jún
1Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megfigyeltünk, amit kezünkkel is megtapintottunk, azt hirdetjük az élet igéjéről. 2Mert megjelent az élet, mi pedig láttuk, és bizonyságot teszünk róla, és hirdetjük nektek is az örök életet, amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk. 3Amit tehát láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek is, hogy nektek is közösségetek legyen velünk: a mi közösségünk pedig közösség az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal. 4Ezt azért írjuk meg nektek, hogy örömünk teljes legyen.A világosságban járás és a bűnbocsánat
5Ez pedig az az üzenet, amelyet tőle hallottunk, és hirdetünk nektek, hogy az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség. 6Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és a sötétségben járunk, akkor hazudunk, és nem cselekedjük az igazságot. 7Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással, és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől. 8Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság. 9Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól. 10Ha azt mondjuk, hogy nem vagyunk bűnösök, hazuggá tesszük őt, és nincs meg bennünk az ő igéje.1János 1,5-10
Kedves Testvérek! Amikor a feleségem először találkozott Zimányi József tiszteletes úrral, emlékszem, hogy Tiszteletes első kérdése az volt, hogy Réka meg van-e térve? És arra is emlékszem, amikor Édesapámnak tette fel ugyanezt a kérdést, amikor néhány évtized után újra találkoztak itt, a templomban. Gimnazista korukban osztálytársak voltak, és amikor itt találkoztak, Tiszteletes úr egyik első kérdése felé is elhangzott. Szokatlan ez a kérdés, és legtöbben nem használjuk ezt bemutatkozás, vagy első találkozás alkalmával, ugyanakkor azt gondolom, hogy van létjogosultsága ennek a kérdésnek. Jó, ha az ember tisztában van vele, hogy kihez tartozik. Hogy megtért-e az Úrhoz, vagy nem? Tudnunk kell, hogy hitben élünk-e, Isten megváltott gyermekeiként, vagy sem? Tisztában kell lennünk azzal, hogy a hívők, vagy a hitetlenek közösségéhez tartozunk-e!
Életünk során sokféle közösséghez tartozhatunk, és a legtöbb esetben valamivel bizonyítani is tudjuk a kötődésünket. Apukám a vasútnál dolgozott, így a vonaton mi csak elővettük az arcképes igazolványt, és máris tudták, hogy valaki Mávos a családban. Vagy amikor gimnazista koromban a cserkész csapat tagja voltam, ott az igazolvány mellett egyenruhánk is volt, és amikor azt felvettük, mindenki látta, hogy mi cserkészek vagyunk. De azt, hogy vajon Istenhez tartozunk-e vagy sem, nem lehet ilyen egyszerűen bizonyítani, megmutatni.
Még a gyülekezeti tagság megállapítása sem olyan egyszerű, mint ahogyan azt gondolnánk. Hamarosan újra népszámlálás lesz, és az is fel lesz mérve, hogy ki vallja magát reformátusnak a faluban. Persze az, hogy valaki reformátusnak vallja magát, korántsem jelenti azt, hogy a gyülekezethez tartozik. De a Magyarországi Református Egyház törvénytára szerint még az egyházfenntartást befizetők sem minősülnek teljes jogú egyháztagnak. „Teljes jogú egyháztag az, akit megkereszteltek, konfirmációi fogadalmat tett, a gyülekezeti istentiszteleten és az úrvacsorai közösségben részt vesz, és egyházközségében az egyház fenntartásához hozzájárul.” Vagyis akik egyébként járhatnának templomba, mert nem betegek, nem annyira idősek, vagy nem épp aznapra vannak beosztva a munkahelyen, de nem járnak, azok nem minősülnek teljes jogú egyháztagnak. Az azonban bizonyos, hogy még az egyháztagság megállapításánál is sokkal nehezebb dolog azt kimutatni, hogy valaki Istenhez tartozik-e, vagy sem. Mai istentiszteletünkön arra a kérdésre keressük a választ, hogy honnan tudhatjuk, hogy közösségben vagyunk-e az Úrral, vagy sem?
