aug
1Történt ezek után, hogy meghalt Náhás, az ammóniak királya, és utána a fia lett a király. 2Dávid így gondolkodott: Szeretettel bánok Hánúnnal, Náhás fiával, mert az ő apja is szeretettel bánt velem. Ezért Dávid követeket küldött, hogy megvigasztalják apja halála miatt. Amikor megérkeztek Dávid udvari emberei az ammóniak országába Hánúnhoz, hogy megvigasztalják, 3ezt mondták az ammóniak vezérei Hánúnnak: Azt hiszed, apádat akarja megtisztelni Dávid, hogy vigasztalókat küldött hozzád? Inkább azért jöttek ide a szolgák, hogy kifürkésszék, kikémleljék és feldúlják az országot! 4Elfogatta azért Hánún Dávid embereit, megnyíratta őket, ruhájuk felét fenekükig levágatta, és visszaküldte őket. 5Ezek elmentek, de amikor jelentették Dávidnak, hogy mi történt az embereivel, eléjük küldött, és mivel igen csúffá tették azokat az embereket, ezt üzente nekik a király: Maradjatok Jerikóban, amíg meg nem nő a szakállatok, azután térjetek vissza!6Amikor látták az ammóniak, hogy meggyűlöltették magukat Dáviddal, elküldtek Hánún és Ammón fiai ezer talentum ezüstöt Arám-Naharajimba, Arám-Maakába és Cóbába, hogy harci kocsikat és lovakat fogadjanak zsoldjukba. 7Zsoldjukba fogadtak harminckétezer harci kocsit és Maaká királyát is hadinépével együtt. Ezek megérkeztek, és tábort ütöttek Médebá előtt. Az ammóniak is összegyűltek városaikból, és kivonultak a csatába.8Amint ezt meghallotta Dávid, elküldte Jóábot egy egész sereggel, a legvitézebbekkel. 9Kivonultak az ammóniak is, és csatarendbe álltak a város bejáratánál. A királyok pedig, akik segítségükre jöttek, külön álltak fel a mezőn. 10Jóáb látta, hogy elöl is, hátul is támadás fenyegeti, ezért kiválogatta egész Izráel színe-javát, és csatarendbe állította őket az arámokkal szemben, 11a hadinép maradékát pedig testvérének, Abísajnak a vezetésére bízta, és ezek az ammóniakkal szemben álltak csatarendbe. 12Ezt mondta: Ha az arámok erősebbek lesznek nálam, jöjj segítségemre! Ha pedig az ammóniak lesznek erősebbek nálad, akkor én segítek neked. 13Légy erős, szedjük össze az erőnket népünkért és Istenünk városaiért! Az Úr pedig tegye azt, amit jónak lát! 14Akkor Jóáb rohamra indult hadinépével az arámok ellen, azok pedig megfutamodtak. 15Amikor az ammóniak látták, hogy az arámok futnak, ők is megfutamodtak Jóáb testvére, Abísaj elől, és bementek a városba. Jóáb pedig Jeruzsálembe ment. 1 Krónikák 19,1-15
Kedves Testvérek! Vannak helyzetek, amelyekben szeretnénk előre tudni, mi lesz a vége. Ha betegséggel nézünk szembe, talán jó lenne tudni, vajon meg fogunk-e gyógyulni? Ha nehéz döntés előtt állunk, jó lenne tudni: helyesen választunk-e? Vagy, ha éppen aggódunk valakiért, talán bele néznénk a jövőbe, vajon rendbe fog-e jönni az élete?
Mert szeretjük a kezünkben tartani a dolgokat. Isten azonban valamiért titokban tartja előttünk a jövőt. Még a következő percet sem tudjuk kiszámítani, nemhogy azt, hogy mi lesz velünk néhány év múlva. Az elmúlt héten éppen a Lego gyár mellett haladtam el autóval, a Nyíregyháza elkerülőn, és egyszer csak arra figyeltem fel, hogy az előttem levő fehér autó egyszer csak behúzódott középre a záróvonalra. A következő másodpercben már láttam, hogy szemben jön egy kamion, ami már elkezdett dudálni, mire a fehér autó vezetője visszarántotta az autót, de még így is egy nagy csattanást hallottam, és láttam, ahogy a visszapillantók, meg egyéb darabok csak úgy szétrepültek előttem. Az autó ment tovább, mintha mi sem történt volna, mi pedig, akik utána haladtunk, próbáltuk kikerülni az útra hulló darabokat. Amikor elindultam, fogalmam sem volt róla, hogy ilyen közel kerülhetek egy balesethez. Mert még azt sem tudjuk, hogy a következő perc mit tartogat számunkra. Ezt Isten nem köti az orrunkra. Ehelyett azonban azt mutatja meg, hogyan, milyen hozzáállással menjünk bele ezekbe az életünkben előkerülő küzdelmekbe.
