Minden hiábavaló?

¹A Prédikátornak, Dávid fiának, Jeruzsálem királyának beszédei: ²Igen nagy hiábavalóság – mondja a Prédikátor –, igen nagy hiábavalóság! Minden hiábavalóság! ³Mi haszna van az embernek minden fáradozásából, ha fáradozik a nap alatt? ⁴Nemzedékek jönnek, nemzedékek mennek, de a föld örökké ugyanaz marad. ⁵Fölkel a nap, és lemegy a nap, siet vissza arra a helyre, ahol majd újból fölkel. ⁶A szél fúj délre, majd északnak fordul, körbefordul a szél járása, és visszatér oda, ahonnan elindult. ⁷Minden folyó a tengerbe ömlik, és a tenger mégsem telik meg, pedig ugyanoda folynak a folyók, újra meg újra oda folynak. ⁸Minden dolog fárasztó, el sem tudja mondani az ember. Szemünk nem győz eleget nézni, fülünk nem tud eleget hallani. ⁹Ami volt, ugyanaz lesz majd, és ami történt, ugyanaz fog történni, mert nincs semmi új a nap alatt. ¹⁰Ha van is olyan dolog, amiről azt mondják, hogy új, az is megvolt már régen, megvolt már jóval előttünk. ¹¹Nem emlékszünk az elmúltakra, de ami ezután következik, arra sem fognak emlékezni, akik majd azután lesznek.

¹⁴Láttam, hogy mindaz, amit véghezvisznek a nap alatt, csak hiábavalóság és hasztalan erőlködés. ¹⁵Ami görbe, azt nem lehet kiegyenesíteni, és ami nincs, azt nem lehet számba venni.

Prédikátor 1, 1-11,14-15

⁴Ha látom az eget, kezed alkotását, a holdat és a csillagokat, amelyeket ráhelyeztél, ⁵micsoda a halandó – mondom –, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá? 

Zsoltárok 8,4-5

Kedves Testvérek!

A mai napon legtöbben azért vagyunk itt, mert az elmúlt év során elvesztettünk valakit. Gyászolók istentiszteletének nevezzük a mai alkalmunkat, mert ezen az istentiszteleten emlékezünk vissza azokra, akiknek az elmúlt 12 hónapban lezárult földi vándorútja. Fel fogjuk olvasni a temetéseken elhangzott igeszakaszokat, Istentől várjuk a vigasztalást, és együtt emlékezünk azokra, akik hozzánk tartoztak, akik szerettek minket, és akiket mi is szerettünk.     

Érdekes dolog az emlékezés, mert ahogy telnek a hetek, hónapok, sok mindent másként látunk, másként értékelünk. Így van ez elhunyt szeretteinkkel kapcsolatban is. Egyre többször eszünkbe jutnak pozitív tulajdonságaik, példaértékű szavaik, tetteik. Megszépülnek a közös emlékek, és az elbúcsúzást követően már nem is nagyon mondunk rosszat róluk. A közmondás is így tartja: halottról vagy jót, vagy semmit. És ezt sokan tényleg így élik meg. Feledésbe merülnek rossz élmények, elbagatellizálják az elhunytak rossz tulajdonságait, megszépítik életútját, jellemét, mintha ezzel bármit is változtatnának azon.

            Gyászoló családokkal találkozva viszonylag gyakran tapasztalom azt, hogy vagy nem akarják, hogy az elhunyt életútjáról túl sok szó essen, vagy pedig valamelyest megszépítik az elhunyt életét. Mintha minden rendben lett volna. Mintha csak a jóra akarnának emlékezni.

            De ez érződik a temetéseken elhangzó zeneszámokban is. „Csak a jók mennek el”- hallom számtalanszor. Ami önmagában is egy ellentmondásos mondat. Mert ha csak a jók mennek el, akkor ezzel azt állítjuk, hogy mindenki, aki csak elmegy, meghal, az jó volt. Mintha a halállal megszépülne az ember jelleme. Mintha az illető olyan sok mindent elért volna élete során. Mintha egy valóban jelentős személytől kellene elbúcsúznunk.

            Kedves Testvérek! Ehhez a múltat megszépítő gondolkodáshoz képest egészen lesújtó az a bibliai szakasz, amelyet az imént felolvastam. A Szentírás szerint Salamon király különösen nagy bölcsességet kapott Istentől, nagyon alaposan utána járt mindannak, amiről véleményt alkotott, és mégis nagyon keményen fogalmaz.

            Salamon azt állítja: hogy minden hiábavalóság. Vagyis annak, amit teszünk, valójában nem sok jelentősége van. Annyira porszemnyi az életünk, annyira jelentéktelenek vagyunk, hogy Isten szemszögéből vizsgálva szinte semmit sem befolyásolunk. Mintha a mi egész emberi életünk egy hiábavaló néhány évtized lenne a világtörténelemben. Persze tiltakozunk ez ellen, mert úgy gondoljuk, igenis fontosak vagyunk. Mi dolgozunk, családot alapítunk, fontos ügyeket képviselünk, mások számára példát mutatunk. És így tekintünk elhunyt szeretteinkre is. Kiragadjuk legjobb tulajdonságaikat, emlékeztetjük magunkat és egymást, hogy igen, ilyen jó volt, meg ezt és azt tanultuk tőle, de nagyobb távlatokban nézve mégiscsak be kell ismernünk, szinte minden és mindenki feledésbe merül.

            Időnként felhívnak telefonon azzal a szándékkal, hogy a családfakutatásban segítsek. Én pedig megnézem az anyakönyvet, és vagy találok egy bejegyzést a keresztelésről, temetésről, vagy nem. Mondanak egy nevet, egy nagyszülőt, dédszülőt, és ha pontosak voltak az információk, akkor megerősítem, hogy valóban itt voltak keresztelve, vagy éppen eltemetve. De 3-4 generációval később már nagyon nehéz visszakeresni szeretteinket. És a temetőjárással is így vagyunk. Szüleink, nagyszüleink elmesélték, hol melyik rokonunk nyugszik, de mi már talán csak azt tudjuk, hogy azokban a sírokban a mi rokonaink nyugszanak. Mi már nem ismertük őket, nem tudunk róluk, és az utánunk jövők valószínűleg még kevesebb kötődéssel lesznek irántuk. Mert az emberi élet, és az emberi emlékezet mulandó.

            Akár jó ember volt, akár összeférhetetlen, akár sikeres, nagy tudású, szorgalmas, akár egy rosszindulatú, mindent tönkretevő ember, ezek mind feledésbe merülnek. Nem évszázadok alatt, hanem mindössze néhány évtized alatt. Nemzedékek jönnek, mennek – mondja Salamon, és igaza van. Nem emlékszünk az elmúltakra, de ami ezután következik, arra sem fognak emlékezni, akik majd azután lesznek.

            Vagyis mi is erre a sorsra fogunk jutni. Ma még emlékezünk, mert az elmúlt évben hunyt el egy családtagunk, és az utánunk jövő 1-2 generáció még ránk is emlékezni fog, de aztán hiába a beton sírok, márványlapok, emlékünk a homályba vész. Isten távlataiban, az örökkévalóság felfoghatatlan nagyságában egyszerűen jelentéktelenek, porszemnyiek vagyunk mi magunk is, és elhunyt szeretteink is.

            De kedves Testvérek! A jó hír, és a vigasztaló üzenet mégis az, hogy bár törékeny, porszemnyi, és sokak számára jelentéktelen az életünk, a mi Mennyei Atyánk mégis számon tart bennünket. Erre jött rá egy generációval korábban Salamon apja, Dávid, amikor felkiált a 8. zsoltárban: ⁴Ha látom az eget, kezed alkotását, a holdat és a csillagokat, amelyeket ráhelyeztél, ⁵micsoda a halandó – mondom -, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá?

            Isten törődik velünk, és gondja van ránk. Ő alkotta meg az életünket, ő lehelte belénk Lelkét, ő tett minket azzá, akik vagyunk, és bár nem érdemeltük meg, Fiában, az Úr Jézusban meg is váltott bennünket a kárhozatból. Azt mondta a mi bűnös, mulandó, hiábavaló életünkre, hogy neki mégis fontosak vagyunk. Azt mondta, az örökkévaló Isten, hogy ő nem a bűneinket, nem a porszemnyi életutunkat nézi, hanem azt, hogy elfogadjuk-e az ő nagy szeretetét.

            Ezékiel próféta drámaian ír Istennek erről megmentő szeretetéről. Így beszélt az Úr népéhez: „Amikor megszülettél, nem kötötték el a köldökzsinórodat, nem mostak tisztára vízzel, nem dörzsöltek le sóval, pólyába sem tettek. Senki sem szánakozott rajtad, semmit sem tettek meg veled ezekből, nem könyörültek rajtad. De én elmentem melletted, és megláttam, hogy véredben fetrengsz. Azt mondtam neked, bár csupa vér voltál: Maradj életben! Nagyra növeltelek, mint a mező füvét. Nagyra nőttél, fölserdültél, de teljesen mezítelen voltál. Elmentem melletted, és láttam, hogy már a szerelem korában vagy. Ezért rád terítettem ruhám szárnyát, és betakartam mezítelen testedet. Megesküdtem neked, és szövetségre léptem veled – így szól az én Uram, az Úr-, és az enyém lettél.”

Kedves Testvérek. Isten irántunk való szeretetében, az Úr Jézus értünk hozott áldozatában van mindnyájunk értéke. Ezért lehet célja az életünknek, ezért van feladatunk, küldetésünk a ránk szabott néhány évtizedben. Mert Isten számára fontosak vagyunk.

És ezért adhatunk hálát elköltözött szeretteinkért is. Mert őket is Mennyei Atyánktól kaptuk. Azért, hogy rajtuk keresztül tudjon minket szeretni, és rólunk gondoskodni. Ezért jó megállni időről időre a gyászolók alkalmán, ezért jó visszanézni egy-egy régi fényképet, videót, ezért jó megköszönni Istennek az ő életüket, mert tudjuk, hogy nemcsak számunkra, hanem az Úr számára is fontosak voltak.

Adjunk hálát Urunknak azért, hogy szeret minket, bízzuk rá elköltözött szeretteink további útját, jövőjét, és készüljünk mindnyájan reménységgel az ő országába, ahová mindazokat várja, akik elfogadták megváltó szeretetét. Ámen.