
jan
5Mózes 8, 1-16
1Tartsátok meg és teljesítsétek mindazokat a parancsolatokat, amelyeket ma parancsolok nektek, hogy éljetek, szaporodjatok, bemenjetek és birtokba vegyétek azt a földet, amelyet az ÚR atyáitoknak esküvel megígért. 2Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az ÚR a pusztában negyven éven át, hogy megsanyargatva és próbára téve téged megtudja, mi van a szívedben: megtartod-e parancsolatait, vagy sem? 3Sanyargatott és éheztetett, de azután mannával táplált, amelyet nem ismertél, és atyáid sem ismertek. Így adta tudtodra, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazzal él az ember, ami az ÚR szájából származik. 4Ruhád nem szakadt le rólad, lábad sem dagadt meg ez alatt a negyven év alatt. 5Megértheted ebből, hogy úgy fegyelmez téged Istened, az ÚR, ahogyan az ember fegyelmezi a fiát. 6Tartsd meg tehát Istenednek, az ÚRnak a parancsolatait, az ő utain járj, és őt féld! 7Mert jó földre visz be most téged Istened, az ÚR: folyóvizek és mélyből fakadó források földjére, amelyek hegyen-völgyön a felszínre törnek; 8búzát és árpát, szőlőt, fügét és gránátalmát termő földre, olajfáknak és méznek a földjére. 9Olyan földre, ahol nem kell szűkösen enned a kenyeret, és nem szenvedsz hiányt semmiben; olyan földre, amelynek köveiben vas van, a hegyeiből pedig rezet bányászhatsz. 10Ehetsz jóllakásig, és áldani fogod Istenedet, az URat azért a jó földért, amelyet neked adott.
11De vigyázz, el ne feledkezz Istenedről, az ÚRról, megszegve parancsolatait, törvényeit és rendelkezéseit, amelyeket ma megparancsolok neked! 12Amikor jóllakásig eszel, szép házakat építesz, és azokban laksz, 13amikor marháid és juhaid megszaporodnak, lesz sok ezüstöd és aranyad, és bővében leszel mindennek, 14akkor föl ne fuvalkodjék a szíved, és el ne feledkezz az ÚRról, a te Istenedről, aki kihozott téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából! 15Ő vezetett téged a nagy és félelmetes pusztában, ahol mérges kígyók és skorpiók vannak; a kiszikkadt földön, ahol nincs víz, ő fakasztott neked vizet a kemény kősziklából. 16Ő táplált a pusztában mannával, amelyet nem ismertek atyáid. Megsanyargatott és próbára tett, hogy végül is jót tegyen veled.
Kedves Testvérek! A felolvasott igeszakasz szerint Izráel népe történelmének jelentős szakaszához érkezett: véget ért a 40 éves pusztai vándorlás, és végre megérkeztek az ígéret földjének a határához. Az ilyen fontos életesemények alkalmával jó megállni egy pillanatra, mielőtt tovább megy az ember, és visszagondolni arra az útra, amely mögötte van. Ezért mondja Mózes: emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az Úr, már negyven esztendeje a pusztában.
Ha nem is negyven éves fordulón, de még mindig új év elején járunk, amely – ha már erre indít bennünket az Ige – alkalom lehet arra, hogy mi is visszatekintsünk kicsit a mögöttünk lévő útra. Most azonban ne azt nézzük meg, hogy mi minden történt velünk 2024-ben, milyen próbáink, milyen örömeink voltak, hanem inkább arra a kérdésre keressük a választ, hogy miért kellett mindennek így történnie?
Izrael népe ugyanis, ott az ígéret földjének határánál nem azon gondolkodott, hogy az Úr vezette-e őket, hiszen a tűz és felhőoszlopban ennek egészen konkrét bizonyítékai voltak, hanem sokkal inkább az volt a kérdésük: hogy miért? Miért vezette őket Isten a pusztába, miért kellett ennyit bolyonganiuk, szenvedniük, miért kellett ennyit nélkülözniük, miért nem lehetett egyszerűbben, és könnyebben megjárni ezt az utat Egyiptomból Kánaánig?
