ápr
Lukács 24,5. Miért keresitek a holtak között az élőt? Nincsen itt, hanem feltámadt!
Kedves Testvérek! Mindnyájan ismerjük azt az érzést, amikor valamit lezárunk. Amikor befejezünk egy kerti munkálatot, és a helyére tesszük a szerszámot, és felsóhajtunk: kész! Vagy, amikor véget ér az ünnep, elmentek a vendégek, elpakoltuk a maradék ennivalót, és elmosogattunk, fáradtan dőlünk le a kanapéra: ez is megvolt. Vagy, amikor életünknek egy adott időszaka zárul le, amikor befejeztünk egy iskolát, egy képzést, és azt mondjuk: végre, ezen is túl vagyunk, befejeztük. Készen van, vége van, le van zárva.
Sokszor talán így vagyunk a húsvéti ünneppel is. Túl vagyunk a böjtön, meg volt a nagy hét, és hamarosan mögöttünk lesz húsvét is. Mintha ez is csak egy kipipált esemény lenne az életünkben. Elmentünk a templomba, talán sokaknál együtt volt a család, lehet, hogy volt egy kis csend, egy kis pihenés, és mintha ezzel az egész le is lenne zárva.
A Nagypéntek valóban egyfajta lezárásról szól. Hiszen elhangzik a kereszten szenvedő Jézus szájából: Elvégeztetett! Ami nem egy szomorú felkiáltás, hanem az eredeti szó szerint egy dicsőséges hitvallás. Egy győztes, diadalmas kijelentés. Mert ez azt jelenti: kész van. Isten mindent megtett az emberért. Húsvét reggelén azonban kiderül, hogy az Úr Jézus „elvégeztetett” kijelentésével Isten még nem zárta le ezt az ügyet. Mert az volt a terve, hogy húsvét reggelén új mondatot kezd az emberiség történelmében.
A mai istentiszteleten egy nagypénteki és egy húsvéti kifejezést megvizsgálva gondoljuk át, számunkra mit jelent ez az ünnep! Néhány lezárt napot, egy túlélhető hétvégét, vagy esetleg valami mást?
Az első kifejezésünk, amely nagypénteken hangzott el, így van megírva: elvégeztetett. Az Úr Jézus a kereszten beteljesítette küldetését. De ez nemcsak annyit jelent, hogy vége az ő szenvedésének. Elvégeztetett, vagyis Jézus kereszthalála megoldotta a bűn kérdését. A bűnesetkor ugyanis egy szakadék keletkezett Isten és az ember között, amit azóta próbálunk áthidalni.
Van, aki például a vallásossággal próbálkozik. Temetések előtt gyakran bizonygatják nekem, hogy ki mennyire élt vallásos életet. Az elhunytakkal kapcsolatban is szoktak ilyeneket mondani, meg magukkal kapcsolatban is. Higgye el tiszteletes úr, hogy ő imádkozott, Bibliát olvasott, valamikor járt talán a templomba is. Mintha engem kellene erről meggyőzni. Mindenesetre érdekes ellentmondás, amikor 13 éve itt élek, és valakit még a választói névjegyzékben sem láttam, nemhogy a templom közelében, és közben kiderül, hogy a leghívőbb ember volt a faluban. Nem szoktam megítétélni ezek alapján senkit, hiszen otthon is élnek hitben emberek, idősek, betegek, akik nem tudnak kimozdulni, de sokan egész életükben erre rendezkednek be: hiszek én a magam módján, és ezzel le van zárva. De a vallásosság az majd segít. Mások úgy érzik, ha papíron egyháztagok, az majd jó lesz a végelszámolásnál. Nagy nehezen befizetik az egyházfenntartást, és ezzel le is zárják a Jézus ügyet.
Vannak olyanok is, akik a jócselekedetekkel próbálják meg áthidalni az Isten és ember közötti szakadékot. Én jó ember vagyok. Én segítek másokon. És tényleg segít egyébként. Én áldozatot hozok a családban, a munkahelyen, vagy a gyülekezetben. És ez által próbálják bizonyítani, hogy ők megérdemlik Isten szeretetét. Megérdemlik majd az örök életet, a mennyországot. És kéz, le van zárva.
De nagypénteken kiderült, hogy nem nekünk kell kiérdemelni, kiharcolni mindezt. Mert Jézus magára vette a mi bűneinket, és annyit mondott: elvégeztetett. Készen van. Megcsináltam. Ott hagytam a mennyei dicsőséget, feláldoztam magam, és ezzel megnyitottam az utat Isten és ember között.
A zsidókhoz írt levél ír erről, amikor így fogalmaz: egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket. De Pál apostol is beszél erről a 2. korinthusi levélben: Isten Jézus Krisztusban megbékéltette a világot önmagával. Ez pedig azt jelenti: nem neked kell eljutni Istenhez, mert ő már eljött érted.
Mint amikor a tékozló fiú hazatért. Nem mondta azt az apja, hogy egy pillanat, fiam, először menj el mosakodni, átöltözni, és majd azután megölellek. Hanem először elé futott, megölelte, és csak aztán hagyta, hogy rendbe tegyék a külsejét is.
