feb
15Kisgyermekeket is vittek hozzá, hogy megérintse őket. Amikor a tanítványok ezt meglátták, rájuk szóltak, 16Jézus azonban magához hívta őket, és így szólt: Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. 17Bizony mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen nem megy be abba.
Lukács 18,15-17
Kedves Testvérek!
Keresztelési megbeszélések alkalmával számos esetben felmerül a kérdés, hozzuk-e, vagy ne hozzuk a gyermekeket az istentiszteletre? Van-e helye a gyermekeknek az Isten házában? A mai istentiszteleten vegyük sorra a mára kijelölt újszövetségi igeszakaszt, és vizsgáljuk meg ezt a kérdéskört, és az Úr Jézus által rá adott választ! Haladjunk mondatról mondatra.
Lukács evangéliumának 18. fejezetében, a 15. versben így kezdődik ez a történet: Ezután kisgyermekeket is vittek hozzá, hogy megérintse őket.
Lukács egyfajta tényként közli, hogy néhányan gyermekeket vittek Jézushoz, azonban gyakorló szülőként én magam is tudom, hogy ez azért nem olyan természetes dolog. Ahhoz, hogy a szülők oda vigyék gyermekeiket Jézushoz, áldozatokat kellett hozniuk. A kicsikkel való elindulás sokféle nyűggel jár. Öltöztetés, pakolás, elindulás, innivaló, utazás, és folytathatnánk a sort. És ha mindehhez még hozzájön az, hogy egyébként hétvége van, még nagyobb az áldozathozatal.
Mindnyájan tudhatjuk, vagy belegondolhatunk abba, mivel jár az, ha egy-két kisgyermekkel kell elindulnunk a vasárnapi istentiszteletre. Ott a hétvége, végre senkit sem kell elindítani az iskolába, óvodába, talán a legtöbb szülő tovább pihenhetne ezeken a napokon, mint hétköznap, de ha az ember a gyermekeivel együtt el akar jutni a templomba, fel kell készülni. Az ebédről is hamarabb kell gondoskodni, na meg mindenkit fel kell öltöztetni, elő kell készíteni. Nagydolog, ha a szülők elhozzák a gyermekeket az istentiszteletre. Hiszen másképp is dönthetnének. Mondhatnák, hogy ők kisgyerekesek, majd ha megnő a gyerek, eljönnek. Mondhatnák, hogy ők fáradtabbak, elfoglaltabbak az átlagnál, majd ha nyugdíjasok lesznek, jobban rá fognak érni.
A szülőknek sokkal több okuk lenne nem hozni a gyermekeket, mint hozni. Szokták is nekem mondani, hogy nem akarják zavarni az istentiszteletet. Eleven a gyerek, nyűgös, pont ennie kellene akkor, vagy hangoskodna az alkalom alatt. Nyilván, jó, hogyha a szülő kordában tudja tartani a gyermekét, de azért itt is volt már néhány alkalom, amikor egy kisebb gyermek útra kel, és átmegy a nagyszülőhöz, másik szülőhöz, és nem dől össze a világ, ha megnyikkan egyszer-kétszer. Persze van, hogy ösztönösen ráfigyelünk, odanézünk, és kiesik néhány mondat az igehirdetésből, de mindeközben a gyülekezet jelentős részét ez nem zavarja, sőt örülünk a gyermekeknek. A szülőknek tehát lenne okuk arra, hogy ne hozzák a gyermekeket, mégis, azért elég sok gyermekkel találkozhatunk az istentiszteleteken. A rendszeres templomba járók mellett azonban olyanokkal is találkozhatunk időnként, akik más szándékkal érkeznek. Akik nem a Jézussal való találkozás miatt hozzák a gyermekeket.
Keresztelések kapcsán sok „kívülálló” szülővel beszélgethetek arról, hogy mi a keresztség lényege. Általában a számomra legegyszerűbb kérdéssel szoktam kezdeni a beszélgetést, hogy miért szeretnék megkereszteltetni a gyermeket? Vagyis mi a szándékuk? Miért hozzák ide?
