feb
2025. február 2., Textus: Zsoltárok 15.
Dávid zsoltára. Uram, ki lehet sátradnak vendége, ki tartózkodhat szent hegyeden? 2Az, aki feddhetetlenül él, törekszik az igazságra, és szíve szerint igazat szól; 3nyelvével nem rágalmaz, nem tesz rosszat felebarátjával, és nem hoz gyalázatot rokonára. 4Megvetéssel néz az alávalókra, de tiszteli azokat, akik az Urat félik. Esküjét nem vonja vissza, ha kárt vall is. 5Nem adja pénzét uzsorára, és nem hagyja magát megvesztegetni az ártatlan rovására. Aki ezeket teszi, nem tántorodik meg soha.
Kedves Testvérek! Emberi természetünk alapvető jellemvonása az, hogy elvárásaink vannak. Elvárjuk például a munkahelyen, hogy megbecsüljenek bennünket. Mi dolgozunk, bejárunk, áldozatokat hozunk, hát annyit igazán megérdemlünk, hogy jól bánjanak velünk. Aztán tele vagyunk elvárásokkal a vezetők felé. Legyenek azok helyi, vagy országos szinten, politikai, vagy egyházi vonalon, ha már megválasztottuk őket, ha már felelősséggel ruháztuk fel őket, akkor tegyenek meg értünk mindent, amit csak lehet. A mi bérünket, a mi körülményeinket javítsák fel, hozzanak olyan döntéseket, amelyek a mi életszínvonalunkat emelik.
És persze ott a sok elvárásunk a családunk színterén. Folyamatos elvárásokkal bombázzuk házastársunkat, elvárásaink vannak gyermekeinkkel kapcsolatban, és ha még köztünk vannak, akkor szüleinkre is úgy tekintünk, mint akiktől értelemszerűen elvárható némi segítség, támogatás. Mintha mi lennénk a világ középpontja, mintha mindenkinek az lenne a dolga, hogy bennünket körbe rajongjon, ellásson, segítsen.
És az a helyzet, hogy ez a gondolkodásmód az Istennel való kapcsolatunkra is kihat. Istennel szemben is vannak elvárásaink. Már a bűnesetnek is ez volt az oka. Ádám és Éva azt várta el Istentől, hogy korlátok nélkül élhessenek. Hogy ne kelljen betartani semmilyen szabályt, még akkor sem, ha az őket védte volna. Vagy eszünkbe juthat a választott nép pusztai vándorlása, ahol sok esetben azonnali gondoskodást, luxus körülményeket vártak volna Istentől, aki egyébként csodálatos módon gondoskodott róluk. De nekik kevés volt az égből lehulló manna, több kellett volna. Vagy beszélhetünk a tanítványokról is. Nekik is voltak bizonyos elvárásaik a Messiásra nézve. Ők nem egy kedves, gyógyítót akartak, akit majd elítélnek, és keresztre feszítenek, hanem egy dicsőséges hadvezért, aki pillanatok alatt leszámol a római hadsereggel, és felszabadítja Izraelt. De Jézus nem ezért jött.
Testvérem! Neked milyen elvárásaid vannak Isten felé? Mi az, amit szerinted meg kellene tennie az életedben? Lehet, hogy úgy érzed, jobb életet érdemelnél. Igazán adhatna neked jobb körülményeket. Egy kicsivel több anyagi forrást, jobb munkalehetőséget. Vagy előfordulhat, hogy más embereket szeretnél magad körül látni. Elégedetlen vagy a házastársaddal, gyermekeddel, szüleiddel, testvéreddel, és elvárnád Istentől, hogy változtassa meg őket, hogy neked jobb legyen. És persze ott van az egészség-betegség témaköre is. Mennyi elvárást támasztunk Isten felé ezzel kapcsolatban. Igazán meggyógyíthatna. Igazán elvehetné a testemből a szenvedést, a fájdalmat, betegséget. Igazán megkímélhetne a kezelésektől, a reménytelenségtől, a kilátástalanságtól. Igazán meggyógyíthatná legalább a testvéremet, a házastársamat, a gyermekemet…és soroljuk az elvárásainkat Isten felé. Mi mindent tehetne meg Ő, az Isten, értem, az emberért. Mintha Isten azért létezne, hogy kiszolgáljon bennünket. Mintha semmi más dolga nem lenne, csak az, hogy meghallgassa és teljesítse kívánságainkat.