Kedves Testvérek! Sajnos sokan megállunk a történetnek ezen a pontján. Sokan tudjuk, hogy Jézus meghalt a kereszten. És sokan még azzal is tisztában vagyunk, hogy ez a történet a mi megváltásunkról is szól. Mégis előfordul, hogy az életünk nem változik meg. Nem épül. Eltelik az ünnep, túléljük nagypénteket, és húsvétot évről évre, de semmi nem változik bennünk. Azért, mert hiányzik a másik szó. Az, hogy Jézus él.
2. Húsvét reggelén az asszonyok is azért mentek a sírhoz, hogy lezárják a Jézus ügyet. El akarták rendezni, ami még hátra volt, be kellett fejezni a temetési rítus dolgait, amire pénteken már nem volt idő. Ám, amikor ezzel a szándékkal megérkeztek az üres sírhoz, rögtön szembesültek a felrázó angyali szóval: Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincsen itt, hanem feltámadt!
Ez pedig azt jelenti, hogy a Jézus ügy, nem egy lezárt történet. Vele kapcsolatban nem arról van szó, hogy minden évben, emlékül egy virágot kell vinnünk a sírjára, meg kell ünnepelnünk a halálát. Vele élő kapcsolatunk lehet.
Mit keresitek a holtak között az élőt? – hangozhat ma is a kérdés. Miért nem szóltok az élőhöz? Miért csak az ünneplést, a körülményeket, a találkozásokat szervezitek? Miért nem indít titeket nagypéntek és húsvét a Megváltóval való közösségre?
Testvérem! Neked miről szól ez a húsvétod? Mit tettél, vagy mit nem tettél? Kivel beszéltél, és kivel nem beszéltél? Hány percet szántál Istenre? Hány mondatot mondtál neki?
Hadd osszam meg ezzel kapcsolatban egy élményemet. Nagypénteken kimentem a kertbe, a kereszthez, gondoltam leülök ott pár percre elcsendesedni. És ha már ott voltam, gondoltam készítek egy nagypénteki képet a keresztről. Kerestem a megfelelő pozíciót, néztem, hogy merről süt a nap, leguggoltam, aztán letérdeltem a megfelelő szög miatt, és elkészítettem pár képet. És amikor ott térdeltem a kereszt mellett, elgondolkodtam azon: mi minden miatt letérdelek. Képes vagyok letérdelni, ha növényekről, kertről van szó, és meg kell valamit igazítani, ki kell valamit gazolni. És én képes vagyok letérdelni egy fénykép miatt is, ezt rendszeresen megteszem, ha keresem a jó beállítást, jó látószöget. De vajon képes vagyok-e letérdelni a kereszt előtt, az Úr Jézus előtt, csak úgy, hálából? Főleg nagypénteken, vagy húsvétkor? Te kész vagy-e letérdelni előtte?
Nélküle a húsvéti ünnep csak egy hagyomány, egy szokás. Semmi több. Egy lezárt ügy. Amire azt mondhatod majd utólag, hogy elvégeztetett, megcsináltuk, kész van, túl vagyunk rajta. De a valódi húsvét ennél jóval több. Mert Ő feltámadt, és ma is él. És jelen szeretne lenni, élni a te életedben. Vajon feltámad-e benned? Él-e benned az Úr Jézus?
Holnap, ha Isten éltet bennünket, majd az emmausi tanítványokról hallhatunk, akik először nem ismerték fel a mellettük lévő Urat. De amikor rájöttek, hogy ő az, azonnal irányt váltott az életük. A csalódottságból, az Emmausi útról visszafordultak Jeruzsálem felé, hogy újra találkozzanak a többi tanítvánnyal, és elmondják, találkoztak a feltámadott Krisztussal. Mert a vele való közösség adja az ünnep okát és célját.
Ha Ő jelen van, akkor van miért hálát adni. Ha ő megszólít, és mi is megszólítjuk őt, akkor érvényes ránk nézve is a nagypénteki hír: elvégeztetett, készen van, mert amit neki kellett megtennie azt ő megtette, ami pedig rajtunk múlott, azt mi tettük meg.
Elvégeztetett, és él! Legyen ennek a két szónak következménye az életünkben. Adjunk hálát azért, amit ő elvégzett értünk a kereszten, de mi is induljunk el felé, keressük őt, hívjuk őt be az életünkbe, hogy változást, új irányt adhasson nekünk. Ő, akit megöltek, és eltemettek, és ő, akit nem lehetett a sírba zárni, mert feltámadt, és azóta is él.
Zárásként hadd olvassak fel egy verset. Füle Lajos: Az eltemethetetlen.
„Temették ólom-csüggedésbe, hitetlenség rongyába rakva, a félelem sivatagába. Harmadnapon feltámadott!
Temették tornyos templomokba, szertartások gyolcsai közé,
imákból készült szemfedője. Harmadnapon feltámadott!
Temették ideológiákba, tagadás útszéli árkába, tudomány sziklái alá. Harmadnapon feltámadott!
Temették gyilkos hitvitákba, szent háborúk szennyes vizébe,
sötét élet-cáfolatokba. Harmadnapon feltámadott!
Temetgetik ma is… Hiába. Nem rejti el se föld, se ég már,
szív bűne, vagy ész érve, semmi,
mert Ő MAGA AZ ÉLET!