Már
1Zarándokének. A mélységből kiáltok hozzád, URam! 2Uram, halld meg szavamat, füled legyen figyelmes könyörgő szavamra! 3Ha a bűnöket számon tartod, URam, Uram, ki marad meg akkor? 4De nálad van a bocsánat, ezért félnek téged. 5Várom az URat, várja a lelkem, és bízom ígéretében. 6Lelkem várja az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt, mint az őrök a reggelt. 7Bízzál, Izráel, az ÚRban, mert az ÚRnál van a kegyelem, és gazdag ő, meg tud váltani. 8Meg is váltja Izráelt minden bűnéből.”
Zsoltárok 130, 1-8
“Várom az Urat” – mondja Dávid. És valóban, a zsoltáros életéből rengeteg olyan helyzetet tudnánk mondani, amelyben valamiért várta az Urat. Várta, amikor kiállt Góliáttal szemben, mert bízott abban, hogy segíteni fog neki. Aztán várta az Urat, amikor trónra lépett, és reménykedett abban, hogy Isten majd megáldja uralkodását. Várta az Urat, amikor üldözték, és várta, amikor Ő üldözött másokat a háborúk idején.
A 130. zsoltár egészét nézve azonban azt is megállapíthatjuk, hogy Dávid saját bűnei miatt is várta az Urat. Több olyan bűnt is elkövetett, amelyet megörökített a Szentírás. Emlékezhetünk Betsabéval és Uriással kapcsolatos esetére, vagy arra a késői történetre, amelyben Dávid népszámlálást tartott, mert a maga erejét számolgatta. Dávid várta az Urat. Várta Isten kegyelmét, megbocsátó szeretetét. Bízott abban, hogy bármilyen mélyre süllyedjen is a bűnben, az Úr meg tudja Őt váltani.
Manapság sokan várunk az Úrra. Ám leginkább kéréseink, kívánságaink teljesítése miatt várjuk. Várjuk, hogy mikor vet véget a járványnak, várjuk, hogy mikor állhat vissza életünk a megszokott rendbe, várjuk, hogy mikor tarthatunk istentiszteletet a templomban, vagy mikor látogathatjuk meg végre szeretteinket.
Mai zsoltárunk azonban arra indíthat bennünket, hogy legyen igényünk a bűnbánatra, és a bűnbocsánatra. Talán azért engedi Isten ezt a “csendesebb” időt, hogy magunkba nézzük, és felismerjük, miben, vagy hogyan távolodtunk el Tőle. Ez az egész bezártság, és veszélyhelyzet teljesen értelmetlen lesz, ha egy rendes bűnvallásig sem jutunk el általa.
Azt írja Dávid, hogy Ő várta az Urat. De azt is tudnunk kell, hogy az Úr is várta Őt. Figyelmeztette, intette, szólt hozzá, és végül létrejött a bűnvallás, majd pedig megtörtént a feloldozás.
Mondhatod, hogy várod az Urat. De vajon hogyan várod? Miért várod? Miért csak a szabadítása kell? Ma reggel gondold át, hogy vajon mióta vár rád Isten? Mióta nem vallottad meg azt a bizonyos bűnödet? Mióta nem tudsz őszintén imádkozni hozzá? Mióta nem sírsz bűneid miatt?
Ebben az időszakban különösen is fontos, hogy várd az Urat. De arról se feledkezz meg, hogy Ő is vár téged. Várja, hogy leborulj előtte, feltárd önmagadat, és aztán átéld az Ő megbocsátó szeretetét. Ne várasd sokáig!
“Bízzál Izráel, az Úrban, mert az Úrnál van a kegyelem, és gazdag ő, meg tud váltani. Meg is váltja Izráelt minden bűnéből.”
Imádság: Köszönöm, Istenem, hogy Te türelmesen vársz rám. Küldöd figyelmeztető üzeneteidet, próbálsz zörgetni szívem ajtaján, és csak vársz, és vársz. Uram, szeretnék ajtót nyitni Neked. Szeretném, ha bejönnél, kitakarítanád az életemet, rendet raknál a gondolataim között, és megerősítenéd hitemet. Olyan jó lenne, ha nemcsak a Te szabadításaidra várnék, hanem a bűnbocsánat igénye is ott lenne a szívemben. Kérlek, adj kellő alázatot ahhoz, hogy feltárjam önmagamat előtted, és kérjem kegyelmedet. Ámen.