A mai napon kezdjük el olvasni János első levelét, amely segítségünkre lesz kérdésünk megválaszolásában. Bár a levélből nem derül ki, az írásmagyarázók egyetértenek abban, hogy ez a János, ugyanaz, aki a negyedik evangéliumot írta. Ezt a levelet pedig egészen konkrétan keresztyén, hitben járó embereknek fogalmazta meg. Gyakorlati tanácsokat akart adni számukra ahhoz, hogy helyesen tudják megélni hitüket. Azért is volt erre nagy szükség, mert a korai keresztyénség idején nagyon sok hamis tanító, és szekta jött létre, akik közül sokan kétségbe vonták Jézus Isten voltát, és megváltó művét. Ezért is ír János már rögtön az első fejezetben arról, hogy mit is jelent közösségben lenni az Úr Jézussal. Egy ellentétpár segítségével mutatja meg ezt számunkra János, amikor leírja, hogy ki nincs közösségben az Úrral, és ki van közösségben vele. Nézzük meg tehát, hogy mit jelent a sötétségben járni, és mit jelent a világosságban járni!
„Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és a sötétségben járunk, akkor hazudunk, és nem cselekesszük az igazságot.” – fogalmaz az apostol. Ezzel arra utal János, hogy aki a bűnben él, az valójában nem tartozhat az Úrhoz. Aki a sötétségben jár, vagyis akinek életében a bűn uralkodik, az legfeljebb megjátszani tudja azt, hogy Istenhez tartozik. Minden bizonnyal azért beszélt erről János, mert abban az időben is voltak ilyen emberek. Előfordult, hogy valaki úgy tett, mintha hitben járna, az Úr Jézus megváltott gyermeke lenne, közben azonban bizonyos bűnök megkötözték az életét. Eszünkbe juthat például Anániás és Szafira esete, akik elvileg a gyülekezethet tartoztak, talán mindenki azt gondolta róluk, hogy hívő emberek, és még az is lehet, hogy a maguk módján hittek Jézusban, aztán mivel kiderült egy rejtegetett bűnük, életüket vesztették. De a korinthusi levélben Pál apostol is sokat beszél a gyülekezeti tagok között jelenlévő bűnökről. És János is erre figyelmezteti levelének olvasóit: bizony, van, amikor a képmutató vallásos élet mögött valójában sok-sok bűn, és szennyes élet bújuk meg. Pedig ahol Krisztus jelen van, ott a bűn csak átmeneti látogató. Isten szentsége nem tűri meg a bűn sötétségét.
Ahol ott van az Úr, ott nem maradhat sokáig a gonosz. Egyszerűen nem veheti át az irányítást. Ez azt jelenti, hogy ha vannak olyan bűneink, amelyek újra és újra úrrá lesznek az életünkben, amiket nem tudunk elhagyni, akkor valami gond van az Istennel való közösségünkkel. Vagy nem engedtük át neki teljesen az irányítást, vagy egyszerűen bizonyos dolgok fontosabbak számunkra, mint Ő. És erre figyelmeztet János: „Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és a sötétségben járunk, akkor hazudunk.” Vajon mi hányszor hazudunk ilyen értelemben?
Ha nekünk fontosabbak a testi élvezetek, a paráznaság, mint Isten, az ne mondjuk azt, hogy közösségben vagyunk vele. Ne hazudjunk. Vagy ha lételemünk a rágalmazás, és állandóan csak cinikus, gúnyos megjegyzéseket teszünk a másikra, akkor ne állítsuk azt, hogy közösségben vagyunk Istennel. Ha rendszeresen hazudunk, vagy tudatosan csalunk, akkor ne mondjuk, hogy minden rendben van az Úrral való kapcsolatunkban. És ha érezzük, hogy az elégedetlenség, a szeretetlenség, az ítélkezés vagy a harag napról napra úrrá lesz a szívünkben, akkor ideje felülvizsgálunk, hogy valóban Istenhez tartozunk-e?
De akkor mégis, ki mondhatja el magáról azt, hogy közösségben van az Úrral? Létezik-e egyáltalán olyan ember, aki kapcsolatban, közösségben lehet Istennel? Azt mondja János: „Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással, és Jézusnak, az Ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.”
