dec
„Isten hatalma rettegést kelt, békességet szerez a magasságban. Nincs száma csapatainak, kire ne ragyogna világossága? Hogyan lehetne igaz a halandó Isten előtt, hogyan lehetne tiszta, ki asszonytól született? Nézd a holdat: még az sem elég ragyogó, szemében még a csillagok sem fényesek. Hát még a halandó, ez a féreg, és az ember fia, ez a hernyó?” Jób 25, 1-6
Emberi természetünkben ott van a nagyravágyás. Ádám és Éva olyanok akartak lenni, mint Isten. Bábel tornyának építői nevet akartak szerezni maguknak. De még Jézus leghűségesebb tanítványai is azon versenyeztek, hogy melyikük ülhet majd az Úr Jézus jobbján. Magunknak akarjuk a többet, a jobbat, a nagyobbat, és mi szeretnénk sikeresebbek, elismertebbek, értékesebbek lenni másoknál.
Éppen ezért számunkra is figyelmeztető lehet Jób barátjának a beszéde. Bildád ugyanis arra hívja fel a figyelmet, hogy milyen hatalmas Isten, és milyen aprók vagyunk hozzá képest mi, emberek. Egy féreghez, egy apró hernyóhoz hasonlítja a halandó embert, hogy érzékeljük, milyen nagy a különbség.
És valóban. Isten a Mindenható, a Teremtő Úr, aki szavával a semmiből hozta létre a világmindenséget. Öröktől fogva van, és örökkévaló, független, szuverén hatalmasság. Nincs időhöz és térhez kötve, megfoghatatlan, mégis valóságos. Ezzel szemben mi emberek, önmagunkban szinte semmire sem vagyunk képesek. Ha Isten egy pillanatig nem gondolna ránk, rögtön összeesnénk, meghalnánk, mulandó testünk pedig idővel porrá lenne. Sokszor még saját szavaink és indulataink felett sincsen hatalmunk, nemhogy nagyobb dolgok vonatkozásában.
Isten tehát hatalmas, mi pedig egészen kicsinyek vagyunk. Mégis, ez a hatalmas Isten annyira szeretett bennünket, hogy képes volt odaadni értünk a számára legfontosabbat, Fiát, Jézus Krisztust. Őt büntette meg a mi bűneinkért, Őt tette szegénnyé, hogy mi meggazdagodjunk, Őt alázta meg, hogy minket magához emelhessen a vele való örök közösségbe. Legyünk hálásak ezért. Ne akarjunk mi úrrá lenni Isten felett, ne akarjuk neki megmondani, hogy mit hogyan kellene alakítani az életünkben, hanem alázattal ismerjük el az Ő bölcsességét, nagyságát, és bízzuk rá magunkat. Örüljünk, hogy hozzá tartozhatunk, és ne éljünk vissza türelmével, szeretetével.
Imádság: Magasztallak Uram, nagyságodért, dicsőítelek hatalmadért! Köszönöm, hogy porszemnyi voltom ellenére mégis szeretsz, hívsz, és gondoskodsz rólam. Kérlek, segíts, hogy tudjam, hol a helyem, és ne akarjalak kioktatni, vádolni, irányítani, hanem engedjem, hogy vezess.