okt
Tiszanagyfalui Igehirdetések
Textus: Jeremiás 29, 10-14; Lukács 24,13-24
2018. október 21.
Kedves Testvérek! Ahogyan azt mindnyájan érzékeljük, a mai hálaadó istentiszteleten Jubileumi konfirmandus találkozót is tartunk. Ennek az a lényege az, hogy egy kicsit visszatekintsünk gyülekezetünk múltjára, a gyökereinkre, és a régiek, és az újak találkozásával erősítsük közösségünket. Akik elfogadták meghívásunkat, és el tudtak jönni erre az alkalomra, bizonyára azért vannak itt, mert számukra a konfirmáció egy jó élmény volt, és hitüknek, Istennel való kapcsolatuknak talán az a bizonyos vizsga is egy állomása volt.
Persze, hogy azóta mi történt, és hogyan, merre haladtak az Istennel való kapcsolatban, az már más kérdés. Mert szép dolog visszaemlékezni a régi időkre, de az a szomorú tapasztalat, hogy a konfirmáció manapság kámformációvá válik, mert a levizsgázó fiatalok kámforrá válnak, többségük eltűnik a gyülekezetből. Nem mintha addig olyan sokszor láttuk volna őket. Tisztelet persze a kivételeknek. A korábbi időkben, amikor a családok jó része együtt jött a konfirmandusokkal, és természetes dolog volt a vasárnapi templomba járás, arányaiban több konfirmandus maradt valamennyire a gyülekezet közelében, azonban az elköltözés, az elkerülés következtében az ő számuk is lecsökkent. Így aztán, ha valaki a konfirmációt követően már nem jár templomba, Istennel való kapcsolata is megrekedhet egy bizonyos szinten. Van egy kis ismerete, tud pár történetet a Bibliából, hisz valamit Istenről, de a növekedés megáll, és évekig, akár évtizedekig is csak stagnál. Az ilyen ember pedig hajlamos a régi emlékekből táplálkozni, és tévesen azt gondolja, hogy a múltbeli élmények miatt van Istennel való élő kapcsolata. Az ilyenek mondják: hiszek én a magam módján, csak semmi látszatja és semmi alapja nincsen hitüknek.
De nem is kell jubiláló konfirmandusnak lenni ahhoz, hogy azt gondoljuk tévesen, hogy rendben vagyunk Istennel. Itt a gyülekezetben is, de más közösségekben is tapasztaltam már azt, hogy némelyek a múltban élik meg hitüket, Istennel való kapcsolatukat. Volt egy jó élmény, egy evangelizáció, egy gyülekezeti alkalom, volt egy igehirdetés, egy csendes nap, vagy tábor, ahol megindult az ember szíve, lángra kapott a hite, de aztán elmaradt, nem kapcsolódott be, nem kezdte el olvasni a Bibliát. Az ilyen ember örömmel nosztalgiázik, mindig csak a régi szép gyülekezeti időkről beszél, de sok esetben nem tud túllépni a múlton, és hitét, Istennel való kapcsolatát a jelenben már nem ápolja, nem gondozza. A múlt szép volt, akkor hittem, szolgáltam, mentem mindenhova, de ma már erre nincs időm, vágyam, lehetőségem.
Kedves Testvérek. Érdekes módon a mai napra kijelölt igék közül két szakasz is ilyen történetet hoz elénk.
Az első Bibliai szakaszt Jeremiás könyvéből olvastam fel. Történetünkben a választott nép tagjait fogságban találjuk. Elkerültek Jeruzsálemből, a szent városból, és sokak hite megtorpant ebben a próbában. Úgy voltak vele, hogy Isten hajléke Jeruzsálemben volt, hitüket igazából csak ott tudták megélni, de mivel bűneik miatt fogságba kerültek, nem tudtak tovább növekedni. Időként ők is nosztalgiáztak, beszéltek egymásnak a régi szép időkről, az istentiszteletekről, lelki élményekről, de az új helyzetben sokminden más elterelte a figyelmüket.