A világosság fogalmával kapcsolatban fontos megkülönböztetnünk, hogy mit jelent világosság szerint járni, és világosságban járni. Aki a világosság szerint jár, az tökéletes, bűntelen ember. Ilyen azonban csak egy volt a világtörténelem során, maga Jézus Krisztus. Sajnos mi nem tudunk ilyenek lenni. Vagyis a magunk erejéből nem is lenne esélyünk arra, hogy közösségben legyünk Istennel. Mivel Ő nem tűri meg a bűnt, és az engedetlenséget, mi sem állhatunk meg az Ő jelenlétében. Jó néhány olyan történet van a Szentírásban, ahol az ember valamilyen módon találkozott Isten jelenlétével, és alig maradt életben. Mózes rögtön térdre borult az égő csipkebokor láttán, Illésnek el kell bújnia a szikla üregében, Pál apostol leesett a lóról és három napig vaksággal küzdött, amikor az Úr Jézus csak egy látomásban, de megjelent neki.
És mivel mi nem állhatunk meg Isten jelenlétében, nem is tudunk a világosság szerint, tökéletes módon, bűntelenül élni. Egyszerűen képtelenek vagyunk erre. János is megerősíti, hogy aki azt mondja magáról, hogy nincsen bűne, az nagyon is téved, és magát is becsapja.
De itt jön képbe az Isten szeretete, amely mégis megoldja ezt a problémát. Mert Isten az Ő Egyszülött Fiát, az Úr Jézust küldte el a világba, hogy általa mégis közösségben lehessünk vele. „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő, megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.”
Vagyis mivel az Úr Jézus ezt lehetővé tette, mi magunk is a világosságban járhatunk. Nem a világosság szerint járunk, nem vagyunk tökéletesek, bűntelenek, hanem a világosságban járunk. És bár a világosságban Isten előtt és talán mások előtt is lelepleződnek a mi sötét bűneink, mégis, az Ő kegyelme miatt naponta meg is tisztulunk ezektől a bűnöktől. Minél kevesebbet járunk a világosságban, Istennel közösségben, annál ritkábban tartunk bűnbánatot, és annál szennyesebb az életünk.
Egy egyszerű hasonlattal élve olyan ez, mint amikor a nyári szünet előtt nem pakoljuk ki a gyerekek táskájából a szendvicset, és aztán ősszel, amikor elővesszük újra az iskolatáskát, meglátjuk, hogy mivé változott a szendvics. Mivel nem pakoltuk ki napról napra, mivel nem foglalkoztunk vele, nem néztük át, tönkrement az étel, és a táska is büdös és koszos lett. Vajon hányszor állunk meg Isten előtt? Milyen gyakran mondjuk azt neki, hogy Uram, nézz bele a táskámba, pakold ki, tegyél benne rendet, nehogy baj legyen a bűneimből? Milyen gyakran járunk az Ő világosságában?
Közösségben lenni Istennel azt jelenti, hogy teljesen átadom magamat, és engedem, sőt, kérem, hogy tegyen naponta rendet bennem. Így lehet megszentelt, tiszta szívem, és így lehet itt a földi úton, és az örökkévalóságban is az Úrral való közösségben, biztonságban az életem.
Kedves Testvérem! Te kihez tartozol? Meg vagy-e térve? Közösségben vagy-e az Úrral valóságosan? Nem csak megjátszod magad? Nem csak a képmutatásról szól az életed?
Borulj le ma is az Úr Jézus előtt, kérd az Ő bocsánatát, szeretetét, és ha megkaptad, elfogadtad, akkor ne essenek rosszul ezek a kérdések, hanem válaszolj bátran és határozottan: Igen, megtértem a bűnből, Isten megváltott gyermeke vagyok, mert Ő hű volt hozzám, és az Úr Jézusban megmentett engem. Adja Isten, hogy ezt mindnyájan, bizonyossággal és képmutatás nélkül ki tudjuk mondani! Ámen.