jún
“Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat, 16én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: 17az igazság Lelkét, akit a világ nem fogadhat be, mert nem látja őt, nem is ismeri; ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz.
18Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok. 19Még egy kis idő, és a világ többé nem lát engem, de ti megláttok, mert én élek, és ti is élni fogtok. “ János 14,15-19
Kedves Testvérek!
Az „árvaság” szó sokféleképpen érintheti meg a szívünket. Vannak, akik számára ez egy nagyon is valóságos, fájdalmas állapot. Ha elvesztettük a szüleinket, akkor azt árvaságnak nevezzük. Sokan vannak ma közöttünk olyanok, akik a gyászban árvultak meg. Akik elvesztették édesanyjukat, édesapjukat, és ilyen értelemben félárván, árván élik az életüket.
De bizonyos értelemben akkor is lehet árva az ember, ha fizikailag nem vesztette el senkijét – csak éppen magára maradt a félelmeivel, betegségeivel, döntéseivel. Lehet, hogy szeretteink elkísérnek bennünket az orvoshoz, eljönnek hozzánk látogatóba, segítenek, amiben csak tudnak, de a fájdalmat, félelmet, bizonytalanságot egyedül nekünk kell hordoznunk. Élhetünk mi nagy családban, körül vehetnek bennünket rokonok, barátok, munkatársak, ha egyedül kell hordoznunk valamit, akkor mi is árvák vagyunk.
Aztán árva lehet az is, aki új élethelyzetbe kerül – és még nem tudja, hogy mi vár rá. Talán ilyenek lesznek néhányan a köztünk lévő konfirmandusok közül is, hiszen ősztől új iskolába, új közösségbe fognak járni. Lehet, hogy lesz ott egy-két ismerős, de az is előfordulhat, hogy teljesen magukra lesznek hagyva, hiszen a család, és az itteni barátok már nem lesznek ott mellettük. Egyedül kell ismerkedni, egyedül kell helyt állni, egyedül kell vállalni a felelősséget a saját döntésekért.
Persze kihívást jelenthet majd ez a helyzet az otthon maradó szülők számára is. Idáig hozták, vitték gyermekeiket, intézték ügyeiket, becsomagolták a tízórait, de mostantól a legtöbbek esetében ez másként lesz. Nagyobb lesz a távolság, kevesebb lesz a közösen töltött idő, mert a fiatalok az eddig megszokott állapothoz képest kirepülnek. Aztán majd pár év múlva jön a külön költözés, a párkapcsolat, a még nagyobb távolság, és rászakad az emberre a magány, az elhagyottság érzése. Szinte ez is egy gyászfolyamat, amellyel meg kell küzdenie minden szülőnek, akitől elköltözik gyermeke.
Kedves Testvérek! Az árvaságnak sokféle oldala van. Talán bizonyos értelemben te is árván érkeztél ma ide. Mert egyedül érzed magad egy problémáddal kapcsolatban. Sokan körül vesznek, de senki sem ért meg téged igazán. Talán olyan kapcsolatban élsz, amelyben nincs társad. Ott van melletted a másik, de nem tudsz vele beszélgetni, nem tudsz vele megegyezni, árva vagy mellette.
Talán a munkádban vagy magadra hagyva. Úgy érzed, túl sok rajtad a teher, a felelősség. Te végzed a másik helyett is, mégsem kapsz érte elegendő megbecsülést, vagy fizetést. És az is lehet, hogy a gyász terhe nyomaszt. Akár mostanában, akár régebben vesztetted el a szüleidet, vagy valakit, aki fontos volt számodra, még elevenen élhet benned a veszteség. Fájdalmas szívvel nézed a másikat, akinek megvannak a szülei, testvérei, házastársa, gyermekei, és nem rájuk vagy irigy, csak te is örülnél, ha lett volna még néhány együtt töltött évetek. Bármilyen értelemben gondolunk is az árvaságra, abban megegyezhetünk, hogy az sohasem könnyű.
