Már
19Volt egy gazdag ember, aki bíborba és patyolatba öltözött, és nap mint nap fényes lakomát rendezett. 20Egy Lázár nevű koldus ott feküdt a kapuja előtt, fekélyekkel tele, 21és azt kívánta, hogy bárcsak jóllakhatna a gazdag asztaláról lehulló morzsákkal, de csak a kutyák jöttek hozzá, és nyaldosták a sebeit. 22Történt pedig, hogy meghalt a koldus, és felvitték az angyalok Ábrahám kebelére. Meghalt a gazdag is, és eltemették. Lukács 16,19-22
Kedves Testvérek! Legbelül mindnyájunknak van egy olyan énje, amely szeretne hős lenni. Nemrég voltak az óvodai, iskolai farsangi ünnepségek, ahol talán nosztalgikus hangulatban néztük a gyermekeket. Talán mindenkinek átfut ilyenkor a gondolatain, hogy ha neki kellene beöltöznie, milyen mesefigura, vagy hős bőrébe bújna be néhány percre. De nemcsak a farsangon, hanem a való életben is érezhettük már magunkat hősnek.
Akiket gyermekek vesznek körül, könnyen kerülhetnek ilyen helyzetbe. Hányszor húztuk beljebb a gyermeket, amikor a gyalogosként álltunk a zebra mellett, és láttuk, hogy túl közel fog jönni az autó. Vagy hányszor kaptuk el reflexszerű mozdulattal a gyermeket, aki az ágyon játszott, és akin látszott, hogy hamarosan hátra fog esni. Vagy egy másik helyzetet hozva, autóvezetés közben hányan váltunk már hőssé azzal, hogy vészjelzővel, vagy dudálással jeleztünk a többieknek, hogy valami baj van, valami történt az úton előttünk. Egy-egy ilyen jelzés is életeket menthet az adott helyzetben.
De eszünkbe juthat a sport is. Talán többen nézték mostanában a Liverpool focimeccseit, amelyben Szoboszlai Dominik is játszik. Milyen nagyszerű érzés lehetett, amikor a Párizs elleni első mérkőzésen Dominik kivédett egy lövést. Vagy milyen nagy hősként ünnepelték a visszavágón a másik csapat kapusát, aki két tizenegyest is kivédett, és ezzel továbbjuttatta a csapatát. Egy pillanat, amelyet milliók figyelnek, és amelyben a sportoló sorsfordító hőstettet hajt végre.
De mitől lesz valaki hős? Március 15. tájékán eszünkbe juthatnak nemzeti hőseink is. Ők, akik a hazáért, a szabadságért készek voltak komoly áldozatokat is hozni. Akik nem sajnálták a saját életüket azért, hogy nemzetük sorsát jó irányba tudják fordítani. És eltelt közel 180 év, és hősként ünnepeljük őket. Pedig ők egyáltalán nem akartak hősökké válni. És talán ebben rejlik a hős-lét kulcsa. Az lehet igazi hős, aki egyébként nem akar hős lenni. Aki nem hírnevet akar szerezni, hanem aki szolgálni szeretne. Aki képes szeretetből, másokért odaadni valamit a sajátjából.
Kedves Testvérek! Mai történetünk arról szól, hogy milyen hős lehetett volna a példázatbeli gazdag ember. Elsőre talán azt gondolhatnánk, hogy a gazdag ember egy rossz ember volt. Egy gonosz, uzsorás, másokat lenéző, kisemmiző férfi. De Jézus nem mond semmi ilyesmit róla. Egyszerűen csak az áll itt, hogy ő egy gazdag ember volt, aki kényelmesen, vidáman élte az életét. Az egyetlen szomorú tény, amit megtudunk vele kapcsolatban az az, hogy az ő vidám, kényelmes élete mellett, egészen közel ott volt az emberi nyomorúság. És az volt a baj, hogy a gazdag ember ezt nem vette észre, vagy nem akarta észrevenni. Ott feküdt Lázár a kapuja mellett, ő pedig nem foglalkozott vele. Tehát nem az volt a bűne, hogy gazdag volt, hanem az, hogy ilyen magának élő gazdag volt. Az a lelki értelemben vett vakság volt a bűne, amely nem látott önmagán kívül senki mást. Csak önmagát látta. A saját kívánságait, a saját igényeit, vágyait. Így éldegélt, így öltözött bíborba és patyolatba, és így rendezett nap mint nap fényes lakomát. Hogy közben nem látta meg a kapuja előtt fekvő koldust, Lázárt, aki azt leste, hogyan kaphatna néhány morzsát a lakomáról.
Gondoljunk csak bele, testvérek, micsoda hős lehetett volna ez a gazdag ember Lázár életében. Ha csak naponta egy tányér maradékot odatett volna elé. Milyen nagy boldogság lett volna annak a fekélyekkel teli, beteg, koldusnak az, ha kínjában legalább az éhség ne gyötörte volna. Micsoda ódákat zengett volna róla ez a Lázár. Milyen szeretettel köszönt volna neki napról napra. Milyen hálás lett volna érte. De a gazdagból nem lett hős. Nem lett hős, mert nem vette észre a mellette lévő nyomorultat. Nem lett hős, mert nem akart áldozatot hozni. Nem akarta kinyitni a szemét. Nem akarta észre venni a szenvedőt. Lusta volt összekaparni egy tányérnyi maradékot. Sőt, még arra sem vette a fáradságot, hogy csupán megbízzon valakit ezzel a feladattal. Hogy rábízza egy szolgára, hogy lökjön már oda valamit ennek a koldusnak. A gazdag nem akart Lázár hőse lenni.
