okt
“Mert nemcsak átutazóban akarlak meglátogatni titeket, hanem remélem, hogy egy ideig ott is maradok nálatok, ha az Úr megengedi.” 1Korinthus 16, 7
Mai szakaszunkban Pál apostol részletes útitervet tár a korinthusi gyülekezet elé. Elmondja, merre fog utazni, és közli azt a szándékát, hogy Korinthusban fog tölteni valamennyi időt. Emberi terveihez azonban megad egy feltételt is. „Ha az Úr megengedi.” Ha az Úr megengedi, útra fog kelni. Ha az Úr megengedi, végig fogja járni Macedóniát. Ha az Úr megengedi, Korinthusban hosszabb időre is meg fog szállni. Ha az Úr megengedi.
Milyen felszabadító érzés lehetett Pál apostolnak, amikor egy-egy tervét megengedte az Úr. Amikor az emberi terveket nyugtázta az Isten, és megáldotta őt a szolgálatban. Ehhez azonban számolnia kellett Istennel. Alázattal el kellett fogadnia az Úr akaratát. Ha valami nem úgy alakult, ahogyan tervezte, rugalmasan követnie kellett vezetését.
Próbáljuk ki, milyen az, ha így kezdjük és így zárjuk napjainkat. Amikor reggel tervezünk, tegyük hozzá, hogy „ha az Úr engedi”. Meg fogjuk látni, képesek leszünk az alkalmazkodásra, és nem fogunk bosszankodni, ha valamit nem engedett meg az Úr. Este pedig legyen az utolsó szó a háláé. Köszönjük meg mindazt, amit Isten megengedett számunkra. Köszönjük meg, ha megengedte a munkát, ha megengedte, hogy mindenki hazaérjen, ha megengedte, hogy nem kell rossz hírt hallanunk szeretteink felől. Ez a hozzáállás békességet fog adni a mindennapjainkba, és reggel is, este is fel fogja üdíteni szívünket. Legyen terveink és hálaadásunk jelmondata: ha az Úr megengedi!