jan
Zsoltárok 27.
1Dávidé. Világosságom és segítségem az Úr, kitől félnék? Életemnek ereje az Úr, kitől rettegnék?Mik 7,8; Róm 8,31 2Ha rám támadnak is a gonoszok, szorongató ellenségeim, hogy marcangoljanak engem, majd megbotlanak, és elesnek. 3Ha egy egész tábor jön is ellenem, nem fél a szívem. Ha háború tör is rám, én akkor is bizakodom. 4Egy dolgot kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy az Úr házában lakhassam egész életemben; láthassam, milyen jóságos az Úr, és gyönyörködhessem templomában.Zsolt 63,2-3 5Megóv engem sátrában a veszedelem napján. Elrejt sátra mélyén, magas kősziklára helyez engem.Zsolt 31,21 6Így hát fölemelt fővel állok ellenségeim között, ezért örvendezve mutatok be áldozatot az Úr sátrában, és éneket zengek az Úrnak. 7Halld meg, Uram, hívó hangomat! Könyörülj rajtam, hallgass meg! 8Ha ezt mondod: Járuljatok színem elé, szívem így válaszol: Színed elé járulok, Uram! 9Ne rejtsd el előlem orcádat, ne utasítsd el haragosan szolgádat! Te vagy az én segítségem, ne vess el, ne hagyj el, szabadító Istenem! 10Ha apám, anyám elhagyna is, az Úr magához fogad engem.Ézs 49,15-16 11Uram, taníts meg utadra, vezess a helyes ösvényen, mert ellenségeim vannak! 12Ne dobj oda ellenségeim indulatának, mert hamis tanúk támadtak rám, bosszút lihegnek. 13De én hiszem, hogy még meglátom az Úr jóságát az élők földjén. 14Reménykedj az Úrban, légy erős és bátor szívű, reménykedj az Úrban!Zsolt 31,25
Kedves Testvérek! Bizonyára mindenki emlékszik még az ellenőrző könyvre, amelybe annak idején beleírták a tanárok az érdemjegyeket. Manapság már ez is digitálisan történik a kréta rendszerben. Az első osztályban azonban a jegyek helyett szöveges értékelés van, ami azt jelenti, hogy van néhány mondat, amiből válogatni lehet, és ami érvényes a gyermekre, azt kiválasztjuk hozzá. Ezt nevezik mondatbanknak. Azt lehet beírni az értékelésbe, ami benne van a mondatbankban. A gyermek aktív, érdeklődő. A gyermek kiválóan teljesített. A gyermek a tanultakra jól emlékszik és képes alkalmazni azokat. Hiába akarnám leírni, hogy a gyermek nagyon szépen énekel, vagy éppen rendszeresen előveszi az ennivalóját óra közben, ha nincsenek benne ezek a mondatok a mondatbankban, akkor nem tudom beírni a jellemzésébe.
Kedves Testvérek! A felolvasott zsoltárban úgy tűnik, valami hiba történt Dávid mondatbankjával. Mintha Dávid rendszerében valahogy kicserélődtek volna a mondatok, és olyan állításokat mondana, amelyek egyébként távol állnak a valóságtól. Úgy beszél magáról, mintha minden rendben lenne az életében, közben pedig tudjuk, hogy ez nem így volt. Nézzük meg közelebbről, miről is beszél.
Világosságom és segítségem az Úr, kitől félnék? Kitől félnék? – kérdezi ezt Dávid, úgy, hogy közben tudjuk, volt oka a félelemre. Kitől kellett volna félnie? Például Saultól. Hiszen bár először nagyon kedvesen bánt vele az uralkodó, később irigy lett Dávidra, vetélytársat látott benne, egyszer pedig a lándzsájával meg is akarta ölni. Ezt követően aztán hónapokon keresztül menekülnie kellett Dávidnak. Vajon milyen nagy félelem lehetett a szívében, amikor az erdőben, barlangokban kellett meghúznia magát?
Aztán így folytatja Dávid. Életemnek ereje az Úr, kitől rettegnék? Kérdezi ezt Dávid úgy, hogy közben volt oka a rettegésre is. Amikor egy szál parittyával kiállt a filiszteus óriással szemben, sokan berezeltek volna a helyében. Ki ne félne egy háborúban, amikor nagyobb létszámú az ellenség? És milyen sok olyan helyzet volt még az Ő életében, amikor próbán ment keresztül. Betsabéval elkövetett bűne miatt meghalt a gyermeke, és gyászban kellett járnia. Vagy később, amikor nagyképűen népszámlálást tartott, hogy felmérje katonai erejét, dögvész tört az országra. Hát ki az, aki nem retteg az ilyen és hasonló helyzetektől?
Ha magunkba nézünk, ha megvizsgáljuk a szavainkat, mi is hamar szembesülünk félelmeinkkel. Melyikünk ne félne például attól, hogy jön egy új fájdalomérzés a testünkben, kapunk egy rossz diagnózist, és szembe kell néznünk a betegség próbájával? Nehéz a fájdalmak közepette azt mondani: kitől félnék? Még jó, hogy félek, és aggódok.