Nagyon sokféle válasz szokott érkezni. Van, aki egyszerűen csak a szokásnak szeretne engedni, mert valaki a családból elvárja, hogy a gyermek meg legyen keresztelve. Más azt hiszi, hogy a keresztelésnek van valamilyen csodatevő ereje. Azt hiszik, szentelt vízzel keresztelünk, és ha ez megtörtént, akkor majd biztosan a mennybe jut a gyermek. Mások babonás gondolatokkal jönnek. Ha meg van keresztelve, akkor már be lehet menni vele a temetőbe is, mert a szellemek nem árthatnak neki. De olyan is volt, aki azt gondolta, hogy a kereszteléssel levesszük a gyermekről a rontást, amit az egyik rosszindulatú ismerős tett rá. Ha ilyen és hasonló szándékkal hozzák a gyermekeket, nehéz bízni abban, hogy lesz értelme az egésznek.
Aztán később, a konfirmáció is egy olyan alkalom egyházi rendünkben, amikor azért még néhány fiatalt idehoznak, ideküldenek a szülők. Van, akinél ez természetes, mert eddig is megpróbálta hitben nevelni a gyermekét, de a legtöbbeknél inkább csak a kötelességtudat motiválja ezt a lépést. Azt gondolják, hogy ha lekonfirmál a gyermek, azzal ki van pipálva a hitre való nevelés.
A történetben szereplő szülők tehát kisebb-nagyobb áldozatok vállalásával Jézushoz vitték a gyermekeiket. Tették ezt azzal a szándékkal, hogy hátha Jézus majd megérinti őket. Máté evangélista úgy fogalmaz, hogy azért vitték a szülők Jézushoz a gyermekeket, hogy rájuk tegye a kezét, és imádkozzon értük.
Milyen jó, amikor ilyen szándékkal hozzák a szülők a gyermekeket. És milyen csodálatos, amikor tényleg megtörténik az érintés. Az Úr Jézus valamilyen módon megérinti őket, és közel kerül hozzájuk.
Ezekben a napokban emlékezünk Koppányi Gyula tiszteletes úrra, aki itt szolgált Tiszanagyfaluban, és akire még ma is emlékeznek sokan. Szokták emlegetni a gyermekistentiszteleteket, a régi imaházban, mert azokon az alkalmakon találkoztak az Úr Jézus szeretetével. Valami megérintette őket, és sokan azóta is itt vannak a gyülekezetben, már felnőttként, szülőként, nagyszülőként. De én is emlékszem az otthoni gyermekistentiszteletekre, amiket Enikő néni, a tiszteletesnéni tartott nekünk. A mai napig fel tudom idézni a hejőcsabai gyülekezeti ház oldalsó kis termét, az íróasztalt, ahol társasjátékoztunk, a táblát, ahová felrajtoltuk a történetet, a padot, ahová beültünk a bátyámmal. Minket is vittek a szüleink, és minket is megérintett az Úr Jézus, és egyre közelebb kerültünk hozzá. Volt olyan, hogy az énekkar szolgálata közben szüleim derékszíjjal kötöztek ki a padhoz, mert elaludtam, és nem akarták, hogy leguruljak, amíg ők énekelnek. Ott voltunk, mert vittek, és talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy most itt vagyok.
Hiszem, hogy itt is megérintheti a gyermekeket az Úr Jézus. Ezért szolgálnak többen is hétről hétre, és ezért fontos, hogy akikre gyermekek vannak bízva, azok hozzuk őket, amíg tehetjük. Mert ugyanezek a gyerekek idővel mással is találkozni fognak, máshová is el fogják őket vinni, és más is meg akarja majd őket érinteni. Meg akarják majd nyerni a lelküket, az idejüket, a pénzüket, rájuk akarják majd tenni a kezüket. Legyen az Úr Jézus az első, aki ezt megteszi.
De menjünk tovább a történetben, nézzük meg a második szakaszt. Amikor a tanítványok ezt meglátták, rájuk szóltak. Jézus azonban magához hívta őket, és így szólt: Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa.
Megvolt tehát a szülői szándék, végre ott vannak a gyermekek Jézus közelében, és jönnek az akadályok. Éppen Jézus tanítványai azok, akik megszólítják a gyermekes szülőket, és arrébb tessékelik őket. Rájuk szóltak. Jézus és a gyermekek közé álltak. Lehet, hogy a jó szándék vezérelte őket, mert nem akarták zavarni a Mestert, de tulajdonképpen itt ők maguk vállnak akadállyá.
