aug
13Most azért, Istenünk, hálát adunk neked, és dicsérjük a te fenséges nevedet. 14Mert ki vagyok én, és mi az én népem, honnan volt erőnk ennyit adakozni? Bizony, tőled van mindez, és csak azt adtuk neked, amit a te kezedből kaptunk!15Mi jövevények és zsellérek vagyunk előtted, mint minden ősünk. Napjaink olyanok a földön, mint a múló árnyék. 16Urunk, Istenünk! Ez az egész halom kincs, amelyet összeadtunk, hogy neked, a te szent neved tiszteletére templomot építsünk, a te kezedből való, és a tied lesz mindez! 17Tudom, Istenem, hogy te megvizsgálod a szíveket, és az őszinteségben leled gyönyörűségedet. Én mindezt őszinte szívvel, önként adtam, és most örömmel látom, hogy önként adakozott neked néped, amely itt összegyűlt. 18Uram, őseinknek, Ábrahámnak, Izsáknak és Izráelnek Istene, tartsd meg örökre néped szívében ezt a szándékot és indulatot, és kösd magadhoz szívüket! 19Fiamnak, Salamonnak pedig add meg, hogy tiszta szívből tartsa meg parancsolataidat, intelmeidet és rendelkezéseidet, és vigyen véghez mindent, fölépítve azt a hajlékot, amelyet én előkészítettem.
1Krónikák 29,13-19
Kedves Gyülekezet!
Két alkotást láthatunk a képen. Az egyik egy kedves üzenet, a másik egy kedves rajz, amely őszintén, 3 évvel ezelőtt még több hajjal, és jó nagy pocakkal ábrázolt engem. Legtöbben biztosan őrzünk ilyen kis rajzokat, üzeneteket, amelyeket hozzánk közel álló gyermekektől, unokáktól, fogadott családtagoktól kaptunk. Nyilván nem a művészi érték miatt tartjuk meg ezeket, hanem azért, mert életünknek egy-egy állomásán, tiszta szívből, szeretettel adták nekünk. És amikor átvettük, azt éreztük, gazdagok vagyunk, mert van, aki szeret bennünket.
Mit kaptál, és mit adhatsz? Mai történetünk alapján erről a két kérdésről gondolkodjunk. A felolvasott igeszakaszban Dávid király életének a végéhez közeledett. Kiderült, hogy ő már nem építheti fel a templomot Jeruzsálemben, de Isten az ő fiára, Salamonra bízta ezt a feladatot. Dávid azonban, mint egy előrelátó édesapa, amit csak tudott, előkészített az építkezéshez. Rengeteg aranyat, ezüstöt, rezet, drágakövet szerzett, sőt, saját vagyonából is komoly összeget ajánlott fel a templomépítésre. És látva az ő példáját, a nép többi vezetője is komoly adakozásba kezdett. Amikor pedig már összegyűlt, amire szükség volt, Dávid egy nagy ünnepséget rendezett, és felszólalt az emberek előtt.
Érdekes módon azonban nem arról beszélt, hogy ki milyen összegben adott, vagy ő maga milyen jól megszervezte az adakozást. Hanem éppen az ellenkezőjéről beszélt: Istenem, bizony, tőled van mindez, és csak azt adtuk neked, amit a te kezedből kaptunk! Mintha azt mondaná: Uram, nagyon örülök, hogy sok mindent összegyűjtöttünk a templomépítéshez, de valójában minden, amit neked adtunk, tőled származik.
1. Dávid, látva a sok összegyűjtött kincset, ráébredt: mindene Istentől van. Ő választotta ki fiatal korában, ő adott neki kitartást, tőle van minden képessége, tehetsége, ő segítette meg a nehéz időkben is, és ő adott neki anyagi javakat is, amikből Dávid most vissza tud adni neki valamennyit. Tőled van mindez, csak azt adtuk neked, amit a te kezedből kaptunk.
