máj
6Másnap azonban zúgolódni kezdett Izráel fiainak egész közössége Mózes és Áron ellen, és ezt mondták: Ti öltétek meg az Úr népét!7Amikor azonban egybegyűlt a közösség Mózes és Áron ellen, majd a kijelentés sátra felé fordultak, hirtelen betakarta azt a felhő, és megjelent az Úr dicsősége, 8Mózes és Áron pedig odament a kijelentés sátra elé. 9Ekkor így beszélt Mózeshez az Úr: 10Húzódjatok félre ettől a közösségtől, hadd semmisítsem meg őket egy pillanat alatt! Ők pedig arcra borultak. 11Majd Mózes azt mondta Áronnak: Fogd a szenesserpenyőt, tégy bele tüzet az oltárról, rakj rá füstölőszert, vidd hamar a nép közé, és végezz engesztelést értük, mert megharagudott az Úr, és megkezdődött a csapás. 12Fogta azért Áron a szenesserpenyőt, ahogyan Mózes mondta, és a gyülekezet közé futott, mert már meg is kezdődött a csapás a népen. Füstölőszert tett rá, és engesztelést végzett a népért. 13Megállt a holtak és az élők között, és megszűnt a csapás. 14Tizennégyezer-hétszázan haltak meg a csapás miatt azokon kívül, akik Kórah lázadása miatt haltak meg. 15Ekkor visszatért Áron Mózeshez, a kijelentés sátrának a bejáratához, és megszűnt a csapás.
Kedves Testvérek! Ünneplő gyülekezet!
Vannak helyzetek, amikor mindenki menekül. Amikor kitör a tűz egy házban, az emberek ösztönösen kifelé rohannak. Mentik az életüket, mentik, ami menthető, próbálnak minél távolabb kerülni a veszélytől. És egyszer csak megjelenik valaki, aki nem kifelé fut, hanem befelé. Jön a tűzoltó, aki akár az égő épületbe is behatol, hogy kimentse azt, aki esetleg bent maradt.
De hasonló helyzetben voltak néhány évvel ezelőtt a Covid járvány esetén az orvosok, ápolók is. Aki abban az időszakban kórházban dolgozott, biztosan nem felejti el, hogy milyen volt folyamatosan védőruhába öltözve küzdeni a betegekért. Ők sem menekültek el a veszély elől, hanem odaálltak a szenvedők mellé, és a saját egészségüket is kockáztatva igyekeztek mindent megtenni értük.
Azt hiszem sokan felnézünk az ilyen emberekre. Akik egy krízis helyzetben nem a könnyebb utat választják, nem bújnak el a sarokba, hanem odaállnak, és segítenek másokon.
Vajon voltunk-e már olyan élethelyzetben, amikor nekünk is így kellett viselkednünk? Vagy, ha nem, mi mit tennénk egy kritikus helyzetben? Hogyan viselkednénk, ha tőlünk várnák a segítséget, a megoldást? Oda mernénk-e állni, ha arra lenne szükség?
A mai napon két olyan történetből olvastunk fel egy-egy szakaszt, amelyben az emberek vállalták ezt a fajta küldetést. Odaálltak, amikor oda kellett állni, és megpróbálták megmenteni a körülöttük lévőket. Nézzük meg, hogy is történt ez pontosan, és mit üzen ma, Pünkösdkor mindez számunkra!
1.Az első történetünk Izrael népéről szól, akik éppen fellázadtak Isten ellen. A történetnek az az előzménye, hogy a nép néhány tagja megharagudott Mózesre és Áronra, az Isten által kijelölt vezetőkre. Isten azonban világossá tette, hogy kit hívott el, és megbüntette a lázadókat, és sokan meghaltak bűnük miatt. De a nép még ezt követően sem alázta meg magát, hanem újra Mózest és Áront hibáztatta, és így vádolta őket: Ti öltétek meg az Úr népét! Ekkor Isten megharagudott, és szörnyű csapást bocsátott a lázadókra. Egyik pillanatról a másikra elkezdtek összeesni, és meghalni az emberek. Katasztrófafilmekben szoktunk ilyeneket látni. Megkezdődött tehát a csapás, sorra haltak meg az emberek, amikor Mózes úgy érezte, valahogyan közbe kell lépniük. Ekkor azt mondta Áronnak, hogy az áldozatbemutató eszközökkel fusson be a nép közé, hátha Isten megbocsájtja a nép bűnét, és mégsem öli meg őket. Áron pedig, fogta a serpenyőt, amiben a füstölőszert vitték, és az engesztelő áldozatot bemutatva befutott az emberek közé.
A Biblia egészen megdöbbentő szavakkal írja le ezt a pillanatot: „Megállt a holtak és az élők között, és megszűnt a csapás.” Azért, hogy a nép megmeneküljön, Áron, – valahogy úgy, mint egy tűzoltó – , nem féltve saját testi épségét, befutott a csapás közepére, élet és halál közé. A nép iránti szeretetből vállalta a kockázatot, és meg is mentette őket. Odaállt a bűnös emberek és az ítéletet végrehajtó Isten közé, és kiengesztelte Mennyei Atyját. Nem húzta az időt, nem kezdte el győzködni Mózest, hogy inkább menjen ő, hanem azonnal cselekedett, és ezzel sokak életét megmentette.
Kedves Testvérem! Vajon Te mit tettél volna egy ilyen helyzetben? Kit mentettél volna? Inkább magadat, vagy inkább a többieket? Milyen áldozatot hoznál másokért? Mit kockáztatnál azért, hogy valakit megments?
