nov
Zólyomi József 62 éves, két felnőtt gyermeke és két unokája van. Szülei vallásossága miatt nem mehetett főiskolára, így gépésztechnikusként végzett, majd a mezőgazdaságban kezdett dolgozni. A rendszerváltás utáni években pékséget és egy kisboltot nyitott Tiszanagyfalun. Néhány éve a pékség bezárt, a boltot családja üzemelteti tovább, de amíg tud, ő is besegít.
Úgy tudom, nem ön az első gondnok a családjában.
A gyülekezetünkben hatvanöt éve Zólyomi Józsefnek hívják a gondnokot. Én a harmadik vagyok a sorban. Nagyapámmal kezdődött, őt édesapám követte, aki ötvenegy évig volt presbiter és harminchat évig gondnok. Jómagam idén októberben már harminchárom éve vagyok presbiter és tizenkét éve gondnok.
Mit szólt édesapja, hogy követte őt a zólyomiak sorában?
Nagyon örült neki. Édesapám hegesztő munkásember volt, mély hitű. Rendíthetetlen hite miatt „felfigyeltek” rá az egyházban is, egyházmegyei tanácsosnak is megválasztották, majd egyházkerületi tanácsos lett, végül a zsinati tanácsba is jelölték, de ő ezt már visszautasította. A sok utazást autó hiányában nem vállalta. Az örökségünk a hit, amelyen nagyszüleinktől, szüleinktől kaptunk, és mindent megteszünk azért, hogy továbbadjuk fiainknak, unokáinknak.
Gondolom, az egyházközeli élet meghatározta gyermekkorát is.
Átszőtte a családunkat. Minket már gyermekkorunktól kezdve vittek a templomba, leginkább a nagymamám. Akkoriban Koppány Gyula bácsi volt a lelkipásztor, akinek gyermek-istentiszteleteire annyira szerettünk járni, hogy még másfél kilométert is képesek voltunk kerülni, hogy az iskola igazgatója ne lásson meg bennünket. Ő sokszor kint állt a kapuban és figyelte, kik járnak az alkalomra, mert az iskola tiltotta. Az istenszeretetet leginkább a családtól és a lelkipásztorunktól kaptuk. Koppány Gyula 1976. február 16-án halt meg, azóta is minden évben megemlékezünk róla a gyülekezetben.
Ön is továbbadta ezt az istenszeretetet saját gyermekeinek?
Igyekeztem. Ahogy engem vittek, úgy vittem én is a fiaimat a templomba, hogy hallják az Igét. Nálunk ez nem volt kérdés. Harminchárom éve nincs más elfoglaltságunk vasárnap délelőttönként, csak az istentisztelet. Ha nincs betegség, akkor mindig ott vagyunk családostól. Amíg a gyermekek ránk, szülőkre vannak bízva, addig kell igyekeznünk megismertetni őket Isten Igéjével, az evangélium üzenetével. Hálát adok Istennek, amiért a nagyobbik fiam is presbiter, immár két ciklus óta, a menyem is a gyülekezetben szolgál, ő a gyermek-istentiszteleteket tartja.
Tiszanagyfalu neve nem ismeretlen számos református hívő előtt, a kilencvenes években több száz fős táborokat szervezett itt a falu akkori református lelkipásztora, Zimányi József.
Legutóbb, a jól emlékszem, Zán Fábián Sándor kárpátaljai püspök nyilatkozta azt, hogy egy ilyen nagyfalui nyári táborban tért meg. Zimányi József nagy hatással volt mindenkire, itt, a faluban, a gyülekezetben nagyon sokunknak ő a lelki édesapja. Számos bibliakört szervezett itt, köztük egy úgynevezett fiatal házasok körét, mintegy harminc évvel ezelőtt. Ez a kör azóta is megvan, hetente találkozunk. A bibliakörrel jártunk szolgálni börtönbe, idősek otthonába, de dicsőítettük Istent a nagyobb városok utcáin is. A legnehezebb mégis az volt, amikor itt helyben, a Takarékszövetkezet elé kiálltunk, énekeltünk és bizonyságot tettünk a ’90-es években. Bármekkora szabadság volt is már akkor, nem volt egyszerű. Évek óta vezet engem A jelenések könyvében olvasható ige: „Légy hű mindhalálig, és neked adom az életnek koronáját.”
Édesapjához hasonlóan önnek is van feladata az egyházmegyében.
Két éve az a megtiszteltetés ért Andrássy Gergely lelkipásztort és engem, hogy beválasztottak bennünket az egyházmegyei tanácsba. Bár még csak két ülésünk volt, presbiteri tanácsosként már többször felszólaltam. Igyekszem a meglévő tudásomat, tapasztalatomat, amelyet eddig a gyülekezet építésében, szolgálatában szereztem továbbadni, építő jelleggel hozzászólni a kérdésekhez vagy határozatokhoz.
Reformátusok Lapja – 2022. november 6.