Júl
„A maga palotáját tizenhárom évig építette Salamon. Akkor lett kész egészen a palota. Felépítette tehát a Libánon-erdő palotát: száz könyök volt a hossza, ötven könyök a szélessége, harminc könyök a magassága.” 1Királyok 7,1-2
Az elmúlt napok ószövetségi szakaszaiból kiderül, hogy Salamon király elvégzi küldetését, és felépíti a jeruzsálemi templomot Isten dicsőségére. Odafigyel a részletekre, a minőségi alapanyagokra, és végül hálát ad azért, hogy végre valahára elkészült az Istennek szentelt épület.
Mai szakaszunkból azonban az is kiderül, hogy bár a templom elkészítése sem volt apróság, a királyi palota felépítése még nagyobb munkával és anyagi áldozathozatallal járt. Salamon olyan palotát szeretett volna, amely lenyűgözi a vendégeket, és amelyben ő maga is boldogan, fényűzően élhet. Vajon helyesen tette, amit tett? A Szentírás egyes részei szerint igen. Az Istenhez tartozó ember is élvezheti az életet, és örömét lelheti az őt körülvevő anyagi dolgokban. A prédikátor könyvében szólal meg ugyancsak Salamon: „Élvezd az életet feleségeddel együtt, akit szeretsz, mulandó életed minden napján, amelyet Isten adott neked a nap alatt; mert ez jutott neked az életben, és munkád révén, amit fáradsággal végzel a nap alatt.”
Azt azonban hozzá kell tennünk, hogy bár élvezhetjük az életet, szerezhetünk magunknak anyagi javakat, jó, ha odafigyelünk az arányokra. Salamon temploma 7 évig épült, a palotáját 13 év alatt tudták felhúzni. A templom 60 könyök hosszú és 20 könyök széles volt, a palota 100 könyök hosszú, és 50 könyök széles. Vagyis jóval nagyobb, és költségesebb lett a palota, mint a templom. Kissé, mintha felborultak volna az arányok.
Maradjunk józanok! Költhetünk magunkra, élvezhetjük az életet, de soha ne legyen számunkra fontosabb a saját jólétünk, mint az Isten ügye!