Járuljatok az Úrhoz

¹⁸Ti ugyanis nem tapintható hegyhez és lángoló tűzhöz járultatok, sem homályhoz, sötétséghez, szélvészhez ¹⁹vagy trombitaharsogáshoz és szózatok hangjához. Akik ezt hallották, kérték, hogy ne szóljon többé hozzájuk. ²⁰Mert nem bírták elviselni a parancsot: „Még ha állat érinti is a hegyet, meg kell kövezni!” ²¹És olyan félelmetes volt a látvány, hogy Mózes is így szólt: „Félelem fogott el és remegés.” ²²Ti a Sion hegyéhez járultatok, és az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez és az angyalok ezreihez, ²³az elsőszülöttek ünnepi seregéhez és gyülekezetéhez, akik fel vannak jegyezve a mennyekben, mindenek bírájához, Istenhez és a tökéletességre jutott igazak lelkeihez, ²⁴az új szövetség közbenjárójához, Jézushoz és a meghintés véréhez, amely hatalmasabban beszél, mint Ábel vére.  Zsidók 12,18-24

Kedves Testvérek! Legtöbben azért vagyunk itt, mert az elmúlt év során veszteséget szenvedtünk. De ha nem is az elmúlt naptári évben, életünk során szinte mindannyian jártunk már gyászban. Nagyszülőket, szülőket, testvéreket, gyermekeket, barátokat engedtünk el a minden élők útján. Éppen ezért bizonyára arra is emlékszünk, hogy a veszteség kapcsán valakinek mindig intézkednie kell. Nem ülhetünk tétlenül, hanem össze kell szednünk magunkat, és útra kell kelnünk, hogy elrendezzük a temetés körüli dolgokat. De hová megyünk? Kihez megyünk gyászunkkal, fájdalmunkkal az első napokban, és a gyászidőszak későbbi szakaszaiban?

            Az első út általában az intézkedés útja. Fel kell keresnünk a temetkezési vállalkozót, hogy egyeztessünk egy időpontot, és kiválasszuk a temetéshez szükséges kellékeket. Nagyapám elvesztése kapcsán én is voltam ilyen körúton, és akkor realizálódott bennem, hogy igazából ez az alkalom (számomra megdöbbentő módon) szinte olyan, mint egy bevásárlás. Óriási a választék, van mindenféle kellék, ilyen és olyan szolgáltatások, csak a pénztárcánk szab határt a képzeletnek. És miközben éppen próbáljuk feldolgozni a veszteséget, döntéseket kell hoznunk, hogy miből milyet kérünk. Mi az, ami megfelelő lesz, amire van pénzünk, és amivel azért mégsem marad szégyenben a család. Nehéz ezen az úton helytállni, de a gyásznak ebben a szakaszában még sokan tartják magukat, és mindent elintéznek, megszerveznek.

            Aztán következik a lelkész. Sajnos, sokan a lelkészhez is úgy érkeznek, mint akinél intézkedni kell. Jó-e az időpont? Mikor harangozzunk? Milyen adatokat kell felírni? Kitől kell búcsúztatni az elhunytat? Mennyit kell fizetni és mikor? És ahelyett, hogy a gyászolók megosztanák a gyászukat, elmondanák érzéseiket a lelkipásztor előtt, sokszor ez a találkozás is kimerül az egyeztetésben. A gyászolók sok esetben nem igényelnek pásztorolást, csak szolgáltatásért jönnek. Van, aki még azon is meglepődik, hogy a beszélgetés végén imára kulcsoljuk a kezünket. Miért imádkozunk? Mit kell még tenni, elintézni?

            Amikor azonban véget ér a temetés, és mindent elintéztünk, nem ér véget a gyász folyamata, mert valahogyan és valamilyen irányba tovább kell mennünk.

            Ennek egyik megszokott formája a temetőjárás. Van, aki rendet rak a sír körül, van, aki virágot visz, más gyertyát gyújt, mindenki a saját belátása szerint rendezi az emlékhelyet. Van, aki közben beszél az elhunythoz, más régi emlékeket idéz fel, és van, aki (egyébként nem biblikus módon) imádkozik halottjáért, mintha az illető halála után még változtatni tudna az elhunyt helyzetén. Megyünk a temetőbe halottak napja környékén, megyünk havonta, hetente, mintha az elhunyt tovább élne, és örömmel fogadná kedveskedésünket.

            Érdekes, sőt, talán megdöbbentő az az ellentmondás, amiben november első napjait töltik az emberek. Manapság egyre divatosabb a halloween ünneplése, amikor tököt faragnak a gyerekekkel, iskolai program lesz az, hogy ijesztő jelmezekbe öltöznek a gyerekek, a szülők azon versenyeznek, hogy ki tudja torzabbra festeni a gyermekét, hogy úgy nézzen ki, mint egy élő halott. És miközben ilyen értelemben viccet csinálunk a halálból, mert milyen jól áll a gyereknek a vámpír fog, meg a véres száj, ugyanezekben a napokban a temetőt járjuk, hogy emlékezzünk elhunyt szeretteinkre. És lehet, hogy sokan csak egy kreatív programot látnak az egészben, hiszen miért ne faraghatnánk világító tököt, de valahogy mégiscsak beleépül a gyermekekbe ez a kettősség. Most akkor ez vicces, vagy komoly dolog?

