„Azután útnak indultak Szukkótból, és tábort ütöttek Étámban, a puszta szélén. Az ÚR pedig előttük ment nappal felhőoszlopban, hogy vezesse őket az úton, éjjel meg tűzoszlopban, hogy világítson nekik, és éjjel-nappal mehessenek. Nem távozott el a felhőoszlop nappal, sem a tűzoszlop éjjel a nép elől.” 2Mózes 13,20-22
Kedves Testvérek! Izráel népe életében az Egyiptomból való szabadulással új időszámítás kezdődött. Lezárult egy több, mint 400 éven át tartó korszak, és elkezdődött egy új, 40 évig tartó időszak. A felolvasott igeszakasz azzal indul, hogy a választott nép elhagyja Egyiptom országát, és amolyan kiinduló állomásként tábort ütöttek Étámban, a puszta szélén. Már elhagyták Egyiptomot, de még nem léptek a puszta földjére, hanem megálltak, hogy rendezzék soraikat, gondolataikat, érzéseiket. A nép akkori helyzete sok mindenben hasonlít a mi mostani állapotunkhoz, hiszen a mi utunkon is éppen egy ilyen szakaszátlépés következik. Már kiléptünk a 2020-dik évből, de még itt állunk 2021 küszöbén, indulásra, startra készen. Mai istentiszteletünkön, mi is táborozzunk le egy kicsit, ahogyan a nép megállt Étámban, értékeljük helyzetünket, rendezzük gondolatainkat, és kérjük el Isten üzenetét az előttünk álló ismeretlen időszakra nézve. Ahhoz, hogy útra keljünk, először is fontos tisztázni, hogy honnan jövünk, és merre tartunk. Ezt követően pedig az igéből arra is választ fogunk keresni, hogy milyen segítséget kapunk az előttünk álló úthoz szerető Mennyei Atyánktól.
Honnan jövünk, és merre tartunk? A választott nép életében, véget ért a rabszolgaság. Idáig napról napra kényszermunkában éltek, fáradsággal keresték meg mindennapi betevőjüket, de ez a megszokott rend egyfajta biztonságot is adott számukra. Nem kellett azon vívódniuk, hogy mit csináljanak, csak napról napra el kellett végezni a rájuk kirótt munkát, és megkapták a szükséges ellátást. Talán erre hivatkoztak akkor is, amikor később visszavágytak a húsos fazekak mellé. Az egyiptomi rendszer kemény volt, fárasztó, de kiszámítható. Ehhez képest Egyiptom elhagyása egy teljesen más jellegű életvitelt ígért. A biztonságos házakból átállni a vándorlásra, a sátorlakó, nomád életmódra, nem lehetett egyszerű. Senki sem tudhatta, hogy a vándorlás következő napján hol, és milyen körülmények között fognak nyugovóra térni. Csábító volt az új, szabad életforma, ugyanakkor mégis magával vonzott egyfajta kiszolgáltatottságot. Voltak olyan dolgok, amelyeket saját erőből nem tudtak megszerezni. Ilyen volt például az ivóvíz, illetve az élelem is.
A megváltozó fizikai körülmények mellett egyéb kérdések is felmerültek a vándorlásra induló izraeliták gondolataiban. Vajon mi lesz velünk, ha valaki megbetegszik? Mi lesz az időközben megszülető gyermekekkel? Hogyan fognak várandós, és a szoptató anyukák haladni? És mi lesz a halottainkkal? Hová fogjuk őket eltemetni? Ne hagyjuk-e hátra az időseket? Érdemes-e nekik útra kelni a bizonytalan jövő felé? Mikor fogunk odaérni az ígéret földjére? Lesz-e ott valaki? Ki fog harcolni egy-egy esetleges ütközet kapcsán? Érdemes-e kockáztatni a mostani állapotunkat egy bizonytalan, ismeretlen jövőért cserébe? Sok-sok kérdés volt a szívükben, mert egyrészt jöttek valahonnan, egy nehéz, de kiszámítható életmódból, másrészt pedig előttük állt az új időszámítás, az ismeretlen, de Isten által elkészített és megígért jövő.