Ehhez képest egy teljesen másféle irányból közelíti meg az Isten és ember kapcsolatát felolvasott zsoltárunk. Dávid, a zsoltáríró nem azon gondolkodik, hogy mit tehetne az Isten érte, az emberért, hanem azon töri a fejét, hogy hogyan kerülhetne a porszemnyi, bűnös ember egyáltalán valahogy az hatalmas Isten közelébe?
Azzal kezdi a zsoltárt: Uram, ki lehet sátrad vendége? Ki lakhat szent hegyeden? Az ószövetségben a sátor és a szent hegy a templomra, vagyis Isten jelenlétére utal. Minden izraeli ember tudta, hogy az Isten jelenlétében lenni, az különleges dolog. Nem úgy volt, mint manapság, hogy aki szeretne templomba jönni, az elindul, megérkezik, kinyitja az ajtót, és leül egy helyre, hanem egészen pontosan meg volt szabva, hogy milyen feltételeknek kell megfelelni ahhoz, hogy megjelenhessenek Isten előtt. Mintha valaki kiállna az imaház elé, és végig kérdezne mindenkit, hogy betartotta-e a parancsolatokat az elmúlt héten. Vagyis eszerint a gondolkodás szerint az Istennel való kapcsolat nem úgy működik, hogy én felsorolom az elvárásaimat, és Isten pedig teljesíti azokat, hanem ott van a Mindenható Isten az Ő trónján, én pedig megpróbálhatok valahogy bejutni hozzá, megpróbálhatok valahogy kapcsolatba kerülni vele.
Ennek a bejutásnak a feltételrendszerről számol be Dávid a 15. zsoltárban. Ezt a zarándokéneket valószínűleg a templomi terület bejáratánál énekelték felelgetős formában. A bejutni vágyó zarándokok kérdéseket tettek fel a bebocsátás feltételeiről, bentről pedig egy pap felet a felsorolással. Uram, ki lehet sátradnak vendége, ki tartózkodhat szent hegyeden? És jönnek a feltételek. Csak néhányat emeljünk ki.
Ki juthat be? Az, aki feddhetetlenül él. Vagyis akinek életvitelébe nem lehet belekötni. Nem lehet megfeddeni, mert nem tesz rosszat. Aztán így folytatja: „az, aki nyelvével nem rágalmaz, nem tesz rosszat felebarátjával.” Mára már ez is egy sokakat kizáró feltétel, hiszen a rágalmazás, a másik ember lejáratása, a rosszakarat ott van körülöttünk, és időnként talán bennünk is.
Aztán így mondja: nem hoz gyalázatot rokonára. És mit látunk manapság? A szülők szégyellik gyermeküket, a gyermekek szégyellik szüleiket, testvér a testvérnek hátat fordít, és rokoni szálak szakadnak meg, mert az egyik hibája miatt gyalázat éri a másikat. „Esküjét nem vonja vissza, ha kárt vall is.” –mondja Dávid az újabb feltételt. Az ilyen ember is egyre ritkább. Kevés a megbízható ember. Az ígérgetés megy, de ritka az, ha valaki betartja a szavát. Olvasva ezeket a belépési feltételeket, könnyen megállapíthatjuk, hogy ezek szerint nem sok embernek lett volna esélye jogosan bejutni a templomi istentiszteletre. Már az ószövetségben is, ennyire megközelíthetetlen volt az Isten.
Azt azonban tudnunk kell, hogy az Újszövetségben, az Úr Jézus ezt a feltétel rendszert még szigorúbbá tette. Ő arról beszélt, hogy már a szív gonosz szándéka is bűn. Ha egy férfi már kívánsággal néz más asszonyára, paráznaságot követett el vele. Vagy ha valaki azt mondja a másik emberre, hogy ostoba, akkor méltó a kárhozatra.
Később Pál apostol egészen konkrétan fel is sorolja, hogy ki nem juthat be az Isten országába. A galatákhoz írt levélben így beszél a test cselekedeteiről: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás, irigység, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók. Ezekről előre megmondom nektek, amint már korábban is mondtam: akik ilyeneket cselekszenek, nem öröklik Isten országát.
