Júl
1Akkor ezt az éneket énekelte Mózes Izráel fiaival együtt az ÚRnak: Éneket mondok az ÚRnak, mert igen felséges, lovat lovasával a tengerbe vetett. 2Erőm és énekem az ÚR, megszabadított engem. Ő az én Istenem, őt dicsőítem, atyám Istene, őt magasztalom. 3Az ÚR vitéz harcos, „az ÚR” az ő neve. 4Szekereit, hadát a fáraónak tengerbe vetette, válogatott, legjobb harcosai belevesztek a Vörös-tengerbe. 5Elborította őket a mélység, kőként szálltak a mélybe. 6Jobbod, URam, dicső az erőtől, jobbod, URam, szétzúzza az ellenséget. 7Nagy fenséggel elsöpröd támadóidat. Ha elszabadul haragod, megemészti őket, mint tarlót a tűz. 8Haragod szelétől föltornyosultak a vizek, gátként megálltak a futó habok. Megmerevedett a mélység a tenger szívében. 9Üldözöm, megvan! – így szólt az ellenség. – Zsákmányt osztok mindjárt, kitöltöm a bosszúmat rajtuk. Kardomat kirántom ellenük, kezemmel kiirtom őket. 10Rájuk fújtál szeleddel, s elborította őket a tenger. Mint ólom merültek el a hatalmas vízben. 11Kicsoda olyan az istenek között, mint te, URam? Kicsoda olyan felséges szentségében, félelmetes dicső tetteiben, csodákat cselekvő, mint te? 12Kinyújtottad jobbodat, és elnyelte őket a föld. 13Hűségesen terelgeted e megváltott népet, erőddel vezeted őt szent hajlékodba. 14Hallják a népek, s beleremegnek, fájdalomban vonaglanak Filisztea lakói. 15Megrémülnek majd Edóm fejedelmei, Móáb hatalmasait rettegés fogja el, kétségbeesik Kánaán minden lakosa. 16Rettentő félelem szakad rájuk, hatalmas karodtól néma kővé válnak, míg átvonul a néped, URam, míg átvonul ez a nép, amelyet kiváltottál. 17Beviszed, és elülteted őket örökségednek hegyén, melyet lakóhelyednek készítettél, URam, a szent helyen, URam, mit kezed tett szilárddá. 18Az ÚR uralkodik örökkön-örökké!
19Amikor a fáraó lovai a harci kocsikkal és a lovasokkal együtt a tengerbe értek, az ÚR visszafordította rájuk a tenger vizét, Izráel fiai azonban szárazon mentek át a tenger közepén.
20Ekkor Mirjám prófétanő, Áron nővére dobot vett a kezébe, és a többi asszony is mind kivonult utána dobolva és körtáncot járva. 21Mirjám így énekelt előttük: Énekeljetek az ÚRnak, mert igen felséges, lovat lovasával a tengerbe vetett!2Mózes 15,1-21
Isten szabadítása hálaadásra indította Mózest és Mirjámot is. Mindketten a maguk módján, énekszóban adtak hálát az Úrnak. Ha van hála a szívünkben Isten iránt, akkor ne tartsuk azt magunkban. Osszuk meg másokkal is örömünket, és hirdessük az Úr hatalmát. Hálát adhatunk imádságban, dicsőítésben, énekszóban, bizonyságtételben. Tegyük meg örömmel, mert van miért hálát adnunk!
Én ezt az éneket választottam.