Kedves Testvérek! Mi is jövünk valahonnan, és megyünk az ismeretlen jövő felé. Mögöttünk van egy újabb év. Ha visszatekintünk, láthatunk jót is, rosszat is. Voltak jó élményeink. Örömök, hálás pillanatok, sikerek, eredmények. És voltak próbák. Betegségek, rossz hírek, veszteségek, várt, vagy hirtelen érkezett nehézségek. És most, amikor az óév és az újév határán állunk, mi is hasonló helyzetben találhatjuk magunkat, mint amilyenben a választott nép állt Étámban, a puszta szélén. Egyrészt jó volna elindulni valami új felé, valami jobb irányába, másrészt az is bennünk van, hogy csak rosszabb ne legyen. Egy évvel ezelőtt még nem gondoltuk volna, hogy sok minden megváltozik az életünkben. Eszünkbe sem jutott volna, hogy bezárhatnak az iskolák, a templomok, és sokféle munkahely. Mégis megtörtént. Most azonban sokan úgy érezzük, hogy valameddig bírjuk még ezt a mostani állapotot, hiszen némileg javulni látszik a helyzet, csak rosszabb ne legyen. Inkább hordjuk még a maszkot egy darabig, inkább odafigyelünk az idősekre, csak ne legyenek még szigorúbb intézkedések, és újabb bezárások.
Aggódunk a jövő miatt. Kérdéseink vannak. Mi lesz velünk az előttünk álló évben? Mi lesz a szeretteinkkel? Fog-e érkezni új gyermek a családba, gyülekezetbe? Hányszor kell majd megállnunk ravatal mellett, és kiktől fogunk elbúcsúzni? Lesz-e erőnk elvégezni a dolgainkat? Meg fogunk-e betegedni, vagy éppen javulni fog-e az egészségi állapotunk?
Kedves Testvérek! Itt állunk az óév és az újév határán, az ismert múlt, és az ismeretlen jövő között, és nem tudunk visszafordulni, útra kell kelnünk. A kérdés csak az, hogy mit viszünk magunkkal? Milyen munícióval indulunk el? A felolvasott ige által három üzenetet vehetünk magunkhoz, amely reménység szerint ki fog tartani az előttünk álló évre, vagy akár tovább is. Nézzük meg, hogy mivel erősítette Isten a pusztába induló népet, és mit kínál fel számunkra is most, újév első napján!
Az első bátorító üzenet az, hogy az irány adott. Ha figyelünk Istenre, akkor tudni fogjuk, hogy merre kell menni. Így szól a beszámoló: „Az Úr pedig előttük ment nappal felhőoszlopban, hogy vezesse őket az úton, éjjel meg tűzoszlopban, hogy világítson nekik.” Bár a nép ismeretlen úton ment, Isten előttük haladt, és mutatta az irányt. Nem Mózes döntötte el, hogy merre forduljanak éppen, nem is a nép vénei tartottak szavazást a megfelelő útvonalról, hanem egészen egyszerűen Isten előttük ment, látható, érzékelhető módon. Csak annyi dolguk volt, hogy kövessék Őt. Annyira látványos volt a felhőoszlop és a tűzoszlop, hogy nem lehetett nem észrevenni. Senki nem mondhatta azt, hogy én eltévedtem, rossz felé mentem, hiszen ott volt előttük, távolról is észrevehető módon Isten útmutató eszköze. És éppen ezért nem kellett azon stresszelniük, hogy vajon jó irányba mennek-e, vajon az út végén ott lesz-e az ígéret földje, mert ez az utazás csak arról szólt, hogy képesek-e Istent engedelmesen követni. És érdekes módon Isten nem a legrövidebb úton vezette őket. Étámból a Vörös tengeren át a Sínai-hegy felé indultak, ami egy óriási kerülő volt. De most már tudjuk, hogy nem is az volt a pusztai vándorlás célja, hogy a lehető legrövidebb idő alatt megérkezzenek Kánaánba, hanem az, hogy Isten vezetését követve engedelmes, az Úrhoz ragaszkodó néppé váljanak.
