Már
„De eljön az az óra, sőt már el is jött, amikor elszéledtek, mindenki a maga otthonába, és engem egyedül hagytok: de én mégsem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.” János 16,32-33
Életünk során több alkalommal is megnehezíti utunkat a magunkra hagyottság érzése. Gyermekkorban félünk, ha nincsenek ott velünk a szüleink, testvéreink. Fiatalon mindenképpen szeretnénk tartozni valahová, szükségünk van barátokra, mert egyedül nem érezzük jól magunkat. Ezt követi a társkeresés korszaka, amely idején szinte mindenki érzi: nem jó az embernek egyedül lenni. Aztán később, amikor ritka látogatókká válnak a féltve nevelt fiúk, lányok, újra megkörnyékez minket az egyedüllét szorítása. Majd pedig jön a gyász, a veszteség, amely által fizikailag is egyedül maradunk.
Jézus a szó minden értelmében magára maradt. Szembementek vele a farizeusok, írástudók, értetlenül néztek rá családtagjai, és nagycsütörtök éjszakáján még tanítványai is elfutottak. Mégis, mindvégig tudta, hogy nincsen egyedül. Az Atya vele van. Ugyanez az Atya azért, hogy minden pillanatban velünk lehessen, saját Fiát hagyta magára. Amikor magányosnak érezzük magunkat, jusson eszünkbe Jézus szava: „Mégsem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.” Nem vagy egyedül. Nem vagy egyedül, ha megözvegyültél, vagy ha megárvultál. Nem vagy egyedül, ha magányosan élsz, és nem vagy egyedül, ha beteg vagy, és távol vagy szeretteidtől. Nem vagy egyedül. Legyen ez a hitvallásod ma is: „mégsem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.
Imádság: Köszönöm Uram, hogy az Úr Jézusban mindig velem vagy. Add, hogy ezt el ne feledjem!