Vagy egy másik nagy próbánk a reménytelenség állapota. Amikor szeretteinkkel, vagy önmagunkkal kapcsolatban azt látjuk, hogy nincs remény a javulásra. Nincs remény a felépülésre. Nincs remény a személyiség, a viselkedés megváltozására. És akit szerettünk, aki fontos volt nekünk, valami miatt már soha nem lesz olyan, mint volt. Talán megkeseredett, talán már rátelepedett a felejtés, talán a rosszindulat, vagy az irigység hálózta be, és mi csak félünk, hogy mindez már csak rosszabb lehet.
És eszünkbe juthat a gyász állapota is. Amely körülvesz bennünket, amely beárnyékolja minden család útját. Mert érvényes szegényre, gazdagra, boldogra és boldogtalanra. Nem lehet elkerülni, elfelejteni, hiszen bármikor bárkit elveszíthetünk. Ki ne félne? Ki ne rettegne tőle?
És még nem is beszéltünk a hétköznapi élet félelmeitől. Amikor körülöttünk dúl a háború, és csak telnek, múlnak az évek, de nincs, aki megállítsa. Ott van körülöttünk a rettegés, amikor emberek képesek többszáz iskolának olyan üzenetet küldeni, ami miatt bombariadót kell tartani. Vajon milyen érzéssel fognak visszamenni a gyermekek az eddig biztonságosnak vélt iskolába, amikor bombával fenyegették meg őket? Vagy milyen rettegés volt ott a szülők szívében, amikor felhívták őket a tanárok, hogy baj van, jó lenne hazavinni a gyerekeket, mert lehet, hogy bomba van az épületben.
Testvérek! Akárhogy is próbáljuk leplezni, a félelem és a rettegés ott van az életünkben. Körülvesz bennünket, és behatol szívünk mélyére is. Ott volt Dávid életében is, és ott van a miénkben is. De akkor hogy lehetséges az, hogy Dávid mégsem ezekről beszél? Miért cseréli ki a félelem megszokott mondatait bizakodó és reményteljes mondatokra?
Világosságom, és segítségem az Úr, kitől félnék? Életemnek ereje az Úr, kitől rettegnék? Ha rám támadnak is a gonoszok, majd megbotlanak, és elesnek. Ha egy egész tábor jön is ellenem, nem fél a szívem. Ha háború tör is rám, én akkor is bizakodom. Megóv engem sátrában a veszedelem napján. Fölemelt fővel állok ellenségeim között, örvendezve mutatok be áldozatot az Úr sátrában! – mondja Dávid. Miért? Mert megteheti. Mert ismeri az Ő szerető Istenét, és tudja, hogy neki nagyobb a hatalma, mint a gonosznak. Tudja, hogy az Ő Istene vele van, és megvédi őt. Erről beszélt már fiatal korában is, amikor kiállt Góliáttal szemben. Isten velem volt, amikor a vadállatokkal harcoltam, hát velem lesz a filiszteus óriással szemben is. És évtizedekkel később, sok próba és szenvedés után is hitvallóan nyilatkozik Istenről. Miatta tudja azt mondani: kitől félnék, kitől rettegnék? Ha Ő velem van, akkor senkitől.
Reménykedj az Úrban, légy erős és bátor szívű, reménykedj az Úrban! – foglalja össze gondolatait és érzéseit. Ez a hitben élő ember hitvallása. És bár van próba, van kísértés, van szenvedés, és volna ok a félelemre, a mi mondataink mégis másként kell, hogy szóljanak. Ha Istenhez tartozunk, akkor nem a félelmeinkről, nem a betegségeinkről kell panaszkodnunk elkeseredve, lemondóan, hanem arról tudunk beszélni, hogy még azok között is tudunk bízni a mi Megváltó Urunkban. Egyszerűen más mondatok vannak a hívő ember szívében. Más mondatok szerepelnek mondatbankjában, mint a többiekében. Mivel világosságom és segítségem az Úr, csak annyit mondok: kitől félnék? Mivel életemnek ereje az Úr, azt kérdezem: kitől rettegnék. Ha egy egész tábor jön is ellenem, nem fél a szívem. Ha háború tör is rám, én akkor is bizakodom. Fölemelt fővel állok ellenségeim között, örvendezve mutatok be áldozatot az Úr sátrában. Mert én hiszem, hogy még meglátom az Úr jóságát az élők földjén.
Testvérem! Te hiszed-e ezt? Hiszed-e, hogy Isten jót készít számodra az örökkévalóságban? Hiszed-e, hogy fölemelt fővel is lehet járni ebben a próbákkal teli világban? Ki tudod-e mondani, minden nyomorúságod közepette, hogy én akkor is bizakodom? Én akkor is örvendezve éneklek Istennek, mert tudom, hogy szeret, Krisztusban megváltott, és örök életre hív.
Legyen ilyen a mondatbankunk, tele hálával, tele örömmel, és bizakodással, mert nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, nem a pillanatnyira, hanem az örökkévalóra! Ámen.