Visszatekintve talán nekünk is sokszor ez volt a kérdésünk. Miért? Miért engedte Isten a nehéz utat? Miért pont velünk történt meg az, ami történt? Fontos, hogy feltegyük ezeket a miért kérdéseinket, csak közben tudnunk kell, hogy kétféle miért létezik. Van az emberi miért, és az isteni miért. Az emberi miért kérdések arról szólnak, hogy visszafelé nézünk, és megpróbáljuk mindennek megkeresni az okát. Mit vétettem, hogy így bánik velem az Isten? Miért kapom ezt a csapást? Hát ezt érdemlem én? Igazságos volt az, ami velem történt? Ez az emberi miért. Megpróbálunk magyarázatot keresni a nehézségekre, mögöttünk lévő tragédiákra.
De ott van az isteni miért, ami más nézőpontból látja a dolgokat. Isten nem visszafelé tekint, hanem előre néz, mert valami célja van az életünkre nézve. Ő mindig valaminek az érdekében cselekszik. Isten mindent valami céllal tesz. Azért enged valamit, hogy annak hatása legyen a jövőnkre. Azért vezet valamerre, hogy az meghatározza az életünket.
Mai istentiszteletünkön nézzük meg, vajon milyen céljai lehettek Istennek azzal, hogy a mögöttünk levő évben is megengedte a próbákat az életünkben?
1.Isten első céljáról így ír az ige: Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az Úr, már negyven esztendeje a pusztában, hogy megsanyargatva és próbára téve téged, megtudja, mi van a szívedben. Ezek szerint az, hogy kik vagyunk valójában, akkor derül ki leginkább, amikor szenvedünk. Amikor megaláznak, amikor valami fizikai vagy lelki fájdalmat kell elviselnünk, vagy váratlanul egy nagy veszteségről kell értesülnünk.
Ez úgy működik, mint a sportban. Foci közben sokszor megfigyeltem már ezt az igazságot. Amikor vezetünk, jól áll a csapat, nekünk is jól megy a játék, akkor nincs probléma. Jó a hangulatunk, elégedettek vagyunk. De ha valami gond van, rögtön kibújik a szög a zsákból. Akkor látni meg, ki milyen ember, amikor vesztésre áll a csapat. Akkor lehet megismerni a másik mentalitását, amikor semmi nem jön össze neki. És van olyan, hogy teljesen kifordul magából az ember, ha baj van. Elkezd vergődni, hisztizni, szabálytalankodni, reklamálni, mert a nehéz helyzetben felszínre kerül a belső feszültség. Milyen sok sport közvetítésben láthatjuk, ahogy fizikálisan és mentálisan is felkészített sportemberekből előtör a vadállat, mert valami nem sikerül nekik.
Így van ez a hitéletben is. Amíg jól mennek a dolgaink, addig könnyű hitben járni. Amíg nincs az ember ott a műtőasztalon, a beteg gyermek mellett, vagy nem amíg nem kell ravatal mellett megállnia, addig meg lehet játszani a hitet. De amikor bekövetkezik a tragédia, vagy ránk nehezedik a teher, rögtön kiderül, mi van a szívünkben. A szenvedések első célja tehát az, hogy leleplezik, mi van valójában a szívünkben.
Te milyen próbában lepleződtél le? Mikor érezted azt az elmúlt évben, hogy egy-egy nehézség felszínre hozta a valódi énedet? Mikor lett eleged az egészből? Engedd, hogy Isten megmutassa, mi lakik a szívedben.
2. Ezt követően különböző próbáink második célja az lehet, hogy ilyenkor értjük meg igazán, mennyire rá vagyunk szorulva Istenre. Amikor jól megy a dolgunk, könnyen természetesnek veszünk mindent. Sokunk számára magától értetődik az, hogy ma felébredtünk, lábra álltunk, eljöttünk ide, és ha haza megyünk, lesz mit ennünk. De ha valamilyen nagy nyomorúságban lennénk, talán nem lenne mindez természetes. Van, aki ma reggel nem tudott talpra állni. Bizonyára van, aki ma reggel kórházba került. Van, akinek ma nem lesz mit ennie. Természetesnek veszünk egyáltalán nem természetes dolgokat. Aztán pedig elég egy kis baleset, egy váratlan betegség, egy rossz mozdulat, és a nagy magabiztosságból máris kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetünk.
A szenvedés erre is jó. Megmutatja, hogy mennyire kicsik vagyunk. Ráébreszt arra, hogy milyen az, ha a nagy Isten megvonja tőled az Ő ajándékait. Ha csak átmenetileg vagy részlegesen is megvonja az egészséget, a fizikai erőt, a gondolkodni tudást, akkor ráébredünk, hol is van a helyünk.