2. Első történetünk tehát Áron hőstettéről beszél. A pünkösdi történetből azonban kiderül, hogy nemcsak Áron került ilyen helyzetbe. Hasonlót éltek át a tanítványok is, amikor kiáradt rájuk a Szentlélek. Ismerhetjük a történetet, amikor a Pünkösd ünnepe miatt Jeruzsálem tele volt emberekkel. Sokféle népből érkeztek zarándokok. A tanítványok azonban egészen addig a napig félelemben és bezártságban éltek. Mióta az Úr Jézus felment a mennybe, ők magukra maradtak, és bizonytalanságban, befelé fordulva éltek. Nem tudták, mi lesz a következő lépés. Pünkösd napján azonban hirtelen szélviharhoz hasonló zúgást hallottak, és megteltek Szentlélekkel. Addig magukkal foglalkoztak, azon gondolkodtak, hogy mi lesz velük, most azonban bátor, hitvalló emberekké váltak. Rájöttek, hogy küldetésük van. Ráébredtek, hogy bele kell állniuk a szolgálatba, ki kell menniük az emberek közé, és beszélniük kell az Úr Jézusról. Mivel leszállt rájuk a Szentlélek, felismerték, hogy nekik nem az a feladatuk, hogy meneküljenek, hanem az, hogy másokat mentsenek.
Ezért kiálltak a sokaság elé, és bizonyságot tettek Jézusról. Odaálltak a bűnös, vallásos emberek közé, és engedték, hogy a Szentlélek munkálkodjon általuk. Így aztán, Péter prédikációjának hatására az emberek megtértek, kiáradt rájuk is a Szentlélek, és örömmel a szívükben mentek haza az ünnepről. És nem csak egy jó élménnyel gazdagodtak, hanem már ők is, küldöttként, megmentő szándékkal mentek szeretteik közé. Beszámoltak otthon a történtekről, elmondták mindazt, amit az Úr Jézusról hallottak, tanították az embereket a bűnbocsánatról, és Isten kegyelméről, és aztán így születtek meg sokfelé az első gyülekezetek.
Kedves Testvérek! Pünkösd arról szól, hogy Isten olyan embereket szeretne formálni belőlünk, akik készek odaállni mások mellé. Mert az ösztöneink azt súgják, hogy inkább meneküljünk. Amikor baj van, inkább csak magunkkal foglalkozzunk. Inkább hallgassunk, inkább mondjuk azt, hogy majd más megoldja, nem az én dolgom. De a Szentlélek Isten mindig küld bennünket. Megmozdít.
Mert ma is sokan élnek lelkilleg halálban. Fizikailag élnek, de a lelkük a kárhozat felé tart. Lehet, hogy van valaki a családodban, aki évek óta távolodik Istentől. Talán már te is lemondtál róla. Lehet, hogy van egy gyermeked, unokád, házastársad, testvéred, aki látszólag mosolyog, de belül tele van haraggal, sebbel, ürességgel. A kérdés csak az: ki fog odamenni hozzá? Ki fog érte imádkozni? Ki fogja megmenteni? Ki fog bármit is kockára tenni érte?
Akiben él a Szentlélek, az nem tud tovább bujkálni. Péter, és a tanítványok nem maradhattak a zárt ajtók mögött. Ki kellett állniuk, hogy az emberek megmenekülhessenek, megtérhessenek. Nem tudták nem elmondani mindazt, amit láttak és hallottak Jézusról. Áron, aki Isten kiválasztott szolgája volt, nem tudta végig nézni, ahogyan a választott nép tagjai meghaltak bűneik miatt. Mózes szavára azonnal felállt, és odafutott az élők és a holtak közé, hogy megállítsa a csapást, és megmenthesse az embereket az ítélettől.
De legtökéletesebben az Úr Jézus mentette meg a rábízottakat, amikor értünk adta magát a kereszten. Azért született meg, azért lett emberré, azért vállalta a kereszthalált, hogy odaállhasson Isten és ember közé. Mert az Atya a bűn miatt elítélte a világot. Halálra ítélt bennünket. Az Úr Jézus azonban a megmentésünkre sietett, bemutatta az áldozatot, odaállt élők és halottak közé, és kiengesztelte az Atyát. Miatta van feltámadás, miatta érkezhet meg a mi életünkbe is a Szentlélek, és miatta lehet vele való örök életünk. Ráadásul ő nemcsak kockára tette az életét, hanem halálra is adta magát miattunk és értünk.
Az ő példája pedig minket is erre indít. És ha csodálattal nézzük a tűzoltókat, az orvosokat, a bátor, másokért áldozatot vállaló embereket, akkor vegyük észre, hogy mi is lehetünk ilyenek. Nem hősök, hanem Isten engedelmes gyermekei, akik szeretnének megmenteni valakit.
A kérdés csak az, hogy Te kit szeretnél megmenteni? Ki mellé tudsz odaállni? Kit tudnál felhívni? Kiért tudnál imádkozni? Kit tudnál meglátogatni? Kivel tudnál beszélni Istenről? És mire vagy hajlandó a másik életéért? Vállalod-e a kockázatot? Vállalod-e a konfliktust, a veszélyt? Mennyire szeretnéd őt megmenteni?
Pünkösd ünnepe ma arra hív bennünket, hogy ne bujkáljunk, és ne csak a magunk megmentésével törődjünk, hanem induljunk el másokért. Fussunk oda, álljunk oda, ahova kell. Ha még nem menekültél meg, ha a lelkileg halottak között vagy, akkor keress valakit, aki segíthet rajtad. Ne maradj a halálra ítéltek között. De ha már átadtad a szívedet Istennek, akkor pedig lépj a tettek mezejére, és igyekezz, hogy minél többeket hozzá vezess, és megments. Nem kényszerrel, nem erőszakkal, hanem szeretettel, és alázattal. Ne add fel a küzdelmet, ne mondj le senkiről, hanem menj, és segíts mindazokon, akiket rád bízott az Úr. Ámen.