Őket figyelmezteti a prófétán keresztül az Úr. Bátorítja őket, hogy éljék az életüket, éljék meg hitüket az új helyen is, mert lesz helyreállítás, és hetven év múlva lesz újrakezdés Jeruzsálemben. De addig is oda kell figyelniük Istennel való kapcsolatukra. Így olvastuk: Majd ha eltelik a babiloni hetven esztendő, akkor gondom lesz rátok, és valóra váltom azt a jó szót, hogy visszahozlak benneteket erre a helyre. Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr – békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek. Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket. Isten tehát már tervezi a jövőt, de ahhoz most kell vele kapcsolatban lenni. Most kell keresni, segítségül hívni, mert csupán a múltban nem lehet hinni. A hit mindig jelen időben kell, hogy legyen.
De hasonló üzenetet hordoz mai újszövetségi szakaszunk is, melyben az emmausi tanítványokról van szó. A történetben szereplő két ember csalódva megy haza Jeruzsálemből, mert úgy tudják, Jézus meghalt, a teste pedig eltűnt. Amikor Jézus melléjük szegődik az úton, nem ismerik meg, így hát elmesélik neki a történteket. Ők is néhány élményt hoznak elő, Jézus csodáiról, tanításairól, hatalmáról, de végül hozzáteszik csalódottságukat is, hiszen azt remélték, hogy majd ő fogja megváltani Izraelt. Nekik is volt néhány jó élményük a hittel, az Úr Jézussal kapcsolatban, de ahogy eljöttek Jeruzsálemből, hitük ott maradt mögöttük. Egy jó darabig nem vették észre, hogy Jézus velük van, csak akkor ismerték fel, amikor a vacsoránál megtörte a kenyeret. Az Ő hitüket is az Úr próbálta meg egy kicsit aktualizálni, frissíteni, amikor elmagyarázta nekik a próféciákat, az összefüggéseket, melyekből megérthették, hogy a Megváltáshoz szükség volt a kereszthalálra, aztán pedig a feltámadásra. De ha Jézus nem csatlakozott volna hozzájuk, bizonyára megmaradtak volna a múltban, a szép élményekben.
Kedves Testvérek. Mindkét történetünk azt üzeni, hogy a hit, az Istennel való kapcsolat az mindig a jelen időben játszódik. Nyilván lehetnek korábbi szép, lelki élményeink, de nem ragadhatunk a múltban, mert Isten ma is szól hozzánk, mi pedig ma is válaszolhatunk szavára. Nem gondolhatjuk azt komolyan, hogy egy múltbeli szép élmény miatt az Úr az övének tekint minket, mert a vele való kapcsolat vagy élő, mindennapos, vagy pedig halott, langyos, semmilyen, amiről azt írja a Jelenések könyve, hogy a langyosakat kiköpi az Úr. Ez a mai alkalom is hadd mutasson túl a régi emlékeken, az egymással való találkozás örömén, és indítson bennünket arra, hogy frissítsük fel az Úrral való kapcsolatunkat. Akár itt, Tiszanagyfaluban élünk, akár elkerültünk máshová, lépjünk közelebb Istenhez, erősítsük meg vele és a gyülekezettel való kapcsolatunkat.
Forduljunk hozzá naponként, tápláljuk hitünk tüzét rendszeresen, és a szolgálatban, az egymással való kapcsolatépítésben is járjunk elől, hogy ne csak elindulásunk, hanem megérkezésünk is legyen. Mert ha hitben járunk, akkor lesz egy olyan találkozó, ahová nemcsak a Tiszanagyfaluban konfirmáltak, hanem mindazok eljöhetnek, akik élő kapcsolatban voltak Istennel, mert az Úr Jézus érdeméért számunkra is foglalt hely lesz, ott az Isten országában. Fogadjuk el az oda szóló meghívást, és addig is építsük életünket az Istennel és egymással való közösség áldásaira. Ámen.