ápr
„Dicsérjétek az Urat mind, ti, népek, dicsőítsétek mind, ti, nemzetek! Mert nagy az ő szeretete irántunk, az Úr hűsége örökké tart. Dicsérjétek az Urat!” Zsoltárok 117,1-2
Ez a legrövidebb zsoltár a Bibliában. Tömören összefoglalja az ember legfontosabb tennivalóját. Ugyanis arra lettünk megalkotva, hogy Istent dicsérjük. A Mindenható azért formált meg bennünket, és azért adta nekünk az Ő Lelkét, hogy szabad akarattal, örömmel dicsőítsük Őt életünk során. A bűn miatt azonban megfeledkeztünk erről a küldetésünkről. És ma már szinte minden más fontosabb számunkra, mint Isten dicsőítése. A betegségek, a szeretteink miatti aggódás, a saját jövőnk kilátástalansága, és a hétköznapok egyéb gondjai teljesen kiirtják szívünkből a dicsőítés lelkiségét. Miért is kellene dicsérnem az Istent? Megérdemli egyáltalán?
A 117. zsoltár két szóban foglalja össze a választ. Szeretet és hűség. Isten két legfőbb tulajdonsága. Ma, amikor erősnek hitt kapcsolatok is szétszakadnak; ma, amikor a hűség fogalma már csak valamilyen jelképes dologgá vált; ma, amikor a szeretetkapcsolatainkat is sokszor csak az önérdek mozgatja, azt üzeni az Ige, hogy az Isten hűsége és szeretete sokkal nagyobb, mint gondolnánk, és az Úr ezért méltó a dicséretre.
Megváltozhatnak a körülményeid, megváltozhatnak a körülötted lévő emberek, új élet érkezhetnek köréd, és régiek távozhatnak el, de az biztos, hogy Isten ott lesz veled. Szeret téged, és hűséges hozzád. Az Úr Jézusban eljegyzett, magáénak választott téged, és várva várja azt a találkozást, amikor majd az örökkévalósában színről színre is megláthatod Őt. Ahogyan a 392. dicséretben szoktuk énekelni: „míg látomása egykor dicsőn beteljesül, s a győzedelmes egyház urával egyesül.” Ne félj, bízz Benne, és mert Ő ma is szerető és hűséges Úr, aki méltó a dicséretre.
Imádság: Bocsásd meg Uram, hogy sokszor csak magammal vagyok elfoglalva, és nem teljesítem a küldetésemet, mert nem dicsőítelek Téged. Segíts, hogy az életem a Te dicsőségedet szolgálja!