Kedves Testvérek! A mai napon az új kenyérért is hálát adunk. És mondhatnánk, hogy mennyi emberi munka kell ahhoz, hogy a kenyér az asztalunkon legyen. Mert valóban sokan dolgoznak egész évben azért, hogy mindenki hozzájuthasson a kenyérhez. De amikor az aratás után hálát adunk, akkor azt köszönjük meg Istennek, hogy Ő gondoskodott minderről. Mert hiába dolgozik az ember, ha Isten nem adja meg a megfelelő körülményeket. Ha nincs eső, nincs víz, ha nincs napsütés, nincs termőföld, akkor mi bármennyit dolgozhatnánk, nem tudnánk valódi kenyeret készíteni. Újkenyér ünnepén tehát Dávidékhoz hasonlóan mi is rájöhetünk arra, hogy amink van, azt Istentől kaptuk.
De nemcsak a kenyérért adunk hálát, hanem az új tanévért is. Sokan várták, és sokan talán inkább nem várták a tanévkezdést. De ezzel kapcsolatban is elmondhatjuk, hogy mindenkinek, aki most új szakaszt kezdhet, ajándék ez a tanév. Hiszen, ha tanévet kezdhetünk, az azt jelenti, hogy van hozzá elég erőnk, van hozzá eszünk, kapacitásunk, meg vannak a szükséges eszközeink, körülményeink ahhoz, hogy elkezdjük, vagy folytassuk a tanulást, tanítást. Vannak, akiknek ez lesz az első iskolai évük. Milyen nagy ajándék ez. Hogy örülnek a szülők, családtagok, hogy a gyermek elkezdheti az iskolát. Van, aki szintet lép. Középiskolába, vagy egyetemre megy, esetleg új munkahelyen folytatja, vagy éppen az utolsó nyugdíj előtti évét kezdi meg. Ez mind ajándék. Ajándékba kapjuk Istentől, hogy jól éljünk vele.
De még ha nem is vagyunk érintettek a tanévkezdésben, akkor is átgondolhatjuk, hogy mi mindenünk van, mi mindent kaptunk idáig. Vannak körülöttünk emberek, akik szeretnek minket, akik értünk, a mi szükségeinkért dolgoznak, akik segítségünkre vannak, ha szükséges. Vannak anyagi javaink. Tető a fejünk fölött, ágy, amelyben alszunk, telefon, amin bárkivel tarthatjuk a kapcsolatot, kert, amelyről gondoskodhatunk, és amelyben megtermelhetünk magunknak ezt-azt. És vannak adottságaink, képességeink. Van, aki türelmes, van, aki szorgalmas, van, aki jól tud lelkesíteni, bátorítani, vagy vigasztalni másokat. Van, aki jó hallgató, más pedig tud irányítani, vezetni. És még sokáig sorolhatnánk, mi mindent kaptunk az Úrtól.
Te mit kaptál? Mid van? Észreveszed-e, mi mindened meg van az élethez? És elhiszed-e, hogy ez mind Istentől van? Mert könnyen kimondjuk: hát igen, én ezért megdolgoztam. Sokat tanultam, jól helyezkedtem, ügyes voltam, azért járok itt most. Ez mind az én eredményem. Dávid, aki sok mindent elért, végül ráébred, hogy mindent Istentől kapott. Te ki tudod-e mondani: Istenem, bizony, tőled van mindez!
2. Mit kaptál, és mit adhatsz? Ha felismerjük, hogy mindenünk Istentől van, akkor hamar rá fogunk jönni arra is, hogy mi is adhatunk másoknak. Dávid is ráébredt erre, így rengeteg alapanyagot felajánlott a templom építéséhez, majd pedig sokan követték példáját. A Biblia pedig külön kiemeli: „Örült a nép az önkéntes adakozásnak, mert tiszta szívből, önként adakoztak az Úrnak.” A második kérdésünk tehát így hangzik: mit adhatsz?
