nov
1Egyszer ezt mondta Sámuel Saulnak: Engem küldött az ÚR, hogy felkenjelek népe, Izráel királyává. Most azért hallgass az ÚR beszédére! 2Ezt mondja a Seregek URa: Számon tartom, hogy hogyan bánt Amálék Izráellel, hogy útját állta, amikor kijött Egyiptomból. 3Most azért indulj, verd le Amálékot, és irts ki mindent, amije van! Ne kíméld, hanem öld meg a férfiakat és a nőket, a gyermekeket és a csecsemőket, a marhákat és a juhokat, a tevéket és a szamarakat!
1 Sámuel 15
4Ekkor mozgósította Saul a hadinépet, és számba vette Teláímban: kétszázezer gyalogost és tízezer embert Júdából. 5Amikor Saul eljutott Amálék városáig, lesbe állt a folyóvölgyben. 6De a kénieknek ezt üzente Saul: Menjetek el innen, távozzatok el az amálékiak közül, hogy ki ne irtsalak velük együtt titeket is, mert ti szeretettel bántatok Izráel fiaival, amikor kijöttek Egyiptomból. Erre eltávoztak a kéniek az amálékiak közül. 7Saul pedig vágta Amálékot Havílától egészen a Súrba vezető útig, amely Egyiptommal szemben van. 8Agágot, Amálék királyát élve fogta el, de az egész népet fegyverrel irtotta ki. 9Saul és a hadinép azonban megkímélte Agágot meg a juhoknak és marháknak a legjavát, azaz a másodellésüket meg a bárányokat és mindazt, ami szép volt. Ezeket nem akarták kiirtani, hanem csak a hitvány és értéktelen jószágot irtották ki.Saul engedetlensége és büntetése
10Akkor így szólt az ÚR igéje Sámuelhez: 11Megbántam, hogy királlyá tettem Sault, mert elfordult tőlem, és nem teljesítette, amit megparancsoltam neki. Sámuel haragra gerjedt, és egész éjjel jajgatott az ÚR előtt. 12Reggel korán fölkelt Sámuel, hogy találkozzék Saullal. De ekkor azt jelentették Sámuelnek, hogy Saul Karmelbe érkezett, és ott emlékoszlopot állított magának. Azután megfordult, továbbment, és lement Gilgálba. 13Amikor Sámuel Saulhoz érkezett, ezt mondta neki Saul: Az ÚR áldottja vagy te! Teljesítettem, amit megparancsolt az ÚR. 14Sámuel azonban megkérdezte: Akkor mi az a juhbégetés, amely a fülembe jut, és az a marhabőgés, amit hallok? 15Saul ezt felelte: Az amálékiaktól hozták azokat, mert megkímélte a nép a juhok és a marhák legjavát, hogy Istenednek, az ÚRnak áldozza. De a többit kiirtottuk.
16Akkor ezt mondta Sámuel Saulnak: Hallgass! Hadd mondjam el neked, mit mondott nekem ma éjjel az ÚR. Saul így felelt: Beszélj!
17Sámuel ezt mondta: Milyen kicsiny voltál a magad szemében, és mégis Izráel törzseinek a fejévé lettél, felkent téged Izráel királyává az ÚR. 18Azután ezzel a megbízással küldött utadra az ÚR: Menj, és irtsd ki a vétkes amálékiakat, harcolj ellenük, míg csak nem végzel velük! 19Miért nem hallgattál az ÚR szavára? Miért vetetted magad a zsákmányra, és miért követtél el olyat, amit rossznak lát az ÚR? 20Saul ezt felelte Sámuelnek: Hiszen hallgattam én az ÚR szavára, és végrehajtottam azt a megbízatást, amelyre elküldött az ÚR: elhoztam Agágot, Amálék királyát, az amálékiakat pedig kiirtottam. 21A nép azonban elvette a zsákmányból a kiirtásra szánt juhok és marhák legjavát, hogy feláldozza Istenednek, az ÚRnak Gilgálban. 22Akkor ezt mondta Sámuel: Talán ugyanúgy tetszik az ÚRnak az égő- és a véresáldozat, mint az engedelmesség az ÚR szava iránt? Bizony, többet ér az engedelmesség az áldozatnál, és a szófogadás a kosok kövérjénél! 23Olyan az engedetlenség, mint a varázslás vétke, és az ellenszegülés, mint a bálványimádás. Te megvetetted az ÚR igéjét, ő pedig elvetett téged, és nem leszel király!
