„Meddig tart ez, Uram? Végképp megfeledkeztél rólam? Meddig rejted el orcádat előlem? Mert én hűségedben bízom, szívből ujjongok, hogy megsegítesz. Éneklek az Úrnak, mert jót tett velem.”
Dávid, a zsoltár írója élete sokféle helyzetében feltette a kérdést Mennyei Atyjának: Meddig tart ez, Uram? Meddig üldöz még Saul? Meddig kell még az erdők mélyén rejtőzködnöm, meddig kell még eltűrnöm a jogtalan hátratételt? Bizony, őszinte kérdések ezek. És nemcsak Dávid szívében, hanem a miénkben is időről időre előtörhetnek hasonló kérdések. Meddig kell még eltűrnöm a másik bántásait? Meddig kell még hordoznom ezt a terhet? Meddig kell még szenvednem a betegségtől? Mikor jön már valamilyen könnyebb időszak az életemben? Meddig, Uram?
Dávid, miközben ezeket a kérdéseket sorolta, rájött, hogy a megoldás nem az Ő dolga. És amíg csak az elkeseredés és a panasz árad belőle, nem is számíthat javulásra. Éppen ezért, miután őszintén feltette kérdéseit, végül arról beszél, hogy bízik Istenben, és hálás neki eddigi szabadításaiért. „Mert én hűségedben bízom, szívből ujjongok, hogy megsegítesz.”
Ez a megoldás. Nyugodtan tárjuk fel Urunk előtt kérdéseinket, de mindig tegyük hozzá, hogy bízunk benne, és ahogyan eddig is éreztük jelenlétét, úgy ezután is a kezébe tesszük életünket. Meddig tart a baj? Addig, amíg őszintén le nem borulunk Isten előtt, és rá nem bízzuk a megoldást.