Új tanévet kezdő gyermekkén, fiatalként adhatsz szorgalmat. Segíthetsz azoknak, akiknek kevésbé megy valami. Odamehetsz ahhoz az osztálytársadhoz, akin látszik, hogy egyedül érzi magát. Megvédheted azt, akit talán mások kinevetnek. Kedves lehetsz a tanároddal, aki olykor-olykor belefárad abba, hogy mindig van, aki tönkre akarja tenni az órát. Vagy amikor hazaérsz, megölelheted a szüleidet, akik fáradtan értek haza a munkából. Amid van, azt adhatod.
És mi, felnőttek is megtehetjük ezt. Adhatunk figyelmet a gyermekeinknek. Vannak olyan kimutatások, amelyek szerint egy átlagos szülő napi 7 percet beszélget egy gyermekével. Talán az egyik legnagyobb ajándékunk lehet, ha szánunk minőségi időt a gyermekünkre. De megtehetjük ezt bárki mással is. Milyen sok házaspár küzd azzal, hogy nincs közös idejük. Vagy hány házban várnak bennünket idős szomszédok, akiknek távol él a rokonsága, és akikre talán senki nem nyit ajtót. De adhatunk fizikai, vagy anyagi segítséget is, mert van, akinek erre van inkább lehetősége. Vagy lehet, hogy lelki támogatást tudunk adni valakinek. Meghallgatjuk, bátorítjuk, megvigasztaljuk, tanácsot adunk neki. Mert akkor éppen ezt tudjuk adni.
Bármit adunk is, a lényeg a mögötte levő szív. Dávid történetében ott van a sokféle arany, ezüst, drágakő, de mindenki annak örült, hogy ez a nagy adakozás tiszta szívből fakadt. Vagyis nem az a lényeg, mit adunk, mennyit adunk, hanem, hogy milyen szívvel adjuk. Az újszövetségi történetben szereplő özvegyasszony nem adott sokat, de tiszta szívvel, tulajdonképpen mindenét odaadta. Isten ezt a szándékot keresi. És ezt kéri Dávid is imádságában Istentől, amikor fiáért, Salamonért könyörög. Nem vagyont, vagy sikert kér neki, hanem azt, hogy tiszta szíve legyen. Fiamnak, Salamonnak pedig adj tiszta szívet!
Mit kaptál, és mit adhatsz? Ma, amikor hálát adunk az új kenyérért és az előttünk álló tanévért, érdemes ezt a két kérdést hazavinnünk magunkkal. És amikor azt kérdezzük, mit kaptunk Istentől, ne felejtsük el a legnagyobb ajándékát sem. Mert Isten nemcsak kenyeret, otthont, családot, képességeket és lehetőségeket adott nekünk, hanem Fiát, Jézus Krisztust is nekünk adta. Róla emlékezünk meg az úrvacsorában is, hiszen benne Isten önmagát adta értünk, hogy bűnbocsánatot és örök életet nyerjünk általa. És mit adhatunk mi ezért neki hálából? Elsősorban a szívünket. Egy hálás, tiszta szívet, amely szeretne neki élni, és szereti mindazokat, akiket Isten rá bízott.
Kedves Testvérek! Legtöbben őrzünk egy-egy kedves rajzot, gyermeki üzenetet. Nem azért, mert tökéletes, hanem azért, mert valaki szeret bennünket, és tiszta szívből nekünk adta. Legyen a mi szívünk is ilyen hálás, és gyermeki szív, hogy örömmel adjunk vissza Istennek abból, amit előbb mi kaptunk tőle. És amikor majd egyszer visszanézünk életünk egy-egy szakaszára, talán nem az lesz a legfontosabb, hogy mennyi mindent szereztünk meg, mennyi sikert értünk el, hanem az, hogy tudtunk-e szeretni abból a szeretetből, amellyel Krisztus előbb szeretett bennünket. Ámen.