Kedves Testvérek! Az irány számunkra is adott. Egyszerűen csak követnünk kell az Urat. Nem nekünk kell meghatároznunk, hogy melyik nap merre induljunk, hanem szorosan követnünk kell Isten vezetését, és akkor a megfelelő irányba fogunk menni. A mi esetünkben is látható, érzékelhető a helyes irány. Az Úr, az Ő igéjében naponta elénk tárja, mi a teendő, és ő merre szeretne vezetni. Nekünk csak alázatosan bele kell simulnunk az ő akaratába, és higgyük el, haladni fogunk. Mindeközben azonban azt is tudnunk kell, hogy ha Isten úgy látja jónak, bennünket is elvihet bizonyos kerülőutakra. Lehetnek olyan szakaszok, amelyeknek az a célja, hogy formáljon bennünket. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy minden olyan útszakasz, amelyen Isten vezetését követtük, a javunkra fog válni.
Az irány tehát adott, nézzük hát meg a második üzenetet is. Az ige ugyanaz, csak hozzá tesszük a mondat utolsó néhány szavát is. „Az Úr pedig előttük ment nappal felhőoszlopban, hogy vezesse őket az úton, éjjel meg tűzoszlopban, hogy világítson nekik, és éjjel-nappal mehessenek.”
Ha elképzeljük a több százezres vándorló néptömeget, evidens lenne a gondolat, hogy nappal haladtak, éjszaka pedig pihentek. A pusztai körülmények azonban más stratégiát igényeltek. Azon a vidéken a nappali hőségben elég veszélyes lett volna úton lenni. Éjszaka azonban esetenként igencsak lehűlt az idő, és hideg volt. Isten nagyon jól tudta, hogy nem csak nappal és nem csak éjszaka lehetett haladni. A lényeg az volt, hogy a megfelelő időben, legyen éppen sötét, vagy világos, hajnal, vagy alkonyat, készek legyenek útra kelni, és haladni. Nem számított, hogy milyenek a körülmények, Isten vezetni tudta őket. Nem csak nappal ment előttük, nemcsak éjszaka a sötétben volt érzékelhető útmutatása, hanem minden körülmény között útra tudtak kelni.
Ez az üzenet abban erősíthet meg bennünket, hogy nincs olyan helyzet, amelyben Isten ne tudna irányt mutatni nekünk. Nem számít, milyenek a körülményeink, nem számít, hogy milyen nagy a hőség, vagy milyen kemény a hideg, nem számít, hogy milyen örömök, vagy milyen megpróbáltatások között fogunk haladni, a lényeg az, hogy Istent érzékelni fogjuk, vagyis, ha akarjuk, tudjuk is őt követni.
A harmadik bátorítás pedig a 22. versben található: „Nem távozott el a felhőoszlop nappal, sem a tűzoszlop éjjel a nép elől.” Isten nem hagyta magára Izráelt. A pusztai vándorlás során nem volt egyetlen nap sem, amikor a tűzoszlop, vagy a felhőoszlop ne látszott volna. Isten ott volt mellettük, szinte valóságosan, egészen kézzel fogható, érzékelhető módon. Az Új év kezdetén ez is kapaszkodó lehet számunkra. Isten ott lesz. Érezni fogjuk jelenlétét. Az előttünk álló évben egy olyan nap sem lesz, amelyen magunkra hagyna. Ismeretlen az út, nem tudjuk, hogy mi következik, de abban már most biztosak lehetünk, hogy az Úr mellettünk lesz. Ha pedig ő velünk, kicsoda ellenünk?
Kedves Testvérek! Izrael népe elindult az egyiptomi fogságból, és Isten vezetését követve végül megérkezett az ígéret földjére. Az Úr ma bennünket is új útra indít. A cél azonban most sem változik. Célunk az ígéret földje, az Isten országa, amelyet az Úr Jézus áldozata által mindnyájunk számára elérhetővé tett. A következő évünk szóljon arról, hogy Isten vezetését követve, mindenféle körülmény közepette az ígéret földje felé vándorlunk. Induljunk örömmel, bízva a mi Urunkban, és tudva, Ő velünk lesz, és vezetni fog minket. Ámen.