            Az egyik napon, amikor az iskolában mindenki beöltözhetett valamilyen jelmezbe, teljesen meglepett, amikor az egyik lányom tetőtől talpig feketében jelent meg, hogy ő így fog ma iskolába menni. Önkéntelenül is megkérdeztem, hogy miért van rajta ennyi fekete ruha, hiszen a gyászolók szoktak feketében járni, és nekem éppen egy temetés járt a fejemben. De aztán kiderült, hogy ez most egy jelmez lesz. Aztán látva a reakciómat, kicsit szürkébbe öltözött át, mégis sokatmondó volt számomra az a tény, hogy a fekete, az azon a pénteken csupán a halloween napra kellett volna. A társadalom, más országok szokásait követve tudat alatt elbagatellizálja a halál fogalmát. Mintha nem is lenne olyan komoly dolog, mintha bármi is vicces lenne benne.

            Megyünk tehát intézkedni, megyünk a temetőbe, és megjárjuk az elbagatellizálás útját is, és negyedik útként az is előfordul, hogy ebben az időszakban magunkba fordulunk gyászunkban. Bezárkózunk a kialakult magányba. Irigykedve és lemondóan nézzük a másik családot, ahol még él a szülő, a nagyszülő, a házastárs, ahol felnőtté váltak a gyermekek, és sajnáljuk magunkat. Megpróbálunk választ keresni a miértekre, közben pedig furdal bennünket a lelkiismeret az elkövetett hibákért, elhalasztott lehetőségekért. Ez is egy út, az útkeresésben, és ez az út is csak zsákutca a veszteség idején.

            De akkor mégis hová mehetnénk? Kihez fordulhatunk, amikor a gyászban kell járnunk? Hová induljunk, hogy ne csak intézkedni tudjunk, hanem vigasztalásra, menedékre is lelhessünk?

            A felolvasott igeszakaszban erre kapunk útmutatást. A zsidókhoz írt levél szerzője arra bátorítja olvasóit, hogy: Ügyeljetek arra, hogy senki se hajoljon el Isten kegyelmétől. Vagyis arra emlékezteti levele címzettjeit, hogy ne holmi evilági menedékeket, tévutakat keressenek, hanem a Mindenható és kegyelmes Istenhez járuljanak problémáikkal. Isten elé járulni ugyanakkor nem minden időben volt olyan könnyű, és egyszerű.

            A levél írója visszautal a bibliai időkre, amikor Izrael népe még félelemmel és rettegéssel járult az Úr elé, amikor Isten megjelent nekik a Sion hegyén. Amikor meglátták a felhőbe és tűzbe borult hegyet, a nép megrettent, és arra kérték Mózest, hogy inkább csak beszéljen Ő Istennel, legyen közvetítő közöttük, mert félnek, rettegnek az Úrtól. Isten ijesztőnek és elérhetetlen tűnt.

             Az Úr Jézus eljövetelekor azonban ez a hatalmas Isten egészen közel jött hozzánk, és elérhető lett számunkra. Emberré lett, közöttünk lakott, majd pedig a kereszten meghalt értünk, hogy feltámadva utat nyithasson nekünk az örök életre. Pünkösd óta pedig a Szentlélek által van jelen az életünkben. Így tehát már nem egy félelmetes Úr számunkra, hanem ahogy az ige is mondja, a mi hűséges bírónk, és egyedüli közbenjárónk, szerető megváltónk. Így fogalmaz a levél: „Ti ugyanis nem tapintható hegyhez és lángoló tűzhöz járultatok, sem homályhoz, sötétséghez, szélvészhez vagy trombitaharsogáshoz és szózatok hangjához. Ti a Sion hegyéhez járultatok, és az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez és az angyalok ezreihez, az elsőszülöttek ünnepi seregéhez és gyülekezetéhez, mindenek bírájához, Istenhez, az újszövetség közbenjárójához, Jézushoz és a meghintés véréhez.”

            Érdemes tehát hozzá fordulnunk a gyász idején is. Mint igaz bíró, Isten nem a mi vétkeinket fogja nézni, hanem az Úr Jézus által kifizetett váltságdíjat. Mint egyedüli közbenjárónk, Jézus pedig el fogja intézni, hogy az Atya Isten ne a mi érdemeinket nézze, hanem kegyelmes legyen hozzánk. Ő az, aki veszteségeinkben is, minden egyes temetésen a feltámadás bizonyosságára mutat rá, hiszen több az élet a földi útnál, folytatása következik. Jézus által van vele való örök élet, van üdvösség, mert aki hisz benne, megvallja bűneit, és kapcsolatba kerül vele földi élete során, az nála él tovább. Ebben a reménységben engedtük el szeretteinket az elmúlt évben is, és ez a tudat legyen a mi életünknek is az alapja.

            Bajban vagy? Gyászt hordozol? Aggódsz a jövő miatt? Félted a saját életedet is? Járulj alázattal Isten elé, aki Jézusban téged is megváltott a halálból, és örök életre hív. Járulj elé vasárnaponként az istentiszteleteken, járulj elé a hét többi napján otthon, saját csendességedben, járulj elé, amikor jól vagy, és amikor megpróbáltatásokon mész keresztül, mert Ő veled van, és kész segíteni neked. Ő mondja: Ne félj, én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened. Megerősítelek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak. Ámen.