jan
Lukács 2,21-40
21Amikor pedig eljött a nyolcadik nap, és körül kellett őt metélni, a Jézus nevet adták neki, ahogyan az angyal nevezte őt, mielőtt még anyja méhében megfogant.
22És amikor leteltek tisztulásuk napjai Mózes törvénye szerint, felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, 23amint meg van írva az Úr törvényében, hogy „minden elsőszülött fiúgyermek az Úrnak szenteltessék”; 24és hogy áldozatot adjanak az Úr törvényében mondottak szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát”.
25És íme, élt egy ember Jeruzsálemben, akinek Simeon volt a neve. Igaz és kegyes ember volt, várta Izráel vigasztalását, és a Szentlélek volt rajta. 26Azt a kijelentést kapta a Szentlélektől, hogy nem hal meg addig, amíg meg nem látja az Úr Krisztusát. 27A Lélek indítására elment a templomba, és amikor a gyermek Jézust bevitték szülei, hogy eleget tegyenek a törvény előírásainak, 28akkor karjába vette, áldotta az Istent, és ezt mondta: 29Most bocsátod el, Uram, szolgádat beszéded szerint békességgel, 30mert meglátta szemem üdvösségedet, 31amelyet elkészítettél minden nép szeme láttára, 32hogy megjelenjék világosságul a pogányoknak és dicsőségül népednek, Izráelnek.
33A gyermek apja és anyja csodálkoztak azon, amit róla mondott, 34Simeon pedig megáldotta őket, és ezt mondta anyjának, Máriának: Íme, ő sokak elesésére és felemelésére rendeltetett Izráelben, és jelül, amelynek ellene mondanak 35– a te lelkedet is éles kard járja majd át –, hogy nyilvánvalóvá legyen sok szív gondolata.
36Volt ott egy prófétanő is, Anna, Fánuél leánya, Ásér törzséből. Igen idős volt; csak hét évig élt férjével hajadonkora után, 37és nyolcvannégy éves özvegyasszony volt. Nem távozott el a templomból, hanem böjtöléssel és imádkozással szolgált éjjel és nappal. 38Abban az órában is megjelent, hálát adott Istennek, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Jeruzsálem megváltását.
39Miután mindent elvégeztek az Úr törvénye szerint, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. 40A gyermek pedig növekedett és erősödött, megtelt bölcsességgel, és Isten kegyelme volt rajta.
Kedves Testvérek! Vannak dolgok, amelyekre szeretünk várni, de alapvetően maga a várakozás a legtöbb esetben megterhelő számunkra. Nem szeretjük.
Talán azért, mert egy olyan korban élünk, amelyben mindent az azonnaliság jellemez. Erre vagyunk beállítva, ez vesz körül bennünket. Gyors étkezdékbe rohanunk be, ahol pár perc alatt gyors ételeket adnak nekünk. Bemegyünk a kórházba, orvosi rendelőbe, és bár vannak fennakadások, de az orvosi vizsgálatok gyorsabban mennek, mint régebben. Szinte futószalagon mennek a betegek, leveszik a vért, már a laborban van, délután már látjuk az EESZT-n, és már kérdezzük az orvost, hogy akkor ez mit jelent. Vagy beteg lesz a gyermek, otthon marad, átviszem a rendelőbe, és pár perc múlva már a kréta rendszerben látják a tanárok az orvosi igazolást.
És felgyorsult a világ a kommunikációban is. Régebben még sokan képeslapot küldtek, beletelt pár napba, míg eljutott valahová. Ma már elővesszük a telefont, vagyis elő se kell venni, mert elő van véve, és felhívjuk az illetőt. Ha nem veszi fel, küldünk üzenetet valamilyen módon. Azonnal meg tudjuk kérdezni bármit. Már digitális állampolgárok is lehetünk, én is az lettem, és sok mindent azonnal el tudok intézni, reggel, délben, éjszaka közepén. Nincs szükség várakozásra, sorban állásra.
És bár minden felgyorsult, mégis az jellemző ránk, hogy nem érünk rá semmire. Szélsebesen megy az üzenet, villámgyorsan intézünk el ügyeket, és mégsem érünk rá. Nem furcsa ez? Sokan még emlékezhetnek a régebbi időkre, amikor az emberek még kiültek a kapuba, vagy leültek kukoricát morzsolni, és ráértek csak úgy lenni, beszélgetni. Jó értelemben létezni. Ez nem a semmittevés kategóriája, de sokkal nyugodtabb létezés kategória. Amikor ráért az ember várni.
Azonban várakozás és várakozás között is nagy különbség van. Egészen más úgy várni egy állomáson, hogy tudjuk, menetrend szerint mikor jön a vonat. Ha van is némi késés, de ki van írva, bemondják, még húsz perc. Jönnie kell. Mennyivel másabb úgy megérkezni egy buszmegállóba, hogy nincs kiírva semmi, nem tudjuk, mikor érkezik a busz. Ha bizonytalanság van, akkor még nehezebb a várakozás.
