dec
Életünk során mindig várunk valamire. Vannak például egészen egyszerű, hétköznapi dolgok, melyekre várni szoktunk. Ilyen a busz, a tanítási szünet, a fizetés, nyugdíj érkezése, ilyen, ha egy levelet vagy csomagot várunk, vagy ha valamelyik családtagunk fog hazaérkezni. Ez a fajta várakozás rövid ideig lázba tud hozni bennünket, de általában nem kell túl sokáig várnunk a felsorolt dolgokra, mert mindegyiknek megvan a maga ideje, és kötött rendje.
Aztán van szintén emberi kategóriákhoz tartozó, de sokkal mélyebb érzelmeket felkavaró várakozás is. Ilyen az, amikor szerelmes lesz az ember, és alig várja, hogy lássa kedvesét. Minden szavát, minden mosolyát figyeli, keresi a lehetőségeket a találkozásra, már fél órával a randevú előtt megérkezik a helyszínre, és izgatottan vár. És szintén mély, azonban szomorú, felkavaró érzés lehet, amikor valaki hosszúra nyúló betegség vége felé, vagy hirtelen rosszullét után megtudja, hogy halálos beteg, és onnantól kezdve elkezd várni a meghalásra, készül a számadásra, és a földi életből való továbblépésre.
Van azonban, egy olyan várakozás, amely még a felsoroltaknál is meghatározóbb, mélyebb várakozás, ez pedig az, amikor várunk az Istenre. Amikor például valamiért sokat imádkozunk. Várunk Istenre, főleg amikor betegségben vagyunk, várunk, amikor egy-egy ígéretet kaptunk tőle, várunk rá, amikor valakit elvesztünk, várunk arra, hogy tegyen valamit, mondjon valamit az Isten, segítsen valahogy, mert magunktól, emberi erőnkkel nem tudunk tovább menni.A szentírás lapjain is számos ilyen várakozásról olvashatunk. Az akkori emberek életében is megvoltak a hétköznapi, egyszerű és a mélyebb várakozások. Ők is vártak hétköznapi dolgokra, gyógyulásra, de nagyobb dolgokra is, például a fogságból való szabadulásra, és bizony ők is vártak Istenre, az ígéretek, próféciák beteljesülésére. Így volt ez Zakariás idejében is, hiszen a nép elnyomásban élt, várták a szabadítót, a Messiást, aki felemeli őket, kimenti népüket a nyomorúságból.
2.A mai napon, advent negyedik vasárnapján, amikor mi is egyfajta várakozásban vagyunk, a felolvasott igeszakasz alapján nézzünk meg egy bibliai várakozást. A hallott történetben egy ideális házaspár várakozását követhetjük figyelemmel. A főszereplő egy Zakariás nevű férfi, aki a papi rend tagja. Számára előírt szabály volt, hogy származása miatt csakis tiszta zsidó vérvonalú nőt vehetett el feleségül. Éppen ezért Erzsébetet választotta, aki minden ilyen jellegű kritériumnak is megfelelt. Származásuk makulátlansága mellett ráadásul mind ketten igazak voltak az Isten előtt, és a leírás alapján feddhetetlenül éltek az Úr minden parancsolata és rendelése szerint. A kívülállók számára tehát az ő kapcsolatuk egy ideális házasság volt. Ebben a házasságban látszólag minden rendben van. Zakariás szolgál a templomban, felesége hívő asszony, a hátvéd, aki imádkozik férjéért, hogy minden rendben menjen a szolgálatban, hát milyen jó nekik, milyen irigylésre méltó az ő életük.Azonban meg kell látnunk, hogy a legideálisabb házasságokban, családokban, életünk legideálisabb helyzeteiben is jöhet zökkenő, gond és bánat, amint ez náluk is megvolt. Hiszen nagy reménységgel házasodtak össze, rabbi családokból jöttek, ahol jellemző volt a sok gyermek, és Erzsébet is, ahogy minden izraeli asszony vágyott az Istentől jövő ajándékra, a gyermekáldásra. De sajnos az áldás késett. Ahogy teltek, múltak az évek, évtizedek, úgy halványult szívük reménysége. Belül szorongás, keserűség, szégyenérzés mások felé, hiszen a meddő asszony akkoriban megbélyegzett volt Izraelben.