Erről szól az a történet, amely a héten került elénk az Ószövetségből. Egy háború kellős közepén találjuk magunkat. Az ammóniak királya megszégyenítette Dávid követeit, majd, amikor látta, hogy ennek következménye lesz, szövetségeseket gyűjtött és felkészült a háborúra. Dávid ezért elküldte Jóábot a sereggel, hogy ütközzön meg az ellenséggel. Jóáb azonban azzal szembesült, hogy két oldalról is ellenség vette körül. Szemből az arámok támadták, a háta mögül pedig az ammóniak leselkedtek rá. Emberileg nézve, ez egy kilátástalan helyzet. Mégis, ebben a helyzetben hangzott el az ő hitvalló két mondata: „Légy erős, legyünk bátrak népünkért és Istenünk városaiért! Az Úr pedig tegye azt, amit jónak lát!”
Ebben a néhány szóban három olyan magatartást látunk, amelyből mi is tanulhatunk életünk küzdelmeiben. Vegyük ezeket most sorra.
1.Jóáb első jellemzője az volt, hogy tisztán látta a helyzetet. Nem álltatta magát. Nem mondta, hogy nincs itt semmi baj. Nem próbálta kisebbnek feltűntetni az ellenséget. Körülnézett, és megállapította, hogy elől is, és hátul is ellenség veszi körül.
Kedves Testvérek! Ez a hozzáállás fontos része a hitünknek. Az, hogy hiszünk Istenben nem azt jelenti, hogy úgy teszünk, mintha minden rendben lenne. Nem kell úgy tennünk, mintha bármelyik problémánkat könnyen le tudnánk győzni. Mert a valóság az, hogy sokszor több irányból érkezik a támadás. Alig oldódott meg az egyik problémánk, már érkezik a következő. Még meg sem gyógyultunk a betegségből, már jön az aggodalom valamelyik szerettünkkel kapcsolatban. Még ki sem lábaltunk az anyagi próbákból, már benne vagyunk egy családi feszültségben. Egyik a másik után, vagy akár egyszerre több irányból is.
Jóáb nem kezdett el mellébeszélni. Nem álltatta a seregét azzal, hogy mi vagyunk az erősebbek, úgyis mi fogunk győzni. Egyszerűen csak felismerte, és tudomásul vette a valóságot. Az ellenség veszélyes, több irányból támad, és ő az esélyes a diadalra.
Jóábnak ez a hozzáállása arra biztat bennünket, hogy nem kell mindig erősnek mutatnunk magunkat. Azt is mondhatjuk: Uram, ez nekem sok. Ezt most nem tudom megoldani. Ehhez kevés vagyok. Ha ezt beismerjük, az nem hitetlenség. Sőt, éppen itt kezdődhet el a hit lényege. Amikor már nem a saját erőnkben bízunk.
Gedeon történetében Isten azért csökkentette le a 32000 fős sereget mindössze háromszáz főre, hogy ne mondhassák azt, hogy az ő erejük szabadította meg őket. Mert akkor vesszük komolyan leginkább Isten erejét, segítségét, amikor a mi erőnk már véget ér, és ezt be is látjuk.
2.Jóáb, miután felismerte a helyzet komolyságát, segítséget kért. Pedig nem volt már kezdő hadvezér. Sok csatát megjárt, sok győzelmet aratott. Bátor harcos volt, aki mindig az élen harcolt. Nemrég olvastuk róla, hogy úgy lett Dávid hadseregparancsnoka, hogy Jeruzsálem elfoglalásakor ő volt az első, aki megölt egy embert az ellenségből. Ezért mondhatta volna nyugodtan most is: majd én megoldom. Majd én előre megyek. De nem ezt tette. Hanem segítséget kért.
Ott volt mellette Abisaj, a testvére, és megosztották egymás között a sereget. Megbeszélték, hogy majd figyelnek egymásra, és mindig oda fogják összpontosítani az erejüket, ahol éppen nagyobb rá a szükség. Ha Jóáb csapata áll vereségre, akkor majd jön Abisaj. Ha Abisaj csapata kerül szorításba, akkor majd Jóáb segít rajta.