Kedves Testvérem! Az Úr Jézus ezzel a példázattal nekünk szegezi a kérdést: Te kinek lehetnél a hőse? Mindnyájunknak meg vannak a magunk terhei, de biztos, hogy van valaki a környezetünkben, akinek szüksége volna ránk. Vajon ki lehet a mi Lázárunk? Ki az, aki megelégedne az asztalunkról lehulló morzsákkal is, csak észre kellene vennünk az ő szükségét? Milyen megdöbbentő ez a minimális igény. Lázár nem akar sokat. Csak egy kis morzsát, ami lehullik az asztalodról.
Mennyi ilyen morzsát adhatnánk a körülöttünk lévőknek. Igaz ez anyagi dolgainkban. Nem tudom, ki hogy van vele, de valószínűleg a legtöbb háztartásban sokkal több holmi van, mint amire szükség van. Költözéskor, nagytakarításkor veszi észre az ember, hogy mennyi felesleges ruha, bútor, lom, játék, edény vagy szerszám van otthon. Mit vesztenénk, ha ezeket a számunkra szükségtelen morzsákat olyanoknak adnánk, akik örülnének neki. Mennyivel több gyermek örülne egy-egy Karácsonykor, ha a jó módban élő gyermekek csak egy játékot nekik adnának a saját megunt játékaikból? Vagy milyen jó szokás lenne bevezetni a családokban, hogy amikor egy gyermeknek születésnapja van, és kap egy rakat játékot, akkor minden alkalommal legalább egy régi játékot tovább adna azok közül, amelyek csak porosodnak a polcon?
Vagy mennyi ételmaradékot, vagy romlott ételt dobunk ki napról napra. Amikor tele pakoljuk a kamrát befőttel, szalonnával, vagy jól megtömjük a fagyasztót hússal, vagy ki mivel, és pár hónappal, pár évvel később penészesen, vagy megromolva tesszük ki. De sok szegényebb sorú család örülne egy-egy üveg lekvárnak, egy szál kolbásznak, ha odaadnánk, amikor még nem romlott meg, amikor nekünk csak a fölöslegünk, maradékunk.
De így adhatnánk lelki maradékunkból is a körülöttünk lévő Lázároknak. Olyan megerőltető lenne megállni valakivel pár szóra? Olyan nagy dolog volna bekopogni a szomszédhoz, hogy mi van vele? Olyan megterhelő volna megdicsérni szüleinket, házastársunkat, vagy gyermekünket? Testvérem! Te mit adhatnál lelki értelemben a körülötted élőknek? Ki a te Lázárod? Talán a munkatársad? Talán egy másik gyülekezeti tag? Talán egy családtagod, vagy szomszédod?
A gazdag emberből az hiányzott, hogy lenézzen szenvedő társára. Nem megvetéssel, nem gőgösen, hanem szeretettel, segítő szándékkal kellett volna rá néznie. Sokszor belőlünk is ez a szándék hiányzik. Inkább úgy érezzük, hogy Lázárral tudunk azonosulni. Mi vagyunk a szenvedő fél. Minket kellene másnak megszánnia. Közben pedig egyszerűen csak nem vesszük észre, hogy valaki ott koldul mellettünk.
A történet súlyos tanulsága az, hogy a gazdag elveszett. Mivel nem látta meg Lázárt, mivel otthagyta, végül nem találta meg Istent. A gazdag embernek ez a tétlensége, ez a mulasztása a kárhozatra juttatta őt. Amikor pedig meghalt mind a kettő, akkor azt is hozzáteszi Jézus, hogy a két világ között egy nagy szakadék húzódik, amelyen már nincs átjárás. De fontos leszögezni, hogy ez a szakadék még itt, a földön keletkezett. Itt, a földön még át lehetett volna hidalni. Itt a földön a gazdag még hős lehetett volna. Segíthetett volna Lázáron. De mivel a szeretetlenség szakadékot ütött közéjük, haláluk után ez az állapot állandósult.
Testvérem! Ki a te Lázárod? Kinek lehetnél Te a hőse? Ki az, aki mellett neked kellene megállnod, akihez neked kellene lehajolnod?
Isten abban mutatta meg az ő szeretetét irántunk, hogy észrevett bennünket. Ő nem nézte tétlenül, ahogyan szenvedünk a bűn nyomorúságában, hanem saját Fiát küldte el értünk, akiben lehajolt hozzánk. Koldussá tette magát, gazdag lévén szegénnyé lett, hogy mi az Ő szegénysége által meggazdagodjunk. Bár megtehette volna, ő mégsem ment el mellettünk. Meghalt értünk, azért, hogy áthidalja a bűn miatt köztünk támadt szakadékot.
Hát hálából az ő szeretetéért, mi is nézzünk körül a környezetünkben, vegyük észre a ránk váró Lázárokat, és most különösen is a böjti időszakban szolgáljuk egymást, szeretettel, gondoskodással, adománnyal, odafordulással. Ámen.