Felolvasott történetünkben az öreg Simeon és a szintén idős korú Anna prófétanő mindketten várakozásban életek. Az ő várakozásukban azonban nem volt semmiféle bizonytalanság. Nagyon biztos ígéretekre vártak. Az ígéretüknek volt egy általános része, amit minden Izraeli várt. Ebbe születtek bele, ebben nőttek fel, hogy jön a messiás. Ezt nagyon bele nevelték a zsidó gyerekekbe. Mindketten öregek voltak, de hozzák magukkal ezt a hitvallást, hogy várjuk a messiást. De ők ketten ehhez az általános várakozáshoz kapnak még egy-egy konkrét ígéretet Jézusra nézve. Simeonnál úgy van az igében: ígéretet kapott, hogy nem hal meg addig, amíg nem látja meg az ÚR Krisztusát. Tehát van egy általános ígéretük, ami meghatározhatja az életüket, és van egy konkrét ígéretük, amit tényleg, egészen személyesen várhatnak. Úgy is mondhatnánk, hogy számukra ki van írva a menetrend: A Messiás meg fog érkezni!
Milyen jó lenne, ha mi is így tudnánk az újévre előre tekinteni. Hogy ennyire konkrétan tudjuk: jó lesz! Öröm lesz, rendben leszünk. De ehelyett sokszor inkább tartunk az újtól, tartunk a jövőtől. Csak nehogy rosszabbul legyünk. Csak nehogy jöjjön valami próba.
Simeon és Anna várakozásából azt tanulhatjuk meg az új év első vasárnapján, hogy érdemes Istenre figyelni a várakozásban is. Mert bár mindketten nagyon idősek voltak már, mégis türelmes, élhető várakozásban éltek. Nem olvasunk arról, ami sokszor jellemzi az időseket, hogy megkeseredetten beszélnek arról, hogy mi nem jó, vagy mit nem kaptak meg az életben. Azt látjuk rajtuk, hogy ők egészen nyugodtan, és bizalommal várták Isten ígéretének beteljesedését az életükben. Azért, mer az Ő várakozásuk Isten központú várakozás volt. Az egész hitüknek az volt az alapja, hogy amire várni kell, az nem átverés, az nem egy késlekedő vonat, nem egy bizonytalan dolog, hanem Isten ígérete. Akit az Úr ígért nekik, az meg is fog érkezni. Hitték, hogy a Messiás még az ő életükben vissza fog jönni.
Hosszú életük végén pedig beteljesült reménységük. A gyermek Jézust a szülei elvitték bemutatni a templomba, Simeon pedig, amikor meglátta, a karjába vette, és így szólt: „Most bocsátod el, Uram, szolgádat beszéded szerint békességgel, mert meglátták szemeim üdvösségedet, amelyet elkészítettél minden nép szeme láttára.” Hasonló módon ott volt Anna prófétanő is, aki egy nagyon idős özvegyasszony volt, és Ő is hálát adott Istennek a beteljesült ígéretéért.
Amikor pedig ezt átélték, azonnal beszéltek is örömükről a körülöttük lévőknek. Nemcsak várakozásuk volt minőségi, Isten központú, hanem további életük is. Simeon rögtön nyilvános örvendezésbe kezd. Hirdeti az embereknek, hogy milyen nagy örömöt kapott. És Annáról is azt olvassuk, hogy hálát adott az Istennek, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Jeruzsálem megváltását. Rájöttek, hogy Isten betartotta ígéretét, és ezért örömmel adták ezt tovább másoknak is.
Kedves Testvérek! Mit várhatunk a 2025-ös évtől? Annyit biztosan, hogy Isten ígéretei megállják a helyüket. Ha Isten azt ígérte, hogy velünk lesz minden napon a világ végezetéig, akkor velünk lesz 2025-ben is. Velünk lesz a betegségben, velünk lesz az örömben, velünk lesz gyászunkban, vagy éppen sikereink közepette. Ha Isten azt ígérte, hogy erőt ad a szükség idején, akkor erőt fog adni, ha arra lesz szükségünk. Erőt fog adni, amikor megfáradunk, erőt kapunk, amikor feladnánk, vagy lázadnánk ellene. És ha Isten azt ígérte, hogy ha megsebez, akkor be is fog kötözni, akkor bízzunk Benne, bízzunk az ő hűségében, szeretetében. Lehet, hogy bizonyos dolgokra hiába várunk, de ha Istenre nézünk, az nem hiábavaló. Az nem reménytelen, nem bizonytalan várakozás, ott nincs késés, vagy átverés, mert az ő ígéretei igazak, és beteljesülnek.
Ez történt meg az Úr Jézus megszületésekor is, amikor mint Messiás megérkezett erre a földre, de azóta is megtörténik az ő szabadítása napról napra a mi életünkbe. Ráadásul, mi már azt is tudhatjuk, hogy nekünk olyan Istenünk van, aki hamarabb várt már ránk, mint ahogy mi elkezdtünk volna rá várni. Ő már elküldte az Úr Jézust a keresztre, megváltott minket, bűnbocsánatot szerzett nekünk, és azóta is az ajtó előtt áll, és várja, hogy kinyissuk neki szívünket.
Ne várassuk hát, hanem engedjük be, és bízzuk rá magunkat 2025-ben is, mint akik tudják, mit várnak, kire várnak, és miért érdemes bízni Mennyei Atyánk ígéreteiben! Ha pedig megtapasztalunk egy-egy áldást, vagy átéljük, hogy beteljesített egy-egy ígéretet, akkor ne maradjunk csendben, hanem hirdessük, hogy Ő ma is velünk van, és állja a szavát. Így legyen áldott új évünk, Isten központú várakozással, és beteljesült ígéretekkel. Ámen.