24Saul így felelt Sámuelnek: Vétkeztem, mert megszegtem az ÚR parancsát és a te beszédedet. Mert féltem a néptől, és hallgattam a szavára. 25De bocsásd meg ezúttal vétkemet, és jöjj vissza velem, hogy leboruljak az ÚR előtt! 26Sámuel azonban ezt mondta Saulnak: Nem megyek vissza veled, mert megvetetted az ÚR igéjét, az ÚR pedig elvetett téged, és nem maradsz tovább Izráel királya.
Kedves Testvérek!
A mai napon konfirmandus találkozót tartunk. Erre az alkalomra mindazokat meghívtuk, akik 5,10,15, vagy akár 65 évvel ezelőtt tettek konfirmációi fogadalmat ebben a gyülekezetben. Ők azok, akik fiatalon, vagy felnőttfejjel elkötelezték magukat az Istennek tetsző életre. Megfogadták, hogy Jézus Krisztus követői, református anyaszentegyházunknak egész életükben hűséges, úrvacsorával rendszeresen élő, szolgáló, és áldozatkész tagjai lesznek. De mi történt azóta? Hogy telt az életünk? Mi maradt ebből az elköteleződésből? És milyen egyáltalán az ideális jubiláló konfirmandus?
Hoz süteményt, vagy fasírtot? Ha nem tud eljönni, akkor küld adományt a szeretetvendégségre? Azóta már presbiterré választották? Vagy rendszeresen jár templomba? Élete során igénybe veszi egyháza szolgáltatásait, a keresztelés, házasságkötés, vagy gyászeset kapcsán? Milyen egy jubiláló konfirmandus? És milyen egy példaértékű keresztyén ember?
Ugye, testvérek, jó lenne tudni, hogy mit vár tőlünk Isten? Talán konfirmációnk alkalmával még nem foglalkoztunk ezzel. Természetes volt, hogy levizsgázunk, tudtuk, hogy ez a rendszer, némelyeket szüleik, nagyszüleik kényszerítettek, vagy házasságkötéshez volt szükséges a konfirmációi emléklap. De most ismét itt vagyunk, és jó lenne megtudni, vagy megerősödni abban, mit a terve Istennek az életünkkel. Mit vár tőlünk, mire számít a részünkről az az Isten, aki mellett ma is elköteleződhetünk?
A mai napra rendelt ószövetségi igeszakaszunkban erre a kérdésre kapunk választ. Történetünkben Izrael első királyáról, Saulról van szó. A nép úgy döntött, hogy királyt szeretne magának, így Isten a fiatal, és ígéretes Sault szemelte ki magának erre a tisztségre. Eleinte nem is volt vele semmi gond, kiváló harcos volt, sokszor vezette győzelemre Izraelt. A felolvasott történetben is éppen harcba indult, azért, mert Isten elrendelte, hogy irtsa ki Amálék népét.
Számunkra talán megdöbbentő lehet ez az kérés Isten részéről, de az előzményekből kiderült, hogy itt egy régi bűnt ítélt meg az Úr. Jó néhány évvel korábban ugyanis, amikor a pusztai vándorlás során Izrael Amálék területén vonult volna át, ez a pogány nép megtagadta az átkelést. Sőt, ahogy elvonult Izrael, a lemaradókat, gyengébbeket, sőt még néhány gyermeket is kegyetlenül lemészároltak. Már akkor megígérte Isten, hogy ezt a bűnüket meg fogja ítélni. A feladat tehát adott volt Saulnak, mindenestül ki kellett pusztítani Amálék népét. Az ítélet könyörtelen, embereket, állatokat, szegényeket, gazdagokat, mindenkit el kellett pusztítani.
Fel is vonult Saul, megütközött az ellenséggel, elpusztította a népet, és a jószágok egy részét, csakhogy életben hagyta a királyt, és az állatok java részét. Magával vitte Amálék uralkodóját, és kiválogatta, életben hagyta a szép jószágokat. Ezt követően, csak úgy mellékesen állíttatott magának egy szobrot, majd pedig a megkímélt jószágokból Istennek szeretett volna égőáldozatokat bemutatni.
