jan
„Az én Uram, az Úr, megtanított engem mint tanítványát beszélni, hogy tudjam szólni igéjét az elfáradtaknak. Ézsaiás 50,4
Van olyan beszéd, amely elfárasztja a hallgatót, és van olyan, amely megerősíti. Mai igénk azt ígéri, hogy Isten megtanít úgy beszélni, hogy tudjuk erősíteni az elfáradtakat. Olyan jó lenne mindig érdemi választ adni a kérdésekre. Nagy szükség van arra, hogy tudjuk bátorítani a gyerekeket, helyesen tanácsolni a bizonytalanokat, vigasztalni azt, akinek arra van szüksége, s nem okoskodni, kioktatni, fecsegni, hanem igét mondani, amin keresztül maga Isten szól bele az emberek életébe.
Mi ennek a feltétele? Igénk folytatásából kiderül: „Minden reggel fölébreszt engem, hogy hallgassam tanítványként. Az én Uram, az Úr, megnyitotta fülemet…” Tehát mielőtt kinyitom a számat, odatartom a fülemet. Isten minden reggel mondani akar valamit, legyek hát tanulékony tanítványa, s akkor lesz olyan mondanivalóm, ami megerősít, sőt megtérésre segít másokat.
Annak azonban, amit Istentől hallok, nekem kell engedelmeskednem először. Így folytatódik az ige: „Én pedig nem voltam engedetlen”. Nem véletlenül szerepel e rövid leírásban kétszer is a tanítvány szó. Isten megtanít mint tanítványát beszélni.
A bibliai sorrend tehát ez: figyelek Isten igéjére (mégpedig minden reggel), engedelmeskedem annak, mint tanítható tanítvány, és akkor nem a magamét mondom majd, hanem az ő igéjét tudom továbbadni az elfáradtaknak, s mindenkinek. Az ige útja: a fülemen át a szívembe, s onnan a számba. Onnan tovább mások fülébe. Olyan sok felesleges, hitvány és tisztátalan beszéd jön ki a szánkon. Legyen tele a szívünk Isten igéjével, hiszen amivel tele van a szív, az csordul ki a szájon (Mt 15,18).
Imádság: Bocsásd meg, Uram, hogy gyakran összekeverem a sorrendet és úgy akarok mondani valamit, hogy előtte nem figyeltem Rád. Kérlek, adj vágyat a szívembe Igéd után, hogy a szavaim is rólad tegyenek bizonyságot. Ámen.