Kedves Testvérek! Ha ilyen feltételekkel lehetne bejutni az Isten országába, egyikünknek sem lenne esélye. A bűn miatt, képtelenek vagyunk arra, hogy megálljunk Isten színe előtt. Ott van az életünkben az ellenségeskedés, a harag, az irigység, az önzés. Van, akit a paráznaság, vagy a részegeskedés kötöz meg, más pedig nyerészkedő vagy rágalmazó. Ezen nincs mit ragozni, az Isten feltételrendszere alapján, akárcsak az ószövetségi korban, ma is, mindnyájan kívül rekednénk az Ő országából.
És mit csinálunk, mi, akik a bűn miatt esélytelenek vagyunk az örök életre? Akik elvileg arra sem vagyunk méltók, hogy odaálljunk az Isten közelébe? Soroljuk az elvárásainkat. De miért? Mi jogon várunk el mi bármit is Istentől, amikor már arra is méltatlanok vagyunk, hogy megszólítsuk őt? És ha ennyire esélytelenek vagyunk az Istennel való kapcsolatra, hogy lehet mégis rendezni ezt a helyzetet?
Mind az ószövetségben, mind az újszövetségben az áldozat a válasz erre a kérdésre. Az ószövetségben Isten elrendelte, hogy a különböző istentiszteletek alkalmával az emberek mutassanak be áldozatot neki. Vagyis valakinek meg kellett halnia azért, hogy az Isten és az ember közötti nagy távolságot áthidalhassák. Egy állatnak a vére kellett, hogy folyjon azért, hogy az ember kapcsolatba kerülhessen Istennel.
Az újszövetségben pedig ez az áldozatbemutatás teljesedett be az Úr Jézus kereszthalálában. Azért, hogy az ember kapcsolatba kerülhessen Istennel, sőt, vele örök közösségre juthasson, Isten a saját fiát büntette meg. Mennyei Atyánk az Úr Jézust, a tökéletes bárányt áldozta fel, hogy minket megmenthessen. Mert bűneink miatt valakinek meg kellett halnia. És csak azért áll velünk a mai napig szóba az Isten, mert Ő mindig az Úr Jézusra néz, aki tökéletesen megfelel a felsorolt feltételeknek. Egyedül az Úr Jézus által kerülhetünk kapcsolatba Mennyei Atyánkkal. Ő az, aki kész a mi életünket is megszentelni, jobbá tenni, és Ő az, aki földi utunk végén bevisz majd minket magával az örök életbe, ha elfogadtuk az ő szeretetét.
Kedves Testvérek! Isten arra bátorít bennünket a mai igével, hogy ne az elvárásainkat soroljuk, hanem vegyük észre, Isten a számára legfontosabbat, saját Fiát adta értünk a kereszten, aki által bűnbocsánatot, és örök életet kaptunk. Ha ez nem elég nekünk, akkor semmi sem lesz az. Ha az Isten megváltó szeretete kevés számunkra, akkor kevés lesz az egészség is, amit ideig-óráig élvezhetünk. Mindig azt halljuk: csak egészség legyen, az a lényeg. De amikor majd meg kell állnunk Mennyei Atyánk előtt, akkor nem azt fogja kérdezni, hogy mennyire voltunk egészségesek, hanem azt, hogy kapcsolatban voltunk-e a mi Megváltónkkal, az Úr Jézussal? Persze, hogy jobb egészségesen élni. Persze, hogy fáj a betegség, a szenvedés. De ha Isten szeretete nem fontos nekünk, akkor még az egészség is hiábavaló.
Ha Isten szeretetét nem fogadjuk el, akkor hiába a jólét, vagy bármilyen földi öröm, végül a kárhozatba fogunk megérkezni. Mert ha csak ránk néz Isten, bűnt, és méltatlanságot fog találni. Testvérem! Milyen elvárással érkeztél ide? Mit vársz másoktól? És mit vársz Istentől? Isten a lehető legnagyobb ajándékot készítette el számodra. Bár a bűneid miatt nem is állhatnál meg előtte, közöd sem lehetne hozzá, ő mégis elintézte, hogy kapcsolatba kerülhess vele. Bűnbocsánatot, és vele való örök életet kínál.
Vedd hát észre, hogy hol van a helyed. Vedd észre, milyen nagy ajándék, hogy egyáltalán szóba áll veled ez az Isten, és ne az elvárásaidat sorold, hanem vedd át a kezéből ezt az ajándékot. Örülj napról napra annak, hogy a Mindenható kegyelméből élsz, és dicsőítsd őt azért, mert az Úr Jézus érdeméért ma is, holnap is, és az örökkévalóságban is bemehetsz az Isten sátrába, és közösségben lehetsz vele. Ámen.