Zakariás pedig mindeközben szolgált az Isten templomában. Prédikált Isten nagy tetteiről, és közben bizonyára imádkozott erőért, hitért feleségével együtt. És bizony talán maguknak sem, vagy egymásnak sem merték elmondani, hogy már olykor-olykor elbizonytalanodtak. Amit kérnek mások számára, az nekik se adatott meg. Jól tudják, hiszen ők maguk is hirdetik, hogy Istennél minden lehetséges, de nem kis harcba kerül úgy venni az áldás elmaradását, hogy ez is a javukat szolgálja. Mindezek ellenére, Zakariás tovább végzi a szolgálatot, és reménykedik Isten segítségében.
Testvérek. Talán mi is voltunk már hasonló helyzetben. Időről időre előkerülhet életünkben az az állapot, amelyben kifelé minden szép és jó, belül azonban problémák vannak. Lehet, hogy már mi is éreztük, hogy úgy néznek ránk, mint akinek olyan könnyű az élet, közben pedig nagy szenvedéseken megyünk keresztül. Előfordulhat, hogy már mi is vártunk az Istenre megválaszolatlan kérdések között. Miért bocsátottak el a munkahelyről? Miért esik szét a család? Miért nem elég a pénz? Miért kellett elvesztenem valakit? Sok-sok ilyen láthatatlan szenvedésen megyünk keresztül. Mindennek természetesen az az oka, hogy a bűneset következtében elrontottunk valamit, s így egy nagy hiány, egy nagy űr keletkezett, amit senki és semmi nem tud betölteni, csak az Isten. Elrontottuk a tökéleteset, és az óta is, napról napra elrontunk dolgokat, megrontunk kapcsolatokat, összetörünk embereket, mert a bűn szorításában élünk. Vágyunk a tökéletesre, hiszen arra lettünk megalkotva, érezzük, hogy ott lenne a helyünk, mert oda teremtett minket az Isten, de magunktól mégsem tudunk eljutni oda, a magunk erejéből mégsem tudunk jót tenni. Várunk az ígéretekre, amelyeket a Tökéletes, a Mindenható ad számunkra, és így próbálunk haladni életünkben.
3.Ezt tette Zakariás is. Kitartóan imádkozott. Ez az igaz ember, Áron leszármazottjaként, automatikusan pap lett, és mivel igen sokan voltak a papok, különböző csoportokra voltak osztva, csak a legnagyobb ünnepekkor szolgálhatott mindegyikük. Egyébként kevés szolgálatuk volt, és aki komolyan gondolta hivatását, annak minden szolgálati lehetőség nagy dolog volt. Történetünkben azonban eljött egy ritka alkalom, egy nagy lehetőség, amikor Zakariásra esik a választás, és ő lehet az, aki a templom belső részébe mehetett bemutatni a füstölőáldozatot. Nagy megtiszteltetés, és nagy öröm ez számára. Hiszen ott bent, a templom belsejében még inkább együtt lehet Urával. Hálát adhat az eddigiekért, Isten elé tárhatja kéréseit, életük nagy bánatát, és könyöröghet a kint imádkozókért is. Zakariásnak nagy lehetőség, különleges alkalom volt ez, hogy bemehetett arra a helyre, ahol ember az akkori felfogás szerint legközelebb lehetett az Istenhez.
Az előttünk álló napokban azt fogjuk ünnepelni, akiben mi is egy hasonló lehetőséget kaptunk. Hiszen azzal, hogy testet öltött a Megváltó, és azzal, hogy később életét adta értünk, elnyertük annak a lehetőségét, hogy a lehető legközelebb lehetünk Istenhez. Nincs szükség emberi közbenjárókra, nincs szükség már áldozatbemutatásra sem, egyedül Jézus Krisztusra van szükségünk ahhoz, hogy személyes kapcsolatban lehessünk Istennel. „Amit csak kértek az én nevemben, megkapjátok” – mondja Jézus. Mert Ő az összekötő, Ő az, aki közbenjár értünk, esedezik értünk az Atyánál. Kihasználjuk-e ezt a csodálatos lehetőséget, ahogyan Zakariás tette? Kihasználjuk-e, hogy napi közösségben lehetünk Istennel, szólhatunk hozzá, megérthetjük válaszát Igéjéből, elmondhatjuk bánatunkat, örömünket, és ő meghallgat minket? Vagy csak várjuk az üzenetet, várjuk a válaszokat, várjuk, hogy mozduljon az Isten, de nem hagyjuk, nem vagyunk kíváncsiak rá, nem érdekel a válasz?