Milyen szép kép ez a gyülekezetről. Mert nem mindenkinek egyszerre nehéz az élete. Sokan rendszeresen találkozunk egymással itt a templomban, de nem mindig ugyanazok néznek szembe valamilyen megpróbáltatással. Az egyik évben az egyik gyülekezeti tagot vigasztaljuk, bátorítjuk, a következőben a másik nehézségeit hallgatjuk meg. Egyszer az egyiknek kell valamiben segíteni, máskor pedig a másiknak van szüksége támogatásra. Van, hogy a gyülekezeti tagok érzik magukat gyengének, de arról is tudnak sokan, ha valamelyik gondnok, presbiter, vagy éppen a lelkész családja megy keresztül egy nehezebb időszakon. Ezért nevezhetjük egymást testvéreknek. Mert, ha testvérek vagyunk, akkor nem hagyjuk egymást egyedül a harcokban.
Isten arra biztat bennünket második üzenetével, hogy merjünk segítséget kérni, merjünk számítani a testvéreinkre. Ha pedig éppen mi érezzük magunkat erősnek, akkor álljunk oda, ahol szükség van ránk. Akit kell, hallgassuk meg. Aki egyedül van, kérdezzünk rá, látogassuk meg. Ez testvéri felelősségünk. Ha valaki elmarad, mert beteg, vagy nem tud éppen eljönni, keressük meg, kérdezzünk rá. Mert könnyű azt mondani, hogy bárcsak többen lennénk. De vajon mit teszünk mi egymásért? Oda állunk-e a másik háta mögé, hogy megvédjük? Jóáb és Abisaj egymás hátát fedezve harcoltak. Próbáljuk ki mi is ezt, és gondoljuk át, kinek lehet most nehezebb a harca? Ki mellé kellene odaállnunk?
3.Jóáb tehát megtette, ami rajta múlt, felismerte a helyzet súlyát, segítséget kért, végül pedig így fogalmaz: Az Úr pedig tegye azt, amit jónak lát. „Légy erős, legyünk bátrak népünkért és Istenünk városaiért! Az Úr pedig tegye azt, amit jónak lát!” – mondta testvérének. Jóáb megtette, ami rajta múlott, a többit pedig Istenre bízta. Nem tétlenkedett, nem mondta azt, hogy végünk van, feladom, Isten oldja meg, ha akarja. Ami az ő felelőssége volt, amihez volt ereje, azt megtette. Felosztotta a sereget, bátorította Abisajt, harcolt, küzdött. De volt egy pont, ahol elengedte az eredményt, és kimondta: Az Úr pedig tegye azt, amit jónak lát!
Pedig milyen nehéz ezt kimondani. Mert azt könnyen megfogalmazzuk, hogy mit kellene Istennek megtennie. Uram, tedd meg azt, amit én jónak látok. Gyógyíts meg, oldd meg ezt a nehéz helyzetet. Változtass valamit a körülményeimen. De milye nagy lépés az, ha ki tudjuk mondani: Uram, tedd azt, amit jónak látsz. Ahogyan Jézus a Gecsemáné kertben megfogalmazta: Ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te. Mert te jobban tudod. Te felülről látod az egészet. Te már elkészítetted a győzelem útját.
Az Úr Jézus látszólag vereséget szenvedett. Nagypénteken még úgy tűnt, győzni fog a gonosz. De Isten tervében már meg volt írva Húsvét hajnala is. Amikor Krisztus feltámadt, és megnyitotta előttünk az örök élet kapuját. Ami rá volt bízva, azt megtette, de a többit átengedte Mennyei Atyja kezébe.
Kedves Testvérek! Az igehirdetés elején említett ütközés napján reggel, még fogalmam sem volt arról, hogy mi fog történni a szemem előtt. Mert nem látjuk előre mit hoz a jövő. Nem tudjuk, milyen küzdelem, milyen harc vár ránk, és mi lesz annak a végeredménye. Lehet, hogy mostanában két tűz között érezzük magunkat, mint Jóáb. Több oldalról jönnek a nehézségek, és nem tudjuk, mit hoz a holnap. Az elhangzott történeten keresztül Isten három dologra tanit ma bennünket. Lásd tisztán a helyzetet, kérj segítséget, ha pedig minden tőled telhetőt megtettél, a többit bízd rá Istenre. Vigyük magunkkal bátorításként Jóáb hitvallását: Légy erős, legyünk bátrak népünkért és Istenünk városaiért! Az Úr pedig tegye azt, amit jónak lát!” Ámen.