jún
„Én ültettem, Apollós öntözött, de Isten adta a növekedést. Úgyhogy sem az nem számít, aki ültet, sem az, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja. Aki ültet, és aki öntöz, egyaránt dolgozik, de mindegyik a maga jutalmát kapja munkája szerint. Mert Isten munkatársai vagyunk, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok.” 1Korinthus 3,6-9
Kedves Konfirmandusok! Ünneplő Gyülekezet!
Van egy olyan szokás a gyülekezetünkben, hogy minden évben az aktuális konfirmandus csoport ültet egy fát a templomkertbe. Ez idén is így történt, egy szép kis ezüstfenyőt ültetett a csapat, a templom és az imaház közötti részre. Úgy gondolom, szép ajándék a faültetés, mert olyan jelképeket hordoz, amelyeknek üzenete van. A mai napon három egyszerű lépésben nézzük meg, miben is hasonlít a faültetés a konfirmációhoz! Milyen lépéseket kell megtennünk ahhoz, hogy erős, kipróbált hitünk legyen?
1.Ahhoz, hogy szép nagy fák, színes cserjék kerüljenek a templomkertbe, az első lépés mindig maga az ültetés. Ennek is megvan a maga rendje, hiszen ki kell választani a növény számára alkalmas helyet, megfelelő méretű gödröt kell ásni, érdemes megtrágyázni, jól beöntözni, beültetni, majd pedig alaposan betemetni földdel a gyökérzetet, hogy ne maradjon levegő a gyökerek körül. Ha nem jó helyre, vagy nem megfelelő módon van elültetve a fa, nincs esélye a túlélésre. Lehet, hogy egy ideig még küszködni fog, de végül elpusztul.
Felolvasott igénkben Pál apostol lelki értelemben arról beszél a korinthusi gyülekezet tagjainak, hogy az Ő esetükben is meghatározó volt az ültetés. „Én ültettem”- kezdi mondandóját. Vagyis ő kezdte el annak idején lelkük táplálását. Ő beszélt nekik először az Úr Jézusról és a belé vetett hitről.
Kedves Konfirmandusok! Mindnyájunk hitélete így indul. Ahogyan minden növény önálló életének a kezdete az ültetés, az emberi életben is van egy pont, amikor valaki elveti a magot, vagy földbe teszi a palántát. Így volt ez a ti esetetekben is. Szüleitek, nagyszüleitek, keresztszüleitek úgy döntöttek annak idején, hogy elindítanak benneteket a hit útján. Talán még beszélni sem tudtatok, amikor megkereszteltettek benneteket. Úgy gondolták, ráállítanak egy útra, amelyen megismerhetitek Istent. Hálásak lehettek ezért nekik.
Persze, ültetni is sokféleképpen lehet. Van, akit gyakran, mást talán csak alkalmanként hoztak Isten közelébe. Van, aki látta otthon a szüleit imádkozni, Bibliát olvasni, vagyis alaposan, gondosan be lett ültetve, más pedig talán nem is tudta, hogy meg van keresztelve. Ma a lényeg az, hogy valamilyen módon a ti esetetekben is megvolt az ültetés, hiszen itt vagytok, elhoztak benneteket, mellettetek voltak.
2.Az ültetés után azonban második lépésként szükség van az öntözésre is. Én ültettem, Apollós öntözte – mondja Pál apostol. És valóban, szép dolog az ültetés, de ha egy növény nem kap vizet, akkor kiszárad. Szükségetek volt ilyen öntöző emberekre is. Ha volt valaki körülöttetek, aki megtanított benneteket imádkozni, akkor ő ilyen volt. Ha volt valaki, aki elhozott az istentiszteletre, hittanos táborba benneteket, akkor ilyen volt. Ha volt valaki, aki hittanórán, táborban szeretettel tanított valamit Istenről, akkor volt, aki öntözött titeket. Ha volt egy kedves bácsi, néni a gyülekezetben, szomszédban, rokonságban, aki példa volt számotokra a hitéletben, akiről látszott, hogy kapcsolatban van Istennel, akkor volt, aki időről időre megöntözte bontakozó hiteteket. Talán észre sem vettétek, hogy így öntöztek benneteket, de erre is szükség volt, hogy ma itt legyetek.