4.Történetünkben azt láthatjuk, hogy Isten oltára előtt, a templom legbelső részében, Isten közelségében Zakariás, a hű szolga végül választ kap. Az angyal elmondja, hogy meghallgatásra talált a te könyörgésed, fiad lesz. És nem is akárki lesz, hanem olyan valaki, aki előkészíti a megváltó érkezését!A hű szolga, aki nem fordult el Istentől, aki bár egész életében hiányt érzett, mert nem lehetett gyermeke, mégis megkapja ezt az ajándékot, sőt, még többet is kap, mint kér. Választ kapott, mert nem a láthatókra nézett, nem az emberek lenézésére, hanem az Isten nagy hatalmára. Mert az Isten lehetőségei nagyobbak, mint a mi képzelőerőnk. Persze azt is le kell szögeznünk, hogy a Bibliában sem mindenki kapta meg azt, amire vágyott. Sok ígéret volt, amelynek beteljesülését csak a következő, vagy egy sokkal későbbi generáció láthatta meg. Ábrahám nem lakott az ígéret földjén, nem látta leszármazottjainak nagy részét, de hitt az Isten ígéretében, annak beteljesülésében, és egész életében kereste az Urat. József nem érezte jól magát, amikor testvérei bedobták a kútba, vagy amikor a börtönben volt, de mindig Istenre nézett, és később meglátta gyermekeit, és még unokáit is, és népe Egyiptom legjobb földjén telepedhetett le. Isten terve sokkal hosszabb távú, mint a mi életünk, Ő nagyobb dolgokban gondolkodik, jobban tudja, hogy mit miért ad, vagy nem ad.
Ő sokkal nagyobb dolgokat kínál nekünk, mint amit mi kérünk. Zakariás nemcsak gyermeket, hanem benne Keresztelő Jánost kapja, aki Jézus útját készíti elő. Ugyanígy, aki ma gyógyulást kér, annak mindenek előtt ad majd feltámadott, új, romolhatatlan testet. Aki anyagi segítséget kér, azt részesíti az ő szeretetének, és gondviselésének gazdagságában. Aki elnézést kér, annak teljes bűnbocsánatot kínál, és aki még néhány évet kér az életből, azt vele való örök élettel ajándékozza meg. Kaphatunk olyat, amit már most is meglátunk, megtapasztalunk, hiszen Zakariás is ilyet kapott, ugyanakkor ma, advent negyedik vasárnapján, az ünnepre várva vegyük komolyan, hogy Isten mindig sokkal többet kínál. Olyan dolgokat, amelyeket most még csak hit által láthatunk, de amelyek valósággá lesznek számunkra az Ő közelségében. Így lett a rég várt gyermekből nagy próféta, kiáltó szó a pusztában, aki utat készített a Megváltónak.
Kedves Testvéreim! Mindnyájan várunk valamire. Gyógyulásra, munkára, szerelemre, gyermekre, vigasztalásra, várunk a békességre, és Istentől jövő válaszra. Az Ige forrásánál, az Isten közelében megszólalhat számunkra is a Mindenható, és mondhatja: meghallgattak a te könyörgéseid. Ne várjunk hát a mellette való döntésben, hanem közeledjünk hozzá és ő közeledni fog hozzánk. Engedjük be az előttünk álló ünnepben az értünk testté lett Megváltót a szívünkbe, és várjunk hittel és bizalommal az Ő ajándékaira. A földi áldásokon túl azonban legfőképpen arra a napra készüljünk, amikor majd ismét megjelenik, amikor mi is megláthatjuk őt szemtől szemben, arra a napra, amikor minden hiányunk be fog töltetni, és ami után többé nem kell várakoznunk. Ámen.