Felolvasott igénkben az Úr Jézus tanítványai is egy ezekhez hasonló, árva állapotban érezhették magukat. Nagycsütörtök estéjén kapcsolódunk be a történésekbe, ahol az utolsó vacsora alkalmával az Úr Jézus – a tanítványok számára egészen váratlanul – búcsúbeszédbe kezdett. Arról beszélt követőinek, hogy hamarosan el fog menni közülük, de aztán el fogja küldeni a Szentlelket, hogy rajta keresztül velük maradhasson. A tanítványok ebből az egészből csak annyit értettek, hogy magukra fognak maradni. Nem értették, mi fog történni Jézussal. Nem is sejtették, milyen nehéz út áll a Mester előtt, csak azon aggódtak, hogy velük mi lesz.
Mi lesz velük, ha már nem lesz ott Jézus, aki csodákat tesz, gyógyít? Mi lesz velük, ha majd megkérdezik őket valamiről, és nem lesz elérhető Jézus, aki tudná a választ? Mi lesz velük, amikor gyenge, elesett nyomorultak mennek majd hozzájuk, és arra számítanak, hogy majd ők segítenek nekik a gyógyulásban? Mielőtt azonban teljes önsajnálatba esnének a tanítványok, megszólalt Jézus, és azt mondta nekik: Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok.
És Jézusnak ez az ígérete teljesedett be Pünkösdkor. Tíz nappal azután, hogy felment a mennybe, pünkösd ünnepén kitöltetett a tanítványokra a Szentlélek. Egyik pillanatról a másikra újra érezték az ő jelenlétét. Nem látták Jézus a saját szemeikkel, de érezték, hogy ott van velük. És ezzel eltűnt szívükből az árvaság érzése. Pünkösdtől kezdve már nem érezték magukat egyedül. Onnantól kezdve már tudták, mit kell mondaniuk az embereknek. Erőt és bátorságot kaptak arra, hogy beszéljenek másoknak az Úr Jézusról. Már nem aggódtak amiatt, hogy mi lesz velük, ha betegek keresik fel őket, vagy nyomorult emberi sorsok kiáltanak hozzájuk segítségért. Több evangéliumi beszámoló is arról beszél, hogy a tanítványok Pünkösd után betegeket gyógyítottak, csodákat tettek. Elmúlt a szívükből az egyedüllét, az elhagyatottság, az árvaság érzet szorítása, mert a Szentlélek által érezték az Úr jelenlétét.
Kedves Testvérek! Erről szól a Pünkösdi ünnep. Ezt ünnepeljük ilyenkor. Hogy bár a saját szemeinkkel nem láthatjuk az Úr Jézust, a Lélek által mégis érezzük az ő jelenlétét. És ez nem egy vallásos képzelgés, nem egy kitaláció, nem mese, hanem valóság. Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok – mondja Jézus, és a Szentlélek által ez ma is megtörténik.
A Szentlélek jelenlétét érezzük, amikor a Bibliát olvasva, vagy egy istentiszteleten ülve azt vesszük észre, hogy nekünk szól az üzenet. Mintha rólunk, vagy hozzánk beszélnének. A Szentlélek munkáját érezzük, amikor egy szép lelki éneket énekelve meghatódunk, elérzékenyülünk. A Szentlélek munkáját érezzük, amikor egy nehéz döntésben Istenhez imádkozunk, és valahogy kiformálódik a szívünkben a helyes út. A Szentlélek jelenlétét tapasztaljuk, amikor gyászban, veszteségben, vagy komoly betegségben vagyunk, és valahogy mégis békesség költözik a szívünkbe. A Szentlélek munkáját látjuk, amikor egy-egy megkeresztelt, vagy komfirmált gyermek, fiatal megmarad közöttünk, vagy évekkel később visszatér, mert annak idején hatással volt rá itt valami, megérezte Isten jelenlétét.
Kedves Testvérek! A mai pünkösdi ünnepen is szól az Úr Jézus örök ígérete. Nem hagylak titeket árván. Ezt ígéri Jézus, aki az egyetlen volt a világtörténelem során, aki valóban árva lett. Ott, a kereszten a legmélyebb egyedüllétet, árvaságot élte át azért, hogy nekünk ne kelljen ezt megtapasztalnunk. Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? – kiáltott fel Mennyei Atyjához. Az Ő magárahagyottsága, szenvedése és halála kellett ahhoz, hogy aztán feltámadása után 50 nappal a Szentlélek által mindnyájunk életébe megérkezhessen.
Bármilyen mélységben, bármilyen egyedüllétben, bármilyen próba alatt légy hát, soha ne feledd el az Ő beteljesült, és ma is érvényes ígéretét: Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok! Ámen.