Mindnyájunk életében voltak és vannak ilyen ültető, és öntöző emberek. Talán eszünkbe jut az arcuk, hangjuk, tekintetük. Ahogy ránk néznek, és viselkedésükkel, szavaikkal, példájukkal megöntöztek, megöntöznek bennünket. Ha valaki az eszedbe jut, köszönd meg őt Istennek.
3.Harmadjára azonban, azt is tudnotok kell, hogy Isten munkálkodik bennetek. A növekedést az Isten adja – mondja Pál apostol. Mert nagyon jól tudta, hogy az egész folyamatban Isten akarata, Isten terve a legmeghatározóbb. Mert fontos az ültetés, és fontos az öntözés, de ha Isten nem ad növekedést, akkor minden hiábavaló. Vagyis a hit növekedése nem emberi teljesítmény. Nem lehet megdolgozni a hitért. Nem lehet továbbadni a hitet. A hit növekedése mindig Isten ajándéka. Ő indított el benneteket is ezen az úton, ő adott körétek ültető és öntöző embereket, Ő látja életeteket egészen a gyökerektől a gyümölcsökig, és Ő az, akinek terve van a jövőtökkel is. Az a terve, hogy növekedjetek a hitben, és egyre közelebb kerüljetek hozzá.
Amikor legtöbben 8 éve idekerültetek az iskolába, még sokkal kisebbek voltatok, és vágytatok arra, hogy nagyra nőjetek. Azóta ez megtörtént. Senki sem akarna most úgy elballagni, hogy ugyanaz a 110 cm a magassága, mint akkor volt. Így van ez a hitéletben is. A cél a növekedés. Ne maradjatok lelkileg se kisiskolás szinten, ne maradjatok analfabéták, ahogy szoktátok mondani.
Mert most már mindez a ti felelősségetek. A konfirmációval átveszitek a felelősséget szüleitektől, keresztszüleitektől. Most már lesz Bibliátok, tudjátok öntözni magatokat Isten igéjével. Most már dönthettek úgy, hogy eljöttök istentiszteletre, táborokba, itteni és egyházmegyei ifis alkalmakra. Most már nem mondhatjátok azt, hogy engem nem ültettek be, engem nem öntözött senki, mert ti magatok kereshetitek Istent, és várhatjátok tőle a növekedést.
Arra bátorítalak benneteket, hogy gondozzátok szépen hitetek fáját. Ne vágjátok el a gyökereiteket, ne bújjatok ki a víz alól, ne keressétek másban az éltető vizet, csak Istenben, mert Ő az, aki a növekedést adja.
És a jelenlevő családtagokra, gyülekezeti közösségre is érvényes ez a hármas üzenet. Adjunk hálát azért, ha volt, aki elültetett, vagy öntözött bennünket. Köszönjük meg Istennek mindazokat, akik a közelébe vittek bennünket, szeretettel, tanítással, jó példával előttünk jártak a hitben. És kérjük a mi Urunkat arra, hogy adjon nekünk növekedést. Hogy ne maradjunk ugyanazon a szinten. Ne torpanjunk meg a hit útján, hanem tőle kérjük és várjuk a növekedést. Lehet, hogy régebben sokkal közelebb éreztük magunkat Istenhez, mostanában azonban, mintha lemaradtunk volna. Valami fontosabbá vált az életünkben, vagy egyszerűen csak nem szánunk rá elég időt. Ne maradjunk le. Ne hárítsuk el a felelősséget. Helyettünk senki nem dönthet az életünkben. A hitünkért, az Istennel való kapcsolatunkért mi magunk vagyunk a felelősek. Helyettünk senki nem imádkozhat. A mi Istennel való kapcsolatunkat nem élheti meg más. Felelősek vagyunk, ahogyan mától az itt lévő konfirmandusoknak is felelősséget kell vállalniuk önmagukért.
Kedves Testvérek! A kis ezüstfenyőt elültettük, ígérem, öntözni fogjuk, és ha Isten is úgy akarja szép nagy fává fog nőni a következő években. De reméljük, nemcsak a fa növekedésének lehetünk majd szemtanúi itt a templomkertben, hanem veletek is találkozni fogunk, és látni fogjuk, ahogy jó kedélyű fiatalokból érett, hitben is előre lépő felnőttekké váltok majd, akikkel együtt építhetjük Isten országát. Az ültetés megvolt, az öntözésben is igyekeztünk, most rajtatok a sor, hogy figyeljetek Istenre, és az ő áldásával tovább növekedjetek. Ámen.