feb
„Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből. Én és az Atya egy vagyunk.” János 10,27-30
Mai igeszakaszunkban ismét megtudunk néhány dolgot az Úr Jézus nyájáról, és magáról a Jó Pásztorról is. Két-két dolgot említsünk meg jellemzőik közül.
A juhok első fontos tulajdonsága az, hogy hallgatnak a pásztor hangjára. A nyáj minden tagja nagyon jól ismeri vezetője hangját, és nemcsak ismeri azt, hanem szót is fogad neki. Érzi az irányítást, az óvó-védő hanglejtést, és bármit mond a pásztor, teljesíti. Másrészt, a juhok vakon követik pásztorukat. Akármerre mutatja is az utat, bíznak benne, szorosan járnak a nyomában. Nem kérdőjelezik meg szeretetét, jóindulatát, hanem arra mennek, amerre ő mutatja az utat.
Vajon milyen bárány vagyok? Hallom-e az Úr Jézus hangját? Érdekel-e, hogy mit mond nekem? És ha hallom, olvasom szavát, utána megyek-e? Megálljt tudok-e parancsolni a gonosz kísértéseinek, valamint saját vágyaimnak, és kész vagyok-e alázattal követni a Jó Pásztort?
A juhok után, a nyáj vezetőjéről is megtudunk egyet, s mást. Az első tény, ami kiderül róla, az az, hogy az övéi számára örök életet kínál. Olyan áldást szán a nyáj tagjainak, amely sehol máshol nem szerezhető meg. Kegyelméből, vele való örök közösséget. Emellett pedig ragaszkodik az övéihez. Számon tartja minden egyes bárányát, és kész küzdeni is értük. Ezt a küzdelmet egészen a kereszthalálig vállalta, önmagát áldozta fel értünk. Vajon elfogadom, vagy visszautasítom az Úr Jézus szeretetét? Belátom-e, mennyire ragaszkodik hozzám, és válaszolok-e hívására?
Imádság: Köszönöm Uram, hogy szeretsz, és fontos vagyok neked. Adj nekem odaszánást, hogy engedelmes, és hálás bárányod lehessek. Ámen.