Minden gyülekezetben van kockázata ennek. Itt vagyunk Jézus körül, hallgatjuk az igét, éppen megéljük a kegyességünket, és mégis, akadállyá válhatunk. Odaállhatunk Jézus és a gyermekek közé. Nem kell ehhez semmi különlegeset tenni. Elég egy megjegyzés, ahogy a tanítványok rászóltak a családokra. Elég egy rosszalló tekintet, egy indulatos hátrafordulás, ami arra céloz, hogy minket zavarnak a gyermekek. Miért nincsenek már csendben? Miért nem szólnak rájuk? Miért kell egyáltalán itt lenniük? Én nem szoktam itt ilyesmit hallani, de higgyük el, ha csak egy kicsit is valami hasonlót éreztetünk a kisgyerekes szülőkkel, akár még akadállyá is lehetünk számukra.
Legyünk nyitottak, fogadjuk szeretettel őket, és biztassuk őket, hogy jöjjenek bátran, a gyermek istentisztelet lehetőségével úgyis sok ilyen problémát megelőzhetünk. Jó látni, amikor idősebbek, gyülekezeti tagok szinte a sajátjukként tekintenek a kicsikre. Ez is egyfajta szolgálat, szeretettel fogadni őket, bátorítani őket, hogy legyenek itt, és évtizedek múlva is legyen gyülekezet Tiszanagyfaluban.
Történetünkben azonban nemcsak a gyermekekről, hanem a felnőttekről is szó esik. Amikor Jézus figyelmezteti tanítványait, a következőt mondja: Bizony, mondom néktek, ha valaki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen nem megy be abba.
Vagyis nemcsak a gyermekeket kell Jézushoz vinnünk, hanem lelki értelemben nekünk is gyermekké kell válnunk. Jézus úgy beszél róluk, mint akik a legalkalmasabb polgárai az ő országának. Miért mondja ezt? Azért, mert a gyermekek tiszta szívűek. Képesek rácsodálkozni az Ő hatalmára. Bíznak benne, és fogékonyak a hitre.
Sajnos, belőlünk, felnőttekből könnyen kiégnek ezek a tulajdonságok. Az élet viszontagságai közben könnyen megkeményedik a szívünk, és a lelkünk is nehezebben nyílik meg az Úr előtt. Nehezen tudunk bízni az Ő erejében. Kételkedünk abban, hogy képes csodákat tenni. Feltételekhez kötjük figyelmünket. Ha ő megtesz valamit, akkor majd mi is hiszünk benne. Sokszor mi magunk vagyunk gondolkodásunk középpontjában, és nem tudjuk átadni az irányítást neki.
Hogyan fogadjuk az Isten országát? Hogyan fogadjuk az igehirdetéseket? Hogyan fogadjuk, amit a Bibliában olvasunk? Ha valaki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen nem megy be abba. Gyermeki hit, bizalom és engedelmesség nélkül nem mehetünk be az Isten országába. Ezt soha ne felejtsük el!
Végül pedig, a történet utolsó mondata így hangzik: Azután rájuk tette a kezét, és eltávozott onnan. Márk evangélista pedig így fogalmaz: Ekkor átölelte és kezét rájuk téve megáldotta őket.
Megtörténik az érintés. A gyermekek egészen közel kerülnek Jézushoz. Átöleli őket, és megáldja őket. Ez az érintés pedig életre szóló lehet a gyermekek számára, mert az Úr Jézus érintése mindig több, mint emberi érintés. Az Ő áldása, az ő közelsége meghatározza földi utunkat, és az örök életünket. Akit Jézus megérintett, az meggyógyult, erőre kapott, talpra állt, hitre jutott, feltámadt, elindult az engedelmesség útján.
És ez ma is így működik. Akit ő megáld, az áldott lesz. Akit ő megszólít, az elhívottá válik. Akit ő megérint, annak növekedni fog a hite. Az élni fog, és engedelmes követőjévé válhat. Éppen ezért olyan nagy a felelősségünk ebben a kérdésben.
Kedves Testvérek! Az Úr Jézus várja a gyermekeket, és várja a gyermeki lelkületű felnőtteket, hogy megérintse, megölelje, és megáldja őket. A kereszten minden akadályt legyőzött annak érdekében, hogy a vele való találkozásunk létrejöhessen. Hát legyen meg bennünk a szándék a vele való közösségre, vágyjunk az ő érintésére, menjünk hozzá nyitott szívvel, és engedjük, hozzuk a kicsiket, a ránk bízottakat, hogy minél többen megtapasztaljuk az ő ölelését, megváltó, megmentő szeretetét. Ámen.