Egyszer, amikor a gerincsérvem miatt két hétig feküdtem, megfogadtam, hogy ha jobban leszek, akkor nem fogok liftet vagy mozgólépcsőt használni. Amíg jól voltam, nem is vettem észre, milyen nagy ajándék az, hogy fel tudok menni a lépcsőn. Amikor pedig fájt a derekam, arra vágytam, bárcsak felmehetnék egy jó hosszú lépcsőn. Milyen sok dolgot természetesnek veszünk, de mennyire törékeny az életünk. A próba viszont jó alkalom arra, hogy ráébredjünk, mennyire rá vagyunk szorulva Isten kegyelmére.
Éltél-e át hasonlót? Volt-e olyan helyzet az életedben, amelyben erre jöttél rá? És Istenhez fordultál-e emiatt? Leborultál-e előtte?
3.Harmadjára pedig, igénkből az is kiderül, hogy a szenvedés arra is jó, hogy kipróbált hitünk legyen általa. Kipróbált, stabil hit, amely biztonságot ad a nehézségekben.
Talán többen észrevették, hogy a múlt héten befagyott a Morotva. Ilyenkor mindig nagyon várják a gyerekek, hogy lehessen korcsolyázni rajta. Mi is lementünk, de nyilván, ahhoz, hogy rámehessünk, ellenőrizni kellett a jég állapotát. A kisebbekkel nem volt semmi gond, meg se moccant a jég, azonban ahogy én is elkezdtem lépkedni, ugrálni rajta, hamar kiderült, hogy az én súlyomhoz még nem elég vastag a jég. Egy-egy határozottabb taposásnál már hallani lehetett a roppanást, ami azért a jégen nem túl bíztató.
Hitünk állapota akkor derül ki, ha – az előző példára utalva – jön egy erőhatás. Egy taposás, egy nehéz teher. Ha a jég próbára van téve, és nem szakad be, akkor már nyugodtan rá lehet menni, használni lehet.
Ilyen a kipróbált hit. Jöhet a próba, az ütközés, egy váratlan esés, de nem szakad be, mert stabilan tart. Eszünkbe juthat Jób példája. Az ördög próbálkozik, megpróbálja szembe fordítani Jóbot az Istennel, de nem sikerült neki, mert Jób hitét a szenvedés csak megerősítette. Elvesztette vagyonát, elvesztette gyermekeit, azonban a panaszok közben is végig tudta, hogy Isten vele van, és nem hagyta őt magára.
Kedves Testvérek. Ha igazán ismerjük Istent, akkor tudjuk, hogy nem az bizonyítja Isten szeretetét, ha megőriz bennünket minden bajtól, hanem az, amit már megtett értünk az Úr Jézusban. Így mondja a jól ismert ige: “Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk.” Az Ő ártatlan szenvedése mutatta meg Isten legfőbb célját, ami az, hogy megmentsen bennünket. Az Ő szenvedése a mi megváltásunk, az ő halála a mi életünk. Lehet, hogy nem mindig értjük, mi miért történhet meg, és miért kell bizonyos szenvedéseket átélnünk, de az biztos, hogy ha kipróbált hitünk van, akkor minden helyzetben meg leszünk győződve arról, hogy az Isten szeret bennünket, és nála már el van készítve a szabadítás. Miközben a nyomorúság közepén vagyok és szenvedek, már tudhatom, hogy Isten elkészítette a kiutat. Nem tudom mi lesz, hogyan, és mikor, de azt tudom, hogy hű az Isten, és megvan a célja életem történéseivel.
Kedves testvérek. Szabad imádkozunk azért, hogy minél előbb érjen véget minden megpróbáltatás, de el ne felejtsük, hogy a próbáknak meg van a célja az életünkben. Először is a próbák idején derül ki igazán, hogy mi van a szívünkben. Másodszor a próbák idején ébredünk rá, hogy mennyire rá vagyunk utalva az Ő kegyelmére. Harmadszor pedig a próbák segítenek abban, hogy kipróbált hitünk legyen, mely által könnyebben elhordozzuk terheinket.
Induljunk így az előttünk álló évnek, és ha próbák jönnek, ne lázadjunk, és ne azt kérdezzük, hogy miért történt, ami megtörtént, hanem inkább azon gondolkodjunk, vajon mi lehet a célja Istennek azzal a próbával az életünkben! Ámen.