Mindez azonban nem tetszett az Úrnak. Mert a feladat nem az volt, hogy irtsa ki a nép egy részét, de hagyja életben a királyt, és nem is az, hogy a szép állatokat mutassa be áldozatul Istennek, hanem az, hogy mindent és mindenkit irtson ki. Saul azonban ezt nem teljesítette. Sőt, még a dicsőség is a fejébe szállt. Persze a kegyes látszatot megpróbálta fenntartani az áldozatra szánt állatokkal, de egész magatartása arról árulkodott, hogy nem az Úr akaratát követte.
Isten pedig, Sámuel prófétán keresztül kérte számon Saul tetteit. Talán ugyanúgy tetszik az Úrnak az égő- és a véresáldozat, mint az engedelmesség az Úr szava iránt? Bizony, többet ér az engedelmeség az áldozatnál, és a szófogadás a kosok kövérjénél!
És bár Saul próbál mentegetőzni, Sámuel fájó szívvel, de közli vele az ítéletet: hamarosan vége lesz királyságának, és más lesz utána az uralkodó. Ez a következő király lesz Dávid, akinek már a kiszemelésekor is el fog hangzani a jól ismert mondat: Az ember azt nézi ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben.
Mert Istennek ez a lényeg. Nem a körítés, nem a vallásos külsőségek, nem a begyakorolt szokások, hagyományok, hanem az, ami a szívben van. Az, hogy az embereknek akarunk-e megfelelni, vagy Istent akarjuk-e szolgálni?
Kedves jubiláló konfirmandusok, és kedves nem jubiláló, de jelen levő testvérek! Mi van a szívünkben? Mi van a te szívedben? Mi van a te szívedben azóta, mióta konfirmáltál? Miben engedelmeskedtél Istennek, és miben tagadtad őt meg? Miben éled meg a hitedet? Vallásos külsőségekben, szokásokban, adományokban, látszatszolgálatokban, vagy engedelmes szívben?
Isten azt üzeni: neki csak ez kell. Ő azt nézi, hogy mi van a szívedben. Hogy keresed-e az Ő vezetését, próbálsz-e engedelmes lenni neki, vagy a magad feje után mész? Mert lehet, hogy mindenki azt gondolja rólad, hogy hitben élsz, de ha nem vagy engedelmes, akkor az Istennek kevés lesz. Ha nem irtod ki teljesen a bűneidet, amikre Isten azt mondja, hogy távolítsd el az életedből, akkor az nem engedelmesség. Ha inkább magadnak állítasz oszlopot, magadat emeled fel, mert sikeres, köztiszteletben álló, vagy sokak által szeretett jó ember lettél, akkor az nem az engedelmesség útja.
Bizony, többet ér az engedelmeség az áldozatnál, és a szófogadás a kosok kövérjénél! -mondja az Úr. Többet ér az engedelmesség, mintha a házadat az egyházra hagyod. Többet ér az engedelmesség, mintha minden vasárnap templomban vagy. Többet ér az engedelmesség, mint a tökéletes látszat kegyesség felépítése. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben.
Ebben a tökéletes engedelmességben maga az Úr Jézus előttünk a legjobb példa. Ő is törekedhetett volna a vallásos látszat fenntartására, a hagyományok betartására, de neki többet ért az, hogy engedelmesen teljesítse Mennyei Atyja akaratát. Ha valaki, hát az Úr Jézus a lehető leggyakorlatiasabb módon teljesítette küldetését. Ahogy a filippi levélben írja Pál: engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a keresztfának haláláig. Jézus nem magát dicsőítette, hanem hatalmát fitogtatta, nem saját szenvedését méregette, hanem odaadta önmagát értünk, bűnösökért. Ez volt a lehető legkedvesebb áldozat, amit felajánlhatott az Atyának. Így lett az Ő engedelmessége a mi megváltásunk. Így lett az Ő engedelmessége a mi örök életünk.
Bizony, többet ér az engedelmeség az áldozatnál, és a szófogadás a kosok kövérjénél! Legyen ez mai útravalónk. Legyen az Istennek tetsző, engedelmes szív a mi jubileumi ajándékunk Istennek. Aki úgy rendezte, hogy annak idején elinduljunk felé, és úgy intézte, hogy ma is itt legyünk az Ő házában. Az Ő szövetsége örök, az Ő szeretete ugyanaz. Adjuk hát oda neki, a lehető legnagyobb ajándékot, a rá figyelő, engedelmes szívet. Ámen.