okt
Dr. Lenkovics Barnabás, az Alkotmánybíróság nyugalmazott elnökének beszéde, amely elhangzott a Tiszanagyfalui Református Imaház felújítása kapcsán szervezett Hálaadó Istentiszteleten 2023. október 15.-én
Az ünnepekről.
Az emberek – szerte a nagyvilágban – szeretnek ünnepelni. Az ünnepek az ember javát szolgálják, arra valók, hogy önmaga fölé emeljék az embert. Az ünnepi érzés, ünnepi hangulat valami emelkedettséget, magasabb minőséget jelez. Ilyen alkalomra ünneplő ruhába öltözik az ember, megtisztítja és ünneplőbe öltözteti a testét és a lelkét is, feldíszíti a környezetét, az ünnep helyszínét. Gyakran ünnepi asztalt is terít. Az ünnep emelkedettségére, méltóságára gondosan ügyelni kell, annak nagy értéke van, amit meg kell őrizni.
Az ünnepnek két feltétele biztosan van: a) legyen mit ünnepelni, és b) legyenek akik ünnepelnek. Itt és most mit ünnepelünk? A felújított imaházat, de azt is mondhatjuk, hogy az imaházunk felújítását. Egy értékes dolgot, egy ingatlant, és azt az emberi szándékot, akaratot, munkát és tevőleges támogatást és cselekvést, ami a ház felújítását eredményezte. Egy új (felújított) ház: fedél a fejünk felett, védelmet és biztonságot nyújt, lakhelyet és otthont teremt a világban.
Az imaház a léleknek nyújtja ugyanezeket: védelmet és biztonságot, lakhelyet és otthont. Kik ünnepelnek? Általában a házaspárok, a család, a rokonok, a barátok, a munkatársak és az ismerősök. Itt és most egy vallási gyülekezet, egy egyházközösség tagjai és barátaik ünnepelnek. Akik közös erőfeszítéssel, összefogással és áldozatvállalással (pénzzel és munkával) újraalkottak valami maradandót, amit elődeik építettek; megőriztek és felújítottak egy értékes ingatlant, amire nekik, a gyermekeiknek és az unokáiknak is szükségük van és reméljük szükségük lesz a jövőben is.
Az imáról
Miért ünnepelünk? Mire való az imaház, a templom, a közösség és az ezekért kifejtett közös erőfeszítés? Arra, ami az ima lényege: az Istenhez fordulásra. Somogyban úgy mondják, Isten az ember „Tebarátja”: szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akararod! Az ima ezért közvetlen, személyes, őszinte, bensőséges, intim viszony az imádkozó ember és Isten között. „Úgy kell imádkoznunk, mintha minden Istentől függene, és úgy dolgozni, mintha minden tőlünk függene” (Szent Ágoston).
Imádkozni számtalan okból és céllal lehet. A három legfontosabb ima a könyörgő, a bűnbánó és a hálaadó ima. Könyörületet akkor kér az ember, ha a gond, a bánat, a fájdalom, a súlyos teher meghaladja az erejét, és erős hitre, isteni erőre van szüksége. Bűnbocsánatot akkor kér, ha visszaeső bűnösként nem volt képes a benne lakó Gonosznak ellenállni, ha gyötri a lelkiismeret, és szeretne jobb emberré válni, Krisztust követni. A hálaadó ima a hálaérzet és a köszönet kifejezése Istennek a segítségéért, a jóságáért, az irgalmáért és a kegyelméért. Mégis hányszor halljuk manapság: én nem könyörgök senkinek; nekem tiszta a lelkiismeretem; én nem tartozom hálával senkinek! Ezek az önteltség, az önző büszkeség szavai, az önmagát istenítő ember tévedései. Egymás terhének hordozása, a bocsánatkérés és a megbocsátás, a másik segítése és a hála, a köszönet kifejezése az emberek közötti viszonyokban, még a családokban is hiánycikkek, pedig pótolhatatlan, nagy értékek, és emberi értékmérők.
Egy-egy ember értéke a családjában, a gyülekezetében, a falujában is a feléje sugárzó hálaérzetek összességével mérhető a legbiztosabban. Ezt, az ember értékét még nagyobbra növeli a saját hálája és annak kifejezése Isten iránt. A hálaérzetünket a legbiztosabban a másik embertől kapott tevőleges, áldozatos szeretet váltja ki bennünk, aminek követendő példája Krisztus megváltó szeretete, az Atya szeretete minden ember, mint Isten teremtménye iránt. Mert az Isten szeretet (Deus caritas est), és az ember is szeretni képes, szeretetet adni és elfogadni is tudó emberré válhat, ha megmarad hitében, ha megmarad a hite (1Ján. 4:7.). Szent Ágoston szerint: „szeressük embertársunkat, vagy azért, mert jó, vagy azért, hogy jó legyen.” És azt is mondta, hogy: „A szeretet azzal mérhető, hogy valaki méricskélés nélkül szeret-e.”
A hitben megmaradni
„Maradjatok meg az én szeretetemben” – kéri Jézus a benne hívőktől (Ján. 15:9-10.), „ahogyan én megmaradok Atyám szeretetében”. Ez a mi hitünk lényege, az erőszak-mentes szeretet, mégis folyton erőszakos támadásnak van kitéve, mert a világ körülöttünk erőszakkal van tele. A 20. században két totalitárius ateista eszme (a fasizmus és a kommunizmus) megkísérelte ezt az erőszakmentes szeretetet, ezt a hitet – nem kis számban magukat a hívőket is – kiírtani. Istennek legyen hála, mindig akadtak, akik ezt megakadályozták. Két helyi legendát említek, amelyek a mának is üzennek.
1944-ben a visszavonuló német csapatok a római katolikus templom tornyát aláaknázták, hogy mint magaslati kilátó-pontot felrobbantsák. Ezt egy katonaviselt helyi férfi kifigyelte, és amíg a katonák a robbantóvezeték mentén távolabbra mentek, ő az élete kockáztatásával odakúszott és elvágta a drótot. A németeknek már nem volt idejük visszamenni a hibát megkeresni és kijavítani, a torony nem robbant fel, a templom megmaradt.
A háború alatt nem csak a falu lakosságának kellett (Nagykállóba) menekülni, de a református templom kegytárgyait, szent könyveit is – egy katonaládát telepakolva – menekíteni kellett. A ládát a Tisza túlpartján, Tiszadob külterületén, egy erdőben ásták el. A háború után üzenet jött, hogy a láda megvan, lehet érte menni. Anyai nagyapám, Mátyás József, két társával, lovas kocsival ment érte, és hozta haza. A legendák üzenete, hogy a hit megtartásáért, templomaink és szent dolgaink megmentéséért cselekedni is kell, ha pedig az kockázatos vagy veszélyes, bátorság is kell hozzá. Nincs ez másként a mi békésnek tűnő, ám háborúktól fenyegetett napjainkban sem.
A hit alkotmányos rangja
Ahogyan a hitben való megmaradáshoz, úgy a hit mint alapvető személyes, családi, gyülekezeti és társadalmi érték alkotmányos rangra emeléséhez is bátorságra volt szükség. Magyarország Alaptörvényének bevezető része, a NEMZETI HITVALLÁS első helyen deklarálja: „Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, hazánkat a keresztény Európa részévé tette.” Ezt a 12. deklaráció így folytatja: „Valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet, összetartozásunk alapvető értékei a hűség, a hit és a szeretet.”
Az Alkotmány a nemzeti jogrendszer csúcsa, a legmagasabb szintű jogi norma, azon értékek gyűjteménye, amelyek mentén a magyar társadalom az életét szervezni és élni kívánja. A Nemzeti Hitvallás 25. deklarációja ezt így fogalmazza meg: „Alaptörvényünk jogrendünk alapja, szövetség a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között. Élő keret, amely kifejezi a nemzet akaratát, azt a formát, amelyben élni szeretnénk.” Az, hogy hogyan és milyen tartalommal töltjük ki ezt a keretet, egyénenként rajtunk, és közösségeinken, családjainkon, gyülekezeteinken, falvainkon és városainkon, az országunkon múlik. Ahogyan hitünk is annyit ér, amennyit annak parancsolataiból megtartunk, valóra váltunk.
A felújított templomok és a felújított imaházak is abban segítenek minket, hogy hitünkből minél többet valóra váltsunk, hogy még több értékes gyümölcsöt teremjünk. Az imaház felújítása akkor lesz igazán nagy érték, ha követi a helyi vallási közösség megújulása is, ha követi a hit felújítása is. Ugyanilyen fontos a tágabb környezet, a nemzet felújítása, az egymással testvéri szellemben együttműködő „nemzetek Európájának” felújítása, a „keresztény Európa” hitének, lelkének megmentése és felújítása is. Globális léptékben pedig az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata „az emberiség családjáról” beszél, és vannak, akik mai, „behálózott-összefűzött” világunkat egy „globális falunak” tekintik.
A család és a falu kis méretű, emberléptékű közösségek. A helyi kisközösségek legnagyobb, összetartó és megtartó ereje pedig az erőszakmentes szeretet. Ezért kell a hitünket is időnként felújítani. A „kenyérrel visszadobó, a másik arcát is odafordító” legnehezebb szeretetet a házasságunkban, a családunkban, hívő gyülekezetünkben kell megtanulni és begyakorolni. Ezért és ebből a célból érdemes – bárhol és bármikor – imádkozni, új imaházakat építeni és a régieket felújítani. Kívánok ehhez minden ünneplőnek erős, felújított hitet és tiszta, szerető szívet!
Lenkovics Barnabás
A képen Dr. Lenkovics Barnabás elnök úr és Zólyomi József